Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-11-08 / 108. szám
Eljő egykor a nap, midőn én is el fogok utazni messze, messze. A gondolatok elment szálai nem térnek többé vissza, elmaradnak, mindenik kedvesénél. Az egyedül hagyott lélek búsulni fog, kiköltözik puszta hallgatag lakából, elvándorol a szürke gömbölyű fellegek közé, s az elhagyott lakba férgek, csuszák és mászók költözendnek. Nézzetek a magasban vitorlázó fellegek közé. Nem szemléltek számtalanszor a fellegek szegélyeire ismert alakokat kikönyökölni ? Azok mindannyian pusztán hagyott lakok vándorló lelkei. Atheához fogok utazni. Athea a láncszem , melly egy másik csillaggal összeköt. Ott Atheánál feltalálom gyermekéveim elmaradott álmait; azon ifjú hold, mellyben egykor olly s annyi sokat szemléltem, ismét megcsókolja hideg sugáraival homlokomat, hallani fogom a csalogányok dalait, s érezni a virágok illatát, látni fogom Aticát örökké . . . . örökké. Eszembe jutott itt e néhány sor vers , mit a halhatatlan Heine mond: Emlékben felvirágzanak, A rég elenyészett képek, Mi lehet a te hangodban , A mitől olly nagyon félek ? ! El ne mondd azt, hogy szeretsz ! Tudom mi a földön legszebb , A tavasz , és a szerelem, Szükségkép gyalázattá lesz. El ne mondd azt, hogy szeretsz! Csókolj meg , és légy hallgatag, És nevess — ha mit mutatok. Holnap — a rózsa hervatag. Minden betű, mit e geniális író leír, egy világító csillag az élet sötét éjszakájában. A város alatt ébredtem fel eszmélkedésemből. A poesisből a prósába léptem be. Pro prima intrada dr. Gyengével találkoztam a himlő-oltó bizottmány ülnökével. — Hallottam domine spectabilis az újságot ? — Sok újságot hallottam a napokban, nem tudom benn foglalvák é a hallottakban azok, mellyeket tudor ur el akar mondani. —Aligha! Először hallotta , hogy Hessen el akar Kvasseltől szakadni, és hogy az orosz flóták Freiburgnál vannak. — És másodszor hallottam azon égbekiáltó igazságtalanságot , hogy velem öt pengő forintot akarnak fizettetni, mivel vagy öt emberen eret vágtam ? Hiszen uram ez barbaries, hiszen az érvágás csak szelídebb valami, mintha valakit vérig verünk, s még az sem kerül öt forint pengőbe.Bizony hamis mathesis sublimior, hogy én minden érvágásért öt garast kapván, én minden érvágástól 1 pengő forintot fizessek , eddig az ördög sem gondolt vele, ha az egész világon eret vágtunk is, most meg ha egy héten két akó vért kibocsátunk , már fizetésre szorítanak, uram ez jogtalanság, ez anarchia, én oppognálok, én interpellálok. — Ne hagyja magát tudor úr, s ha máskép nem segíthet a bajon, menjen Amerikába, most úgyis minden ügyes bajos ember oda kívánkozik , és oda indul. — — Igen uram, de nekem házam, birtokom , feleségem , meg gyermekeim vannak, 438 után nem ettem tinorit, hogy ezt mind ide hagyjam. — Akkor meg hagyja a mennykőbe az érvágást, akkor nem szorult az ötgarasokra. Jó éjszakát. Vigasztalja magát orvos úr,elég vért eresztett, egypár évig nincs mit tartanunk a gutaéűtéstől. Nyisson inkább piócakereskedést, mindennap nagyobb nagyobb divatba jőnek a piócák. Mint ki szalonka után bélszint kénytelen enni, olly kellemetlen helyzetben értem szállásomra. Lanka Gusztáv. Szüreti vendégek ,Fiúk ! miért ez a rosz kedv ? — Itt van a bor , itt a jó nedv , Hogy ha mondom igyatok , Meg ne haragítsatok.4 — „Félre pajtás a pohárral, Ne kínálj vigasztalással , Imánk , de nem ihatunk ! — Tudja isten mi bajunk !!“ — Vértesi Soma. Egy női — whistparthie. (Életkép.) (Vége.) Mindez egy pillanat műve volt. A játszó szoba egy perc alatt megtelt nőkkel, és nem nőkkel. Könnyebben éreztem magamat, mert mindegyikük, vagy egyik vagy másik segítségére sietett. De azért elég bajom volt ám nekem is, körül fogott a tömeg, fel kelle egy székre állnom, s elbeszélnem az egész eseményt. —Még azt a szónokot sem hallgatták nagyobb figyelemmel, ki első hozta le Pozsonyból Pestre a hirt, hogy 1848-diki törvényeinket ő felsége a király szentesitette. Mint mindennek a világon, úgy e zajnak is vége jön. A társaságot beázni hivták. Az én whistező nőim is elindultak, de a bohóc által feltartóztattak, s elébb számolniok kellett. Kifizették egymást. Egy szemet két váltó krajcárban játszottak, Csörgős k. a. játékbani nagy malheur-jéről beszélt, mire a többi nők azt mondák : ,,a játékban szerencsétlen, de a szerelemben annál szerencsésebb.