Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-09-16 / 63. szám

/ww^ Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévén, s mindennap délután! divatképek- é s egyéb mümellék- 5 letekkel. S HOVIT FUTÁR. az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. a Szerkesztőségi szállás: . hatvani utcai Horváth ( 5 ház, első udvar, 3-ik J ) emelet, a­hová a kéziratok is utasitandók­^^j^ Budapest, 1850. 63. Hétfő, sept. 16. Évnegyedes előfizetés ideje állván be jövő hónap elejével, figyel­meztetjük a t. közönséget, hogy jól előre rendelkezni méltóztassék; íróink legjelesbjei folyvást gyámoli­­tandják lapunkat, s jövőre Sajó és Vas Gereben munkáival is gyakran fogunk ked­veskedhetni. Érdekes műmellékletekről erőnkhöz ké­pest mindenkor gondoskodni fogunk. Az előfizetési föltételek lapunk utolsó oldalán olvashatók. S­z­e­r­k. Néprománc. Takaros egy legény a falu csordása , A szép Sajóvölgyön bajosan van mása; Majd megbolondulnak értte a leányok, S ő csak balszemével mosolyog reájok. . . . Azonban van neki titkon egy babája , Az a hír kóvályog, hogy a biró lyánya. Kürtös a szép csordás minden viradora , Minden lyány tehenét hajtja a kürtszóra; Vígan szól , szépen szól a kürtnek hívása, A biró lyányának nagy a vndulása. . . . A biró házának csak lesi ajtóját, Ha nem lő ki Erzsi, fú egy cifra nótát, S kiugrik izibe a lyány , és széttekint, Csak úgy szemmel beszél, annak módja szerint. . . . Megérti a csordás a szemnek szólását, Megteszi vasárnap a látogatását. Hej, akkor van neki , akkor ám jó dolga Babáját egy hétre százszor megcsókolja. . . . Illyen a csordásnak az ő boldogsága Mig zsidókeresztet nem vetnek útjába. . . . De ím itt az idő, szól a víg muzsika , A biró lyányának most áll a lakzija; Másnak adták a lyányt erőnek erején , Nem kellett, mint szegény a szép csordás legény; Mi tevő legyen hát széles nagy bujában , Búcsúzó nótát fú a lakodalmában , — Ott az ablak alatt megáll, s kürtjébe fú , Hajd ! ömlik belőle a bánat és a bú ; A menyaszony szive repedést kap tőle, A násznép pediglen gyászt von ki belőle. . . . Majd kapja a csordás kürtjét földhöz vágja , Hogy ízre porrá tört minden porcikája . Felzúg: „Oh nagy isten ! kürtöm porcikája Váljék jávorfává csudák csudájára : S ha én nem , — belefú majd a sírom szele, S föltámad a rózsám , — talán én is vele!“ Angyalvári Benő: Agatha. (Vége.) Zádorágh, oct. 1. Meglátogattak Tiborcék Agatha nélkül. A szülőknek mindent felfedeztem. Elmond­tam, hogy Agathát imádom, hogy Agatha nélkül élni sem akarok, hogy ő lesz nem vagy a halál. A szülők helyben hagyták vá­lasztásomat , s úgy látszott, örültek nyilatkoz Jl­ik félév, zajomnak. Megígértem , hogy legközelebb személyesen fogok nyilatkozni Agathának, addig is felkérem őket, tudassák előlegesen is szándékomat leányukkal. Szívesen meg­ígérték. Zenta, oct. 3. Halványabbnak találtam Agathát és kisírt szemekkel. Nem mertem a bánat oka után kérdezősködni. Előérzetem, sejtelmem azt sugá, én vagyok oka e halványságnak, a hullatott gyöngyöknek. Istenem! miért kel­lett nekem e leányt megismernem, ha talán már más birta szivét, vagy miért nem halha­­tok meg, mielőtt nyilatkozatát kivehetem. Reszkető alakkal kérdezem, szeret é ? .... Milly gyönyörű este volt, azt hitte volna az ember, mindenki boldog e világon. A sáp­­padt hold apró fehéres fellegek között hintá­zott, illatos szellő ringatá a zöldellő fák le­veleit , ismeretlen szellemek suttogtak közöt­tünk. Illyen szép éjszaka fittetek az én szí­vem keresztül. Határozott, komoly, de mégis remegő hangon valla be Agatha, hogy már mást szeret. . . . Több percekig magamon kí­­vül valók, nem láttam és nem hallottam sem­mit. Végre feleszméltem, még akkor is ott állt mellettem gyönyörű