Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-11-08 / 108. szám
■S-----------------------3 Megjelenik, ünnep-s vasárnapot kivévén, mindennap délután! divatképek- s egyéb mümellék- £zletekkel. Ma * NiL&YFBTáR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köreitől. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. Szerkesztőségi szállás: a hatvani utcai Horváth - ház, első udvar, 3-ik emelet, a hová a kéziratok utasitandók. Budapest, 1850. 108. Péntek, nov. 8. 11-ilí félév. Őszszel. Balaton, Balaton , Mért vagy olly halavány ? Elhagyott kedvesed, Vagy megijedtél tán? Lám megmondtam neked: Ne szeressed a nyárt, — Cifra szürü legény, Büszke nagyon , — elhagy. Balaton , Balaton, Olly igen hánykolódsz, — A búbánat gyötör , Talán most haldokolsz ? — Érzed halálodat, Érezed a telet, Merly a hideg jégből Vág koporsót neked ? Badacson , Badacson , Köd ül homlokodon, Elmélkedel tán a Messze nagy múltakon ? Vagy azt számolod csak , Hogy hányadik lehet Vén oldaladon már Ez idei szüret ? — S felettem te cser , mért Sohajtozsz olly busán ? Minden fohászra egy Leveled lepottyan. Azt akarod vele Tán eszembe hozni,Hogy igy fogok egykor Én is lehullani ? Minden olly szomorú Körülem , olly levert, Vígan egyedül csak A szél fütyürészget S mintha felvidultam Volna ritka hangján — Bús gondolatimból , — Összeverem bokám. Szombathelyi. Kaploni sétált, ti. Egy igazságőrrel sétáltam, s igy másod magammal. Az igazságőr fecsegni szeretett, hosszasan kívánta előadni, hogy ő most 4 ezüst forintot megy exequálni, de az executionális költség 10 ezüst forintba fog kerülni. Nem is vigyáztam beszédére, ki is hallgatna örömest ilyen mindennapi dolgokat. Hűvös , esős idő lévén, az igazságőr erősen burkolgatá magát, egy remekben készült könnyű juhászbundába, én meg vékony őszi felöltönyömet gombolgatom kifelé, hogy meg ne fúljak. — Megvallom egy cseppet sem csodálkozom, hogy olly melege van a szegény népnek az igazságőrök mellett, mikor septemberben is juhászbundában járnak. Mennyivel nemesebb egy őszi felöltöny a juhászbundánál, mennyivel nemesebb voltam én ezen igazságőrnél. Én a hideg, az örök álmát aluvő Atheáról gondolkodom, lelkem messze kalandozott ismeretlen világokban, ő, azon okoskodott, hogy koppaszszon meg egy szegény, de becsületes embert, lelke pedig nem kalandozott messzebb azon háznál, hol épen megállottunk. A juhászbunda benyitott az ajtón, akarom mondani az igazságot, bement a házba, én utána. Igen szívesen fogadtak, jól tartottak bennünket, s mi csupa háladatosságból, húsz, vagy huszonöt forint helyibe elvittünk egy tehenet. Miilyen kedves leánykája volt ezen szegény embernek. — Igazán megfoghatlan, hogy lehet a szegények között is szép ? ! szólt hozzám az igazságőr. — Megfoghatlan bolond igazságőr úr..........igazán megfoghatlan bolond. — Tetszett neki,hogy helyben hagytam, amit mondott. Elbúcsúztunk. A leányka megcsókolta az igazságőr kezét. Az után folytonosan emlegette a kedves leánykát. — Lássa nagyon tisztelt igazságőr úr, már csak ezen leányka kedvéért is, segíthetne azon a szegény emberen, úgy látszott, hatottam e becsületes lelkű fiatal emberre. Másnap este csakugyan visszaadott a leánykának 10 forint pengőt. Tehát még többet. . . igaz ember. Egy év múlva találtam ezen bizonyos leánykát. Szegényke