Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-11-08 / 108. szám

■S-----------------------3 Megjelenik, ünnep-s vasárnapot kivévén, mindennap délután! divatképek-­­ s egyéb mümellék- £­z­letekkel. M­a * NiL&YFBTáR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köreitől. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. Szerkesztőségi­­ szállás: a hatvani utcai Horváth - ház, első udvar, 3-ik­ emelet, a hová a kéziratok­­ utasitandók.­­ Budapest, 1850. 108. Péntek, nov. 8. 11-ilí félév. Őszszel. Balaton, Balaton , Mért vagy olly halavány ? Elhagyott kedvesed, Vagy megijedtél tán? Lám megmondtam neked: Ne szeressed a nyárt, — Cifra szürü legény, Büszke nagyon , — elhagy. Balaton , Balaton, Olly igen hánykolódsz, — A búbánat gyötör , Talán most haldokolsz ? — Érzed halálodat, Érezed a telet, Merly a hideg jégből Vág koporsót neked ? Badacson , Badacson , Köd ül homlokodon, Elmélkedel tán a Messze nagy múltakon ? Vagy azt számolod csak , Hogy hányadik lehet Vén oldaladon már Ez idei szüret ? — S felettem te cser , m­ért Sohajtozsz olly busán ? Minden fohászra egy Leveled lepottyan. Azt akarod vele Tán eszembe hozni,­­Hogy igy fogok egykor Én is lehullani ? Minden olly szomorú Körülem , olly levert, Vígan egyedül csak A szél fütyürészget S mintha felvidultam Volna ritka hangján — Bús gondolatimból , — Összeverem bokám. Szombathelyi. Kaploni sétált, ti. Egy igazság­őrrel sétáltam, s igy má­sod magammal. Az igazságőr fecsegni szere­tett, hosszasan kívánta előadni, hogy ő most 4 ezüst forintot megy exequálni, de az exe­­cutionális költség 10 ezüst forintba fog ke­rülni. Nem is vigyáztam beszédére, ki is hall­gatna örömest ilyen mindennapi dolgo­kat. Hűvös , esős idő lévén, az igazságőr e­­rősen burkolgatá magát, egy remekben ké­szült könnyű juhászbundába, én meg vékony őszi felöltönyömet gombolgatom kifelé, hogy meg ne fúljak. — Megvallom egy cseppet sem csodálkozom, hogy olly melege van a szegény népnek az igazságőrök mellett, mikor sep­­temberben is juhászbundában járnak. Mennyivel nemesebb egy őszi felöltöny a juhászbundánál, mennyivel nemesebb vol­tam én ezen igazságőrnél. Én a hideg, az ö­­rök álmát aluvő Atheáról gondolkodom, lel­kem messze kalandozott ismeretlen világok­ban, ő, azon okoskodott, hogy koppaszszon meg egy szegény, de becsületes embert, lelke pedig nem kalandozott messzebb azon háznál, hol épen megállottunk. A juhászbunda be­­nyitott az ajtón, akarom mondani az igazság­ot, bement a házba, én utána. Igen szívesen fogadtak, jól tartottak bennünket, s mi csu­pa háladatosságból, húsz, vagy huszonöt fo­rint helyibe elvittünk egy tehenet. Miilyen kedves leánykája volt ezen szegény embernek. — Igazán megfogh­atlan, hogy lehet a szegények között is szép ? ! szólt hozzám az igazság­őr. — Megfoghatlan bolond igazságőr úr..........igazán megfogh­atlan bolond. — Tetszett neki,hogy helyben hagytam, a­mit mondott. Elbúcsúztunk. A leányka megcsókolta az igazságőr kezét. Az után folytonosan em­legette a kedves leánykát. — Lássa nagyon tisztelt igazságőr úr, már csak ezen leányka kedvéért is, segíthet­ne azon a szegény emberen, úgy látszott, ha­tottam e becsületes lelkű fiatal emberre. Más­nap este csakugyan visszaadott a leánykának 10 forint pengőt. Tehát még többet. . . igaz ember. Egy év múlva találtam ezen bizonyos leánykát. Szegényke nagyon