Hölgyfutár, 1934 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1934-04-01 / 1. szám

2 KOVÁCS DEZSŐNÉ Nincsen nő Erdélyben, hogy ne tudná, mi a fe­minizmus. Meg is hallgatja, ha egy-egy férfi jobb do­log hiányában egy egy kopott viccet mond a jogokért küzdő nőkre. A Nyugat küzdő nőinek törekvésén el-el gondolkozik, de aztán családja, egylete, temploma és iskolája felé fordul és azt munkálja, ami szükséges a magyarságnak Erdélyben. Tehát nyugati értelemben vett feministák Erdély­ben a magyar nők között nincsenek. Ha volnának, nem ártanán­k. Vegyük csak például, hogy milyen hasznos volna a szervezeti jog kiterjesztése. Bizonyos, hogyha úgy a városi gyűlésekben, mint tanácsosok, mint az országgyűlésre mint képviselők be­jutnának a nők itt is, a szociális kérdések megvitatása előbbre kerülne, eredményesebb volna a határozat és ennek következménye a tett. Az eredmények volnának oly tiszteletreméltók, mint akár Angliában, Belgiumban. De mint feministák sem pártolnák az Egyesült Államok nőinek cselekvési módját. Sehol a világon nem olyan nagyhatalom a nő, mint az U. S. A.-ban. A férfi felett is. Sehol a világon nem veszik oly semmibe a nők a házasság kötelességeit, tekintettel nagy egyéni szabadságuk­ra. Az anyaság kötelessége papíron van. A gyermeket még csak a világra hozzák, de aztán arra valók a napközi otthonok, home-ok és és house-ok, hogy fizetségért teljesítsék az anya köte­lességét. A jó erkölcs, a vallás, a szerelem etnikai ol­dala az Egyesült Államok feministáinál csak a társalgás tárgya, de nem a lélek tartalma. Mindezekről Erdélyben a magyar n­ők hallanak, esetleg itt-ott beszélgetnek róluk, de lelkierejüket egé­szen más téren has­nosítják. Az erdélyi nők nem feministák. Az erdélyi nők kisebbségi sorsuk elgondolói, szenvedői, küzdői, mun­kásai. Az erdélyi nőket az ő sorsuk érdekli, melyen a világi nőszövetségek nem tudnak segíteni. Az impérium változása óta nagyon sok nehézséggel küzdenek régi munkakörükben, vagy arról leszorítva, valamelyes új munkakörben férjükkel együtt. Küzdelmeik helyi — csa­ládi — faji érdekűek. Erdélyben Nyugatnak az egyenlő munkaidő és egyenlő bér megszerzése érdekében folytatott harcainak igen-igen halvány visszhangja van csak meg. Csak ke­gyes óhajtás, hogy a házon kívül dolgozó nők oly fi­zetést kapjanak, mely valamennyire arányban álljon vég­zett munkájukkal. Aránylag legrosszabbul az irodai alkalmazottak vannak fizetve, legfőként, mert a legminimális­bb fize­tésért is tömegesen jelentkeznek vizsgázott nők. A középosztály magyar lányai ma is még az egye­temre talulnak, bár nem lehet reményük, h­gy állást kapjanak. Magyar intézetünk, intézményünk kevés van és bennük minden hely el van foglalva. Ugyanez áll a szakiskolák tanulóinak jövőjére nézve. Ilyenformán itt csöndes tragédiák vannak kifejlő­dőben, annál inkább, hogy a lányok képzése sok csa­lád utoló vagyonkáját is felemészti. Arról pedig szó sem lehet hogy az egyetemre tisztán tudományszomjból jár­janak. Erdélyben a tudományok elsajátítása érdekében befektetett szellemi tőke, anyagi áldozat, alapot kell, hogy nyújtson a megélhetésre. Az iparágak nők által is művelhető része mellett aztán a gazdálkodás belterjes ágainak felkarolása volna még hátra. Itt jó eredményeket lehetne elérni. De az erdélyi magyar lány nagyon rátarti és amiatt alig-alig próbálkozik ebben az irányban egy-egy. Mindenik arra gondol, hogy apja törvényszéki úr volt, a rokonság a megyénél, valamelyik őse hétszilvafás nemes volt, így ő, hogy szánja rá magát erre az útra, melyen eddig nem járt mi felénk „úri“ nép? Nálunk, sajnos, még mindig elkötelező a múlt, hogy a jelenben mire hatá­rozza el magát az egyén. Az erdélyi magyar nő ma is azt tartja a legjobb elhelyezkedésnek, ha legalább tűrhető viszonyok közé férjhez mehet, ami nehéz sor, mert az impér­um vál­tozása óta a magyar férfiakra nézve nagyon kisebbedett a tűrhető elhelyezkedés lehetősége és akkor is a jövő biztosított volta csak álom. A férjhez menő, ha egye­temet is végzett, túlnyomón komolyan fogja fel a kötést, sorsvállalást ért alatta és ki­ért mellette. Az asszony a férjét urának szólítja s bár már tanulmányainál fogva bizonyos független elhatározásra jogosult, mit a férj el­ismer, mégis szégyenlené azt vallani, amit az amerikai emancipált hölgy fennen vall, hogy a kalapot ő hordja a családban. Talán sehol nem ismeri el a feleség oly ma­gától értetődőnek, hogy az utolsó szó a vitatkozások­nál, a megbeszéléseknél nem az övé kell hogy legyen, mint éppen Erdélyben. A gyermek pedig ha nem is mindig, szívesen látott kiegészítője, sőt éltetője a csa­ládi életnek. A nyugati feminizmus nem győzhet itten, mert a feminizmus első szabálya, hogy a harcba induló feltét­lenül elismerje a vezérkar tételeit, engedelmességre nem talál. Azonban neink tájékozottak a küzdelmekről, sőt szükségesnek is ítélik ott, a­hol. Egy-egy tételt gondo­latban el is fogadnak, de nem csatlakoznak, már csak súlyosabb gondjaik miatt, hiszen „kisebbségek“. Azon vívmányok ellen pedig, melyek a család egységét, har­móniáját megbontani akarják a női egyed jogainak túl­­fejlesztésével, egyenesei elítélően foglalnak állást. Itt Erdélyben éppen azon igyekeznek a nők, hogy a nő munkaképessége mellett az örök női vonásokat megtartsa; hogy a család oszthatatlanságában erőt, meg­nyugvást meríthessen az oda tartozó ; hogy a nő mun­kájával a család anyagi gondjait kevesbbítse és köz­vetve szellemi nívóját megtarthassa, esetleg emelje , hogy rengeteg szociális kötelességét teljesítse a leszegénye­dett magyarságért; teljesítse kötelességeit leszegénye­dett egyháza és csaknem a tönk szélére jutott iskolái, faja fenntartásáért. Teljesítse és teljesíti is minél több lé­lekkel és minél több egyéni kényelemről való lemon­dással. Az erdélyi nő világosan látja kisebbségi útját, fel­emelt fővel halad azon; látja az elgáncsolásokat, ne­­nehézségeket, de hitét nem ves­zi el egy jobb jövő re­ményében ; pusztuló értékeit pótolja lelke megerősödése, törhetetlen energiája, csudálatos találékonysága, mun­kaképessége, összefogása a cél érdekében. A czél: Erdély magyarságának boldogulása. Er­dély az ő boldog reménysége, jövendőjének éltető fun­damentuma az új ezer év küszöbén megváltozott vi­szonyok között is. Sacramentuma: itt élned halnod kell. A feminizmus és az erdélyi nők

Next