Hölgyfutár, 1849. november-december (0. évfolyam, 1-39. szám)
1849-11-21 / 7. szám
1849. ■■ novemb. 21. HÖLGYFUTÁR Budapest. 1. szám. (Megjelenik ünnep- s Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. (Szerkesztőségi szálvasárnapokat kivévén lás. hatvani utcai Hormindennap délután). Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. váthház, 3-ik emel.) Keblemi ég___ nők iránt tartozó gyöngédség ellen van is , de az igazság részrehajlatlansága bizonyosan nyer általa. Könnyen lehet képzelni, hogy illy fordulat mellett Gézának többé sem az idő unalmas nem volt, sem a nyomorult vendéglőst nem boszanta , — sőt inkább a percek gyorsan röpültek , s első és egyedül volt az életben, ki Strassenhauser polgár vendéglőjét kiesebbnek, pompásabbnak nézte Páris legelső hotelénél, vagy magánál a szultán palotájánál. Magános óráiban részint Juliskáról gondolkozott, részint naplójába irt. E naplót még akkor kezdte, midőn Budára megérkezik, s elhagyott szomorú helyzetében géniális humorral rajzolá le sorsát, a helyet, hova láncolva van, s különösen az érdemes vendéglős alakját és jellemét. Ez alak- és jellemrajz kiválólag mesteri vala, amilylyet csak egy Homér vagy Paul de Kock teremthetett volna, s az olvasó meg nem állható, hogy rajta édes-keserűn ne kacagjon. Későbben a napló , mint a körülmények változtak , komolyabb szint van. Ragyogó ecsettel festé le Juliska szép szemeit, és aztán lángszavakkal növekedő szerelmét. Felesleges említni, s a naplóirás természetéből foly , hogy mindez csupán saját magának vala írva , s annálfogva sok olly parányiságok lőnek beiktatva, mellyek gyöngédtelenség vádja nélkül a világ elé sohasem adathattak. Azonban ha még az öröklétet sem képzelhetjük vég nélkül, mikép gondolhatnék Gézának a vendéglőbeni boldogságát végtelennek ? Március első napjaiban egy szegény földmives hajtott be a többször említett vendéglőbe, s Géza csakhamar fölismeré a hazájából való embert. A jószívű kocsis szívesen ajánlkozók az ifjú hazaszállítására, mit ez el is fogadott. A távozás előestéjén forró szavakat váltott a két szerelmes , mint szokás , örök hűséget esküvén egymásnak , s másnap reggel Juliska kezén egy gyűrű villogott, melly azelőtt ujján nem volt látható. A derék falusi ember elköltött reggelije után, magyarnál szokásban levő bizodalommal töltett magának egy iice bort a fiatal urfi contójára , ki, mint mondá , az ő kocsiján fog távozni. Strassenhauser polgártárs savanyu képet vágott ennek említésére , s a bort csak rögtöni fizetés mellett adatá ki a szűrös atyafinak. Ő maga pedig íróasztalhoz ülve pontosan fölszámoló Géza tartozását, s a csinos hosszú papírral útnak indult ennek szobája felé. A szemes gazda már rég óta gyanakvó szemekkel nézte a szegény ifjat, s az illy fajta emberekkel mintegy velökszületett éles látással következtette a nagy igazságot, mit senki sem volt volna képes megcáfolni, hogy t. i. er hat ka A magyar sajtószabadság első hatása. (Eredeti beszély.) (Folytatás.) Hanem méltán mondják, hogy addig jár a korsó a vízre, mig eltörik. Juliska is addig hordogatta a levest s különbféle édességeket, mig egyszer azon vette észre s az ifjú is kezdé gyanítani, hogy a leányka szerelmes. Ez még ugyan nem lett volna baj , hanem az volt a bökkenő , hogy Strassenhauser polgártól nem igen lehetett várni, miszerint leányát a tehetségdús de vagyontalan fiúnak adja tőle, ki mindannyiszor, midőn jeles, kitűnő emberről hallott beszélni , röviden csak ezt kérdezte: van pénze?s ha nemmel feleltek , még Napóleon is csak annyit ért előtte, mint egy schusterbuli. Mi több, a szerencsétlen Géza a szerelem órái között azt is elfeledte , hogy annyi pénz sincs nála, mennyivel a vendéglőben tett költségekért eleget tehetne ; mert, h°őy egy szóval megmondjuk, pár hét alatt mind a két fiatal egyén szerelme egész szenvedélylyé fajult. S ha ottanottan Juliska, a szép ifjú édes beszéde által leigézve, tovább késett ennek szobájában, mint a szolgálati szükség igényelte; vagy ha, elvégzett ebéd és vacsora után, az edényeket öszveszedve , izes konfekt helyett egy csók pattant el a fris eperajkakon: ennek kibeszélése ha talán a Keblem ég a vágyódás hevétől — Lelkem itt benn szomjúságot érez. Hogy kioltsam szomjú epedését, Nem megyek én a forrás vizéhez. Hozzád jöttem... szólj nekem szerelmem, És susogló csermely lesz beszéded , Mellyitek andalító zengzetére, Vágyban égő lelkem újra éled. Mellynek tiszta hullámözönében Szívem: ezt a kis pohárkát itten — Kiöntvén a bánatot belőle — Csillogó gyöngyökkel megmerítem. Megtelik majd... színültig telik meg Özönében édes csermelyednek, Mig kicsordult a kicsordult cseppek Meglásd halvány arcomon leendnek. M e n t o v ich Ferenc.