megváltozott. Alig birtam, foltokkal, és forradásokkal teli arcára ráismerni. Azt állíta, hogy himlős volt. A másik évben már elutazott erről a világ­ról. Sok szépet beszélt az igazság-őrről, és sok jót kívánt neki utónapjaiban. Az isten hallgassa meg a leányka kívánatait, és exe­­qualja az igazság-őrön. Megérdemli az a be­csületes ember. Hiszen 10 forint pengőt aján­dékozott neki. Tíz forint pengő pedig igen sok pénz, midőn egy igazság-őr adja, de midőn egy nyomom, szegény emberen exequaltatik, akkor igen kevés. Az igazság-őr most is él, és i­ga­z e­m­­b­e­r. — Az igazság-őr Kaplonban maradt, én pedig tovább sétáltam a szomszéd faluba. Is­mét egyedül mentem egy érett korú cseh vizs­­lával. Soha nemesebb jellemű, műveltebb s tudományosabb cseh vizslát nem ismertem. Alkalmasint észrevette, hogy szeretek sétál­­tamban csendesen gondolkodni, egy árva szócs­kával sem háborított. Csendesen haladt bal­­oldalomon, s úgy vizsgálta majd a két oldal­ról mellettünk elmaradó tárgyakat, majd en­­gemet. Gyakorta stúdiummal vizsgáltam meg ezen vizsla arcát, s bátran állíthatom, hogy több ész mutatkozott ez arcból, e szemekből, mint sok emberek arcából és szemeiből. Nagy homlokát komolyabb , és hosszabb gondolko­dás vájta erős redők barázdálák, nagy fekete szemeiből nemes, valaha szabad, most egy kutyába kárhoztatot lelke világolt. Ironikus, de rendes metszésű szája körül a tiszta öntu­dat ártatlan és keresetlen mosolya játszódott. — Miért nem tudott beszélni e nemes állat?! Minthogy metemspyehosista vagyok, erősen hiszem, hogy halála után minden komoly phi­­losophusból cseh vizsla lesz. Buján nőtt csere mellett sétáltunk el. A csere iránt mindig különös rokonszenvvel vi­seltetem. Azért­­, mert jó lelkű atyámmal, s talpig becsületes, könnyű kedélyű, nemeslel­­kű szomszédunkkal Pák József ügyész­szel gyakorta jártam a cserére nyulászni ? vagy azért, mert a becsületes polgárokat cser­koszorúval szokás ékesíteni? nem tudom. Bizonyosan az első okból, miután számtalan­szor tapasztaltta, hogy sok becstelen polgár is kaphatott cserkoszorut. A buján nőtt cseréből zörgésünkre egy süldő pattant fel. Még jóformán szemügyre sem vehettem, a mint a cseh vizsla hanyat­­homlok rohant tüskén, bokron utána. Hivé­nek a philosophusok is. Csendesen , meggon­dolva, combinálva, haladnak tövistelen e­­gyengetett utaikon, de a mint szenvedélyeik, ösztöneik előállanak, vége minden philoso­­phiának, s hanyathomlok rohannak a sül­dők után. Egyedül maradtam gondolataimmal. Alkony volt, bűvös és mégis kellemes őszi alkony; átlátszó gömbölyű szürke felle­gek vitorláztak a magasban, talán épen úgy, miként agyamban a gondolatok. Nem tudom minden emberre olly kellemes hatást gyako­rol­t az őszi alkony, mint reám ? Én azt gon­dolom , hogy a másvilágon, az üdvözülendő lelkek örökkön örökké őszi alkonyban fog­nak élni. Minő csendes, nyugalmas gyönyör­ben él a lélek egy i­lyen kellemes őszi al­konyban? A gondolat ezer meg ezer szálai egyenkint térnek meg titokteljes és messzi utaikból, s a fonnyadó, hervadó és hulló le­velek nyelvén elregélik, mit láttak, és mit hallottak, felkeresik az egykor szeretett, de elutazott kedves lelkeket, üzeneteket hoznak tőlök , s megsúgják bizalmasan, hol leend a légyott. Athea azt üzente, hogy a szőlős­halom mellett egy őszi rózsabokor alatt fo­gunk találkozni, pontban éjfélkor.

Next