Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)

1850-03-26 / 70. szám

298 szén — mint monda — fogadásához 14 egész napig mutatott hűségéért csak megszolgált egy izce 24 karajcárosig. Távol tőlem azonban, mintha én az i­lyen magakibeszé­­léseket kárhoztatnám , sőt ellenkezőleg, a legboldogtalanabb embernek azt tartom, ki bajaiban, kellemetlen helyzetekbeli menekülésre praetextust találni nem tud. A francia s jelesen a párizsi nem tartozik e boldogta­lanok közé, s igy történik, hogy böjtközépen felkiált ,,ah! ma éppen fele van a húshagyókedd és húsvét közti poe­­nitentiás időszaknak, illő hogy egy kissé vigadjunk s ma­gunknak egy Carnevali napot csináljunk.“ S igy szokott lenni a mi­caréme a legbohóbb, a legfarsangibb nap minden évben. Az idei múlt csütörtökre esett. A nap nagyság szemeinek édes melegével sütött. Az égen egy magyar szabadságnyi fellegecske sem látszott, s a légben csak egy ol­ykori sóhajtás lebbent át, melly tán nagy­sád szivének aeolusi barlangjábul indult el; olly pajkos éde­sen susogott. A Tavasz, bár p­a­p­i 11 é­v­e­s pongyolában, de kel­­lemeinek minden elleneállhatatlanságával lépett elő. Milly szép, milly imádandó hófehér hálótereméböli k­i­­­kelete! Rendezetlen fürtéi közt még csak a szerény ibolyácska mosolyg, s keblét még nem fedik ruhatárának csodás öltönyei, és még is olly bájos ! Miilyen lesz még akkor , midőn havonkénti komornái­­tól felöltöztetve, májusi teremének zöld-bársony pamlagára ül,s imádóinak kérdéseire madárkáinak zenekarával ad feleletet! Bizony bizony, ennyi báj előtt majdnem félteni kellene szegény szívemet, ha az már nagyobb, erősebb próba, nagy­ság előtt nem.........győzetett, hódolt volna meg. Hanem így sokat lehet merni, s azért, mint jó barát boudoirejába megyek, mert lelkem az ékszeretlen bájra is fogalomdús, s nem tartozom azon imádók közé, kik öt pázsit­jának smaragdjai nélkül méltányolni nem képesek; sőt ellen­kezőleg alig múlt szendergéseitül bágyadozó pillantásai két f­árasztólag, s lehellete parfümének i­tasitó aromája, boldog mámor gerjesztőleg hat reám, s képzelődésemnek, kék égtük­re mellé helyezett C a us e­u­s­e-ébe vonulok, s mulatni, édes mosolyait megérdemelni igyekszem, mig toilette-jének rózsá­it felrakja. Nézze nagysád — szólok hozzá — milly felséges te­kintet ez innen, T u i t e r­­ e­ájának ablakából! Alatt a kert mosolygó képei; az enyelegve szökellő kutak, mellyek f­r­i­s táncaikban gyémánt cseppeiket, egy­másra elhullatják s gyöngyeiket fürdő hattyúk nyúlánk nya­kára szórják­ a virág-magzatok, mellyeket dajkáló kerté­szek gondos keze á­g­y­a­i­k­bul kikeltet! És tovább merre csak a szem tekint, a fasorok közt, az ösvényeken, a tók körül gyerekek ezere repked, mint tarka pillangó sereg ruháiknak különféle szinü szárnyaival ingerkedvén a szellő, a tavasznak ezen édesen csicsergő ma­dara, melly rügyező fák csiráinak fészkéből ki ki repülget. Milly boldog e gyermek csoport! Itt kis kezének ügyes mozdulataival abroncsát győzelmes folytonossággal hajtja , a sétálók tömegében utcákat keresve ki magának, s nem gon­dolva elégedetten mosolygó papájának számítására, mellyek szerint Illy kormányzói tulajdonára legalább is tanácsossága határoztatott el. Amott a nagyobb fiuk bocsátnak hajót a bassin óce­ánjára, örömkiáltásokat hallatván ha, vitorláikat egy csendes légvonal megkapja. Borzasztó tenger­­ alig lehetne.... átugrani. Hullám­zásainak óriási.... picinségén egy roppantul.... kicsiny ha­jócska olly gondatlanul halad, mintha.... cérna szálon tar­tatnék s matrózai olly hidegvérüek, mintha............fából vol­nának. Vigyázz ! most mindjárt a viztölcsér borit el s az ugró kút visszaeső vize alámerítve, emberevő cápáknak.... alig nézhető aranyhalacskák közé sodortatja hajódat, míg 100 tengeri mért........annyira egy másik a szélcsönd miatt veszte­gelni kénytelen, midőn egy kelet—kelet—déli szélnek, a partok felül s a hajótulajdonos............szájából jövő fuvása odább mozdítja. És a leánykák számíthatlan táborocskái, többé vagy kevésbé szép mamák vagy dajkák vezérlete alatt! Itt labdázik két angyalka, amott két pajtástól forgatott zsinóron ugrálgat egy­­s meztelen karú , nyakú és térdű pajkos képű hölgybim­­bócska, mintha csak Zephir lengetne egy ág felett. Ha ha ! kiáltja a kocsis, egy telt képű fiúcska, millyet Correggio amorjai közt lehet néha látni, s a négyes fogat, — mellynek lógássa épen most rúgott ki — kalácsot abrakolni iramodván el — prüsszögve vágtat a tömeg közt, hála kocsisa ügyességének minden legázolás, sőt a nélkül, hogy a ko­csikerekei csak nyomot is hagynának. „Allons édes feleségecském — szól bizalmasan a férj egy még eléggé szép nehéz, ki az öt lovasdit játszó fiuk any­ja — látom én hogy még egy ... lógásunk hiányzik : ha az lesz, akkor a­z ú­j complet s nem kell mástul kölcsönözni a hatodikat. — Az aprók közt a nagyok sem hiányzanak s nem egy dan­dy cirógatja, dicsérgeti a papa rut fiacskáját, csakhogy általa a szép mama kegyét vadászhassa. Ah mi ez ? fordítsuk el szemeinket e szerencsétlenek­ről , kik a nyíló tavasz örömünnepén egy politicai hírlap nyomdabüzét szagolgatják s a fák közé illy leveleket visznek. A vigyázatlanok­ nem félnek, hogy zöldségük valami vizhor­­dó állatot csal be a kert kapuin, vagy a kecske fogatokat fogja ingerelni, mellyek épen most indulnak el az eliseumi mezőkön, csinos kis kocsijokbul gyermek kezek által haj­tatván. Kövessük őket, minthogy a tuileriák kertjéből kiszállott tekintetünk. Az Egyességi tér (Place de la Concorde) sánckertecskéi között vezető asphalt járdákon zsibárusok számtalan fajainak kiáltásai töltik el a jéget. Ez pálcáit, az mézes pogácsáit kínálja, míg a négyévszaki árus (marchand des quatre saisons) tolható kerekes asztalának két categoriákra osztott portékáit öt és 12 garason mutogatja, s olcsóságával az idegent majd mindig megvásároltatja. Itt mered a lenyugvó nap felé egy óriási telescop is, mellybe csak azért néz sok , hogy sastekintetünek tartassák. s

Next