Hölgyfutár, 1934 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1934-04-01 / 1. szám

Előfizetési árt Egész évre.............. 2­00 lei Félévre...................... 100 lei Negyedévre .... 50 lei Szerkeszti Sz. Szappanyos Gabriella E^éf29yr§r ° ,r f z &eRgő Szerk. és kiadóhivatal: Cluj, Str. Bratianu 32. Negyedévre .' .' .* .' z-h­fh0 hölgy fut­ári havi folyóirat Ahogy megszülettünk Ne ijedjen meg senki, nem nagyképű vezércikk következik. Ezt hagyom a hivatásos vezércikkíróknak. Tőlem ne várjanak nagy frázispuffogtatásokat, nagy szavakat. Egyszerűen és röviden mondom el tehát: a „Hölgyfutár" programját, célját — és egy kicsit a meg­születésének körülményeit is. Tudtára adatik mindenkinek, kit illet és érdekel, hogy semmiféle klikk, érdekeltség nem áll hátam mö­götte Mindig csak azt akarjuk és azt fogjuk ebbe a lapba írni, mit legjobb meggyőződésünk és szívünk diktál. Mi lesz hit benne ? Vagy talán mondjuk úgy: mi nem lesz benne ? Mert ez esetben ez is fontos. Hát ami eb­ből a folyóiratból kimarad, azt remélem senki sem fogja siratni. Deviza, valuta, gazdasági krízis, jobboldal, bal­oldal, hitlerizmus, kommunizmus; mindezekről szó sem lesz ezeken a hasábokon. A közgazdaságot, politikát és más hasonlókat száműzzük innen. Mindezt rábízzuk a napilapokra. A Hölgyfutár foglalkozni fog mindazzal, ami a nőket érdekli, ami a nőknek való. Egy pohár üdítő, friss víz akar lenni. Azt akarjuk hogyha a „Hölgyfu­tár“- t kezébe veszi a gondterhes olvasó, felfrissüljön tőle s utána újult erővel mehessen vissza a nagy csatába, a napi gondok közé. Erre a lelki üdülésre ma nagyobb szükség van, mint bármikor. És most engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról is, hogyan született meg ez a lap. Mondhatom, nem volt kis d­olog. Lapot „grün­­dolni" soha sem kis vállalkozás, hát még a mai nehéz világban ! Véres verítékkel vajúdott vagy három hónapig. A betegágyát körülülték jó embereim, jó barátaim, akik szeretnek. Sőt ellenségeim is megjelentek, kínjaimban gyönyörködni. Dóczyné Ber­de Árnás volt a megértő bába. Melegen és szeretettel fogta a kezemet, biztatott, báto­rított. Nem hagyott csüggedni. Ne legyen zseni a gyer­mek, — hangoztatta, — csak életrevaló, csak egészsé­ges, csak életképes. Dr. Kovács Dezsőné a mi oszlopunk, ha Ő áll, mi is állunk és élünk. Ő kezdettől fogv­a mellém állott. Ha a férjemtől, Szász Endrétől valamiben ta­nácsot kértem, — ami bizony igen gyakran megesett, lévén még igen kezdő és gyakorlatlan ,,szerkesztő és kiadó“ — röviden és bölcsen csak annyit felelt: „Majd meglátjuk,a Ellenségeim és „jó barátnőim“ — azt hiszem ve­hetjük egy kalap alá őket,­­ biztatlak. (Mert hátha belebukom.) Vannak azonban még igaz jó barátnők, akik elsők voltak az előfizetők között. (Lehet-e ennél „nyo­mosabb bizonyítéka a barátságnak ?) Még „privát“ koromból hoztam magamnak azt a rossz szokást, hogy mindenkinek a véleményét meghall­gato­m. Az emberek úgyis tanácsadásban nagyok. Fele­lőtlenül és­­ pukkasztóan adják a tanácsokat. Le kell szoknom erről a hibámról. A tanácsot meg kell hall­gatni és sietve kiverni a fejünkből, (míg nem késő). A legkülönbözőbb vélemények és tanácsok hangzottak el az utóbbi három hónap alatt. Az értékesebbjét azonban mégis megjegyeztem. Idáig Ottó jónak találta az ötletet. Bátorított: — Gabikám az a fő, hogy az első számmal si­kered legyen. A többi aztán már jön magától. Természetes. Ottó színdarabíró. Akinél a premier dönti el a darab sorsát. Kedves barátom Krenner Miklós, a nagy lebe­szélő és sötétlátó szerepét alakította, — teljes meggyő­ződéssel. „Bele ne menjen! Biztos bukás. Ma lapot ala­pítani.“ Ilyen és ehhez hasonló szavakat hallottam csupa jóindulatból. — És ha Magának véletlenül tudtára jutott volna, — kérdem, — hogy Columbus megindul új világot fel­fedezni ? — Lebeszéltem volna, lebeszéltem volna, — mondja teljes meggyőződéssel Spectátor. Különben is Maga gyenge, törékeny teremtés. Nem bírja a strapát. (Ne bí­rom, vagy nem bírom ?) Így is vékonyka, úgy el fog fogyni, hogy végül is az egész asszonyt becsomagolhat­juk egy „Hölgyfutár“-ba. .. .Az utolsó szó azonban nem az övék (a pesszi­mistáké) és nem az enyém. (Ne vegyék rossznéven, hogy én végig optimista voltam.) Ismerek egy régi, kedves társasjátékot a „régi jó világból“. A szekreter. Annak az utolsó kérdése: — Mit mond rá a világ? Sz. Szappanyos Gabriella: HÓSTÁTI MŰKEDVELŐK, ahol előadták Vásárhelyi János darabját a „Hóstáti lakodalmat"

Next