gyilkosom, résztve­vőig tekintett reám, és érzékeny hangon kért, ne neheztelnék reá...........Mit tudtam volna felelni?! Oka é­s, hogy nem szeret, hogy nem szerethet ? . . . Kissé ingerült han­gon kérdezősködtem a boldog, az üdvözült halandó neve után. Őrülésemben elfeledtem minden tartozó gyengédséget. . . . Megvető­­leg nézett végig és elhagyott. Elmentével el­ment tőlem minden élet-inger, minden bol­dogság___Eszeveszetten hajtatok el Zentáról. Zádorágh, oct. 4. éjszaka. Itt virasztok egyedül szobámban. Szi­vem és agyam üres. Nincs egy gondolatom, nincs egy érzésem. Szeretnék meghalni. De még halálomban sem lehet nyugalmam. Aga­thát itt kell hagynom, még­pedig úgy, hogy e nem földi tökélyt egy hozzám hasonló, vagy még talán nálam tökéletlenebb halandó birja. Millió féreg rágódik szívem gyökerén, és nem tudok meghalni. Millió scorpio van agyam­ban , és nem tudok megőrülni. Az őrülés egy neme a halálnak. Feledni a múltat, a jövőt, a jelent. Egyedül a feledés, a tökéletes, a végnélküli feledés adhatna nyugalmat. Iste­nem minő kedves, minő szép reményeim vol­tak?! Építettem, de levegő alapokra, re­ményváraim légvárak valának. Magoktól, ma­gokban össze­hulltak. Legalább kedvesét is­merhetném, legalább őt nevezte volna meg. Hátha valami ellenségem, hátha valami go­nosz , részlelkű egyéniség. A nők vakon sze­retnek. Hátha egy vágással , egy döféssel megmenthetném ez angyalt a pokoltól, az ördögtől . . . rettenetes volna, ha ő .... de nem is akarok rá gondolni, az nem lehet, az lehetlen, a holló dögre jár, nem ólálkodik galambok után. Agatha..........Agatha .... Zádorágh , oct. 5. Lázas állapotban fekszem ágyamban. Nem vagyok képes eszméim fonalát rendezni. Össze vissza gondolok mindent, minden leg­kisebb mutatkozó remény sugárt örömmel ragadnék meg. De örök, soha nem múló éj­szaka van lelkem világában.............Agatha gondol é reám..........Szánakozik, vagy mo­solyog ő felettem. A legcsekélyebb részvét enyhítő harmat volna emésztő tü­zemre. Most is örökké csak őt látom .... Agathát. Miért nem haltam meg azon percben, midőn részt­vevőig függesztő felém nagy sötét érszemeit. Legalább azon üdvözítő reményt vihettem volna síromba, hogy Agatha szeret............. ................................176* jul. 4-én Velencé­ben a Morosini szigetre s villába kirándulá­sunkkor, a gondolán összeolvadtam egy olasz gardetiszttel. Másnap párbajt vívtunk, Vi­­netti sebet kapott, a párbaj félbeszakaszta­­ték. A dühtől vérben forgó szemekkel e sza­vakat mondá ellenfelem: Signor, ön ma győ­zött, ha egy vonallal lejebb szúr, szivemet üti keresztül. Miért nem tette ön azt. E döfés önt sok boldogtalanságtól, gyötrelemtől, s bánattól megkimélendette. Én fegyver nélkül fogok ön szivén halálos döfést tenni. Vinetti közel bérelt jószágot Tiborcékhoz, s gyakor­ta megfordult a kastélyban Zentán............... Nem, az nem lehet. Nem akarok rá gondolni, száradjon ki inkább úgy velem, hogy sem ez eszmével foglalkozzék. Az isten nem lehet olly kegyetlen . . . Vegye el roppant jószágo­mat , temérdek kincseimet, egyetlen panaszt nem halland ajkaimról, de Agatha soha soha ne legyen az övé. Halottaimból fogok feltá­madni, hogy megfojtsam a gazembert........... .............................Esteli órákban egy levél­két nyújtott át inasom. Felbontom, az öreg Tiborc írta. Ha, ha, ha! Betűről betűre ide iktatom e levelet. „ . . . Meg ne ítélje Zádorágh Tiborc Agathát, s bocsásson meg neki. Vannak per­­cenetek, midőn a gyermek nem tudja mit be­szél. A vén Tiborcnak tudni kellene leánya szerelméről. Agatha atyja beleegyezése nél­kül férjt nem választhat. Én pedig akarom, hogy Agatha Zádorágh neje legyen. Feledjen mindent, s siessen ölelő karjainkba.“ Megdörzsöltem szemeimet , mert azt

Next