Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)

1850-01-22 / 18. szám

Budapest, 1850. Kedd, jan. 77. Előfizethetni Budapesten november 15-étől jövö március végéig 4 V 2 hónapra 4 fr. 30 kr., 1850 ja­nuártól junius végéig félévre 6 for. Postán küldve november 15- étöl jövö junius vé­géig 7 V2 hónapra 9 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig fél évre 7 fr. 30 kr., helyben csupán Kozma Vazul nagykereskedésében a nagyhid utcai 671 sz. Takácsy házban , hol egyszersmind gyors közlés végett minden­nemű hirdetések is el­fogadtatnak , miktől Közlöny az irodalom,társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác, egy háromszor hasá­­bozott sorért négy e­­züst krajcár fizettetik. Vidéken minden cs. k. postahivatal elfogadja az előfizetést,és a dijt bérmentesítés nélkül küldi föl, ha a levél borítékán megjegyez­tetik, hogy,,h­­ r­­­a­p előfizetési díjt“ tartalmaz. ! ! ! E­gyesszámok ára egy ezüstgaras. (Megjelenik ünnep- s vasárnapokat kivévén mindennap délután. Szerkesztőségi szál­lás: hatvani utcai Hor­váth- ház, 3-ik eme­letben.) 18. Bogárh­átu kis ház___ Bogárhátu kis ház egyetlen ablakán. Tekints be én szemem gyermek örömével!... Hadd írja meg lelkem a mi ott történik Kebelem könyvére , szívem verésével. Az az öreg ember mért hajtja le fejét? Mit mivel, miért olly nedves szempillája ?.. Merevült szemekkel néz a kandallóba... Egyet-egyet sóhajt: elveszett hazája ! Ruháját a nyomor , arcát a fájdalom , Szivét a búbánat, homlokát a sok gond . — Úgy megviselte már !.. senki sem mondaná , Ha reá tekint, hogy nem örült, nem bolond. Száraz kenyérkéjét egynéhány fogával Morzsolgatja ... s könye leperdül reája — Merevült szemekkel néz a­­kandallóba... Egyet-egyet sóhajt: elveszett hazája ! Hát az a szent asszony___öreg felesége ! Kicsiny kis székecskén mit gunnyaszt mellette ? .. Mintha volna árnyék, vén fának árnyéka, Fejét a törzsökkel búnak eresztette. Támad mély csendesség ... hamvasodik a tűz Evés közben mozdul csak a gazda szája — Merevült szemekkel néz a kandallóba .... Egyet-egyet sóhajt: elveszett hazája ! Ne repedj meg szívem, fájdalom é­s örömben !.... ... A pitarajtónak nem lelem kilincsét, így reszket a fukar, a midőn fölleli Éjek étetében eltemetett kincsét. — Be a hasítékon lesek egy parányit. Ez hát illy nemes szív érdemelt tanyája ? — Merevült szemekkel néz a kandallóba .... Egyet-egyet sóhajt: elveszett hazája ! — Belépek végtére ... Tán észre­ sem vesznek ? . .. Ah dehogy nem vesznek... hiszen alig szólok : Öreg asszony sikolt fel merengéséből____ S édes anyám édes kebelére hullok.... Hát az öreg ember ... az én édes apám ... Hogy fogadja fiát, kit olly régen láta ?------­Könybelábadt szemmel pillant fel arcomra.... Egy nagyot sóhajt, hogy­­ elveszett hazája! Tóth Endre. Roszucski­ és szerelem. (Egy ifjú nő leveleiből.) IX. (Folytatás.) Emlékirat leányomhoz. „Kedves Marim, midőn e sorokat olvasni fogod: én már nem vagyok többé, s te annál szerencsétlennebbé levél. Mint óhajtottam volna, hogy soha se legyen okod, feltörni e borítékot; s ha a körülmény, melly ennek felbontására jogo­sított, csakugyan elkövetkezendett: történt volna az addig, mig én életben valók, hogy keblemen vigaszt és segélyt ta­lálhass a vesztes szívtépe pillanatiban. Hidd meg, édes, sze­retett leányom, ez volt egyedüli könyörgésem férjhez mene­teled óta, ezért imádkoztam halálos ágyamon, s ezért fog esdekelni elköltözött szellemem a mindenható trónja előtt. Azonban a sors nem így akaró, é­s azon egy gondolat ad némi megnyugtatást, hogy minden anyai ügyekvésem sem leendett képes elhárítni fejedről a vészt. Nyomoru vigasztalás ! De még­is némi enyh az anyának, kinek egyedüli kincse saját gyermeke boldogságán munkálni. Most érted már , úgy é, szerencsétlen gyermekem, miért ellenzem férjeddeli összeköttetésedet. Talán meg kel­lett volna ezt gátolnom, minden erőmből. De akkor nem let­tél volna ő szinte úgy boldogtalan. Forró szerelmed nem vitt volna é kétségbeesésre ? Nem szakadt volna é meg anya és gyermek közt a szeretet gyöngéd lánca ? S mert a titkos , de valódi okoknak nem hívei vala, nem tekintetted volna e sze­rető anyádat ellenségedül, s nem elviselhetlen leendett é­keb­lemnek leányom idegensége? Föl kelle talán előtted fedeznem a rejtélyes okokat? De minő forrását nyithatom föl, ez által, a szenvedéseknek! S ha csakugyan, mint hihető vala, szerelmed ez által nem al­szik el, minő mérget keverek, akaratlanul, házas életedbe ! —

Next