Hölgyfutár, 1849. november-december (0. évfolyam, 1-39. szám)
1849-11-15 / 1. szám
Elhunytak nékem is Legszebb reményeim, Sírbolt hideg szivem, Ben holtak, érzetim. Tisztán, bizalmasan Szerettem egykoron; Ez érzelem helyén Most jégvirág vagyon. Gránit szobor gyanánt Állt egykor szent hitem , Eldőlt a büszke kő , S most — romja mindenem. Önzéstelen szivem Reménye mennybe vitt. — Tengerre szállt hajóm, S meglelte szírtjeit. Meglelte szirtjeit S rongyokra tépetett, Engem szigetre tett A sors hadágy helyett. A dús sziget nekem Bús börtönöm leve, Nincs itt rokon kebel, Nincs itt, ki értene. Azért is értem én , Ha szól az őszi szél, Mert hangja síri dal, S ha mássa bennem él. Juraszek József: Világ fájdalom. (Vízözön előtti beszélyke.) Négy szerencsétlennel fogjuk a boldog olvasót megismertetni , olly szerencsétlenekkel, kiket az ág is húzott s kiket még a záporeső is került. Tízszeres ére övezte a nyájas olvasót, ha e szerencsétlenek szomorú sorsát végigolvasni kívánja, s ha gyöngébb idegzettel bir, tartson készen ecetet, vagy bort, hogy az ájulás veszélyét kikerülhesse, mert mi veszélyt okozni nem kívánunk. Ti pedig boldogtalan hazánkfiai, kiknek szomorú sorsát itt közleni sietünk, bocsássatok meg a túlvilágon, mert meg vagyunk győződve , hogy szerencsétlen sorsotokat átélni nem bírtátok, s most már azon jobb hazában pöngetitek Dávid hárfáját, hol nincs igazságtalanság , hol mindig fiatal az élet, s hol egy nadrág holtig eltart, habár pókhálóból volna is szőve. Lépjünk egy tágas szobába , melly igen divatosan s egyszersmind kényelmesen és ízléssel lehetne bútorozva, s vigasztaljuk magunkat azzal, hogy egykor csakugyan volt is. Első pillanatra meglehet ezt a puszta falakon is ismerni , a pókhálók és por sajátszerü árnyéklatai eltagadhatlanul mutatják, hol állott a zongora, hol emelkedtek a szekrények , s hol nyuladoztak el a kényelmes pamlagok , az emberiség ezen legnagyobb jóltevői, kikkel érdemben legfölebb csak a himlőoltás feltalálója vetélkedhetik. Épen igy van ez az emberekkel is , a hetven éves öreg asszony minden redőjéből sejthetünk hajdani szépségére, s a legfanyarabb ajkakról is föltehetjük, hogy hajdan pirosak voltak , s fűszeresen ízlett rólok az édes menyasszonyi csók, így azon tágas szoba is, mellybe épen most léptünk, világosan tanúsítja, hogy nem rég fényűzés tanyája volt, s azért olly vastagok a szögletekben a pókhálók, mivel a lakónak több szolgája volt, kik a tisztaságot föntartották. Most egyetlen asztalt, egyetlen szekrényt, tükröt, pamlagot, karszéket sem láthatunk, s csak a legtávolabb sarokban gyászol egy szalmaágy, és ezen egy emberi lény nyújtózik férfi alakban , fekete fzakban , és fénymázas topányban, egyszersmind súlyos, és hosszú sóhajokkal küzdve. Szájában szivar füstölögne , ha megvolna gyújtva , de az bizony tökéletesen kihamvadt, mint szeméből a tűz, melly hajdan igen pusztító lehete, mert most csak rendkívül mély üregei láthatók. Kezében üres tárcát forgat, s minden lapocskát gondosan megtekint: nincs-e hozzá tapadva valami elkésett bankjegy, de hasztalan, valamint tenyerünkön nem terem hadsereg, és pohánka, úgy ezen tárcában sem lehet semmit látni, ha csak valami afféle fizetetten árjegyzéket, és nagyon is megfizetett szerelmes levelet nem akarunk semminél többnek keresztelni, mi eddig a keresztény világban még nem történt meg. Ki voló ezen emberi lény férfi alakban , és nyújtózó állapotban ? Az egyik szerencsétlen , kiről e boldogtalan krónika értesítést nyújtani kénytelen. Csödváry Arthur gróf igen szeretetre méltó urfi volt, sokat költött, keveset tudott, sokat kártyázott, keveset olvasott, sokat kalandozott, keveset gondolkozott, sokat domborozott, keveset aludt, egyébiránt nagy barkót, tökéletes frakkot, kemény inggallért, puha keztyűt, kis szemüveget, nagy kockájú nadrágot, kurta botot, és hoszszú mellényt viselt. Világos ebből, hogy a szépnemnél rendkívüli szerencsével bírt, s minden körben száz tisztelőre talált, és minden léhütő kurta nemes és hosszú nyakú fiatal polgár örömest csatlakozék hozzá. Csak egy hibája volt Arthurnak, egy évben annyit költött, mennyit egész életére öröklött, a hitelezők elszedék mindenét, s ő most olly állapotban látá magát, mellyben fejbe lőhetné magát, ha ezt most már szabólegények is nem gyakorolnák. Neki tehát ezt nem szabad tennie. 2