“ E nyilatkozatot olly mosoly követte Csörgős k. a. részéről, mellyet hiában kisértene meg lefesteni a világ legügyesebb festője, vagy leírni, a világ legügyesebb írója. Hogy dámáim a játék egész folyama alatt mindig csevegtek, már onnan is kitetszik, mert 3 robber 4 óra hosszat tartott. Minden pillanatban leejtette valamellyik kártyáját, mellyel fel kelle emelnem, úgy, hogy a sok hajlongásban már derekam is megfájdult. Ha a nők a játék felett összekoccantak, nekem kelle bíráskodni, mi igen nehéz feladat volt, mert többnyire egyik félnek sem volt igaza. Egyik nő a forge azt vitatá, miként egy ízben az autout áss, és felsővel úgy közbe vétetett, hogy nagy schlemm jön. Egy carrey levél egész robber alatt a tanácsosné ölén hevert, anélkül, hogy ezt csak valaki is észrevette volna, mert az ütések, ámbár csak tizenkét kártyával teljesek voltak. Az atout-k leginkább utoljára hagyattak, mert időközbeni kijátszásukra nehezen határozák el magukat a nők. Többnyire az ass-t, királyt adák ki legelőször. Az ütések ritkán szedettek össze rendesen, soha sem helyeztették egymás mellé, összevissza hányattak , úgy, hogy a játék végével mindig újra meg kelle számlálni, hány trick-et csinált az egyik vagy másik fél. Gyakran megtörtént, hogy az ütéseket azon fél takarította félre, mellyet nem is illettek. Ezen szavak : „bocsánatot kérek, épen most nem ügyeltem, gyakoriak s elegendők voltak minden hibát jóvá tenni. Egymás finom s ügyes játékát dicsérték, más nőkét, kikről épen szó volt, gyalázták. A báróné hosszú históriát beszélt el egyik ismerősnője felül, ki úgymond: elég vakmerő whistet játszani merni, s még a kártyát sem ismeri, mind a mellett nőink is igen gyakran félreismerek különösen a honneurs-öket. — Impass-ról nem is szólhatok, mert egyet sem láttam. A legnagyobb kártyát dobták az ütésbe mindenkor, így folyt a játék, egész az említett szerencsétlen jelenetig, melly után a számolás alkalmával kisült, — halljátok whististák !—hogy két cocur ötös volt a kék játékban, s mégis egész este játszottak vele, a nélkül , hogy csak valamit is észrevették volna. A játék classicus vége után alkalmam volt még dámáimmal a táncteremben egyenként szólani. Mindegyik arra kért fel, mondanám meg őszintén, hogyan játsza a whistet. Erre én természetes, magasztos dicséretekkel halmoztam ügyes játékát, mi okot adott arra, hogy boszankodást jelentő fohászok közt illy felkiáltásra fakadt: „És csak nagy kín is olly három egyénnel whistezni, mint mai társaim voltak, kiknek e játékról még csak fogalmuk sincs.“ Majd elkacagtam magam ezen nyilatkozatok felett, de hála találékonyságomnak , elővettem kendőmet s egyet prüsszentettem, kisebb illedelmetlenséggel akarván a nagyobb illedelmetlenséget elkerülni. A thea asztal körül egy óra hosszat időzhettünk. Most újra alakulni kezdtek, a táncoló, játszó, s csevegő körök. Épen akkor mentem el a tanácsosné, Csörgős k. a. s a bohóc háta megett, midőn az utóbbi jelenté , miként a bárónét, kutyája szerencsétlensége feletti fájdalma annyira lesújtotta, hogy haza kelle mennie, s igy nem játszhatik, s midőn a tanácsosné, mint fülhegygyel hallom, engem említett whist játékra felkérendőt. Nekem se kellett ennél több- Elég volt ennyi. A kinek száját egyszer megégeté a kása, vigyáz az máskor. Kezembe ragadtam kalapomat , lerohantam a lépcsőkön, s szekeremet nem találván, mert későbbre rendeltem, olly gyorsan gyalogoltam szállásomig többször hátra tekintve , nem hínok élhistezni, hogy most tüdőgyuladástól félek. Mire mentek dámáim játékukkal, nem tudom. Én megfogadtam, hogy soha, még csak közelébe sem megyek azon szobának, melly-