nagyon megváltozott. Alig birtam, foltokkal, és forradásokkal teli arcára ráismerni. Azt állíta, hogy himlős volt. A másik évben már elutazott erről a világról. Sok szépet beszélt az igazság-őrről, és sok jót kívánt neki utónapjaiban. Az isten hallgassa meg a leányka kívánatait, és exequalja az igazság-őrön. Megérdemli az a becsületes ember. Hiszen 10 forint pengőt ajándékozott neki. Tíz forint pengő pedig igen sok pénz, midőn egy igazság-őr adja, de midőn egy nyomom, szegény emberen exequaltatik, akkor igen kevés. Az igazság-őr most is él, és igaz ember. — Az igazság-őr Kaplonban maradt, én pedig tovább sétáltam a szomszéd faluba. Ismét egyedül mentem egy érett korú cseh vizslával. Soha nemesebb jellemű, műveltebb s tudományosabb cseh vizslát nem ismertem. Alkalmasint észrevette, hogy szeretek sétáltamban csendesen gondolkodni, egy árva szócskával sem háborított. Csendesen haladt baloldalomon, s úgy vizsgálta majd a két oldalról mellettünk elmaradó tárgyakat, majd engemet. Gyakorta stúdiummal vizsgáltam meg ezen vizsla arcát, s bátran állíthatom, hogy több ész mutatkozott ez arcból, e szemekből, mint sok emberek arcából és szemeiből. Nagy homlokát komolyabb , és hosszabb gondolkodás vájta erős redők barázdálák, nagy fekete szemeiből nemes, valaha szabad, most egy kutyába kárhoztatot lelke világolt. Ironikus, de rendes metszésű szája körül a tiszta öntudat ártatlan és keresetlen mosolya játszódott. — Miért nem tudott beszélni e nemes állat?! Minthogy metemspyehosista vagyok, erősen hiszem, hogy halála után minden komoly philosophusból cseh vizsla lesz. Buján nőtt csere mellett sétáltunk el. A csere iránt mindig különös rokonszenvvel viseltetem. Azért, mert jó lelkű atyámmal, s talpig becsületes, könnyű kedélyű, nemeslelkű szomszédunkkal Pák József ügyészszel gyakorta jártam a cserére nyulászni ? vagy azért, mert a becsületes polgárokat cserkoszorúval szokás ékesíteni? nem tudom. Bizonyosan az első okból, miután számtalanszor tapasztaltta, hogy sok becstelen polgár is kaphatott cserkoszorut. A buján nőtt cseréből zörgésünkre egy süldő pattant fel. Még jóformán szemügyre sem vehettem, a mint a cseh vizsla hanyathomlok rohant tüskén, bokron utána. Hivének a philosophusok is. Csendesen , meggondolva, combinálva, haladnak tövistelen egyengetett utaikon, de a mint szenvedélyeik, ösztöneik előállanak, vége minden philosophiának, s hanyathomlok rohannak a süldők után. Egyedül maradtam gondolataimmal. Alkony volt, bűvös és mégis kellemes őszi alkony; átlátszó gömbölyű szürke fellegek vitorláztak a magasban, talán épen úgy, miként agyamban a gondolatok. Nem tudom minden emberre olly kellemes hatást gyakorolt az őszi alkony, mint reám ? Én azt gondolom , hogy a másvilágon, az üdvözülendő lelkek örökkön örökké őszi alkonyban fognak élni. Minő csendes, nyugalmas gyönyörben él a lélek egy ilyen kellemes őszi alkonyban? A gondolat ezer meg ezer szálai egyenkint térnek meg titokteljes és messzi utaikból, s a fonnyadó, hervadó és hulló levelek nyelvén elregélik, mit láttak, és mit hallottak, felkeresik az egykor szeretett, de elutazott kedves lelkeket, üzeneteket hoznak tőlök , s megsúgják bizalmasan, hol leend a légyott. Athea azt üzente, hogy a szőlőshalom mellett egy őszi rózsabokor alatt fogunk találkozni, pontban éjfélkor.