Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-11-19 / 117. szám
Megjelenik, ünnep-s vasárnapot kivévén, mindennap délután divatképek Budapest, 1850. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth ház, első udvar, 3-iki emelet, hová a kéziratok utasitandók. 117. Kedd, nov. 19. , egyéb mümellék- 5 letekkel. S KUIFITÁI. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. 11-ik félév. Isten és ördög. Et moi, je dis : Seigneur! c’est toi seul, c’est ta force ! Lamartine. I. gyűl az ifjú arca , L ükte kedvesét ? . . . redélylyel szívja ajkát, erigyi kútfejét ? . . . A szőke aflaftikának bársonyával, Mint egy füzér csügg ifja vállain , És egy könyhoscsep üdve tengeréből, Ragyog szemének lángsugarain. Kéz kézben , és szemüknek mosolyából Tekint le élvezőnő szeretet; Ajkaikon , és ajkak lehelletében , Mint egy láng, árad el az élvezet. Szerelmük égből hullott üdv virága , Gyümölcse szívboldogság érzete; Keblükben isten vette föl lakását, Hol olly hit két szívnek szeretete. ' * H. Lassú nyergéshang rezg a néma éjben : Egy szőke hölgy fájdalma hangja az ; Vonásai a kedélyborulat árnya, Lehervajlott arcáról a tavasz. Halványnyá lön az égő rózsa ajkán , Szemében kedv s mosoly nem fénylenek ; Megoldva csügg hajának szőke selyme, Mellyben forró könyüi fürdenek. Fel- felsikolt,............s zokogva omlik össze Szobája köhideg padlózatán ; Míg férje künn szerelmes kéjes álmát Aluszsza tiltott elvű nyoszolyán. Megjö a férj, De nem forr kány szemében ; Érzelmeit vad kéj lángolja át; Ördög üzé el istenét szivének , Hol a pokol nyitá meg ajtaját. Hl. Az egyszerű teremben, Hol pompa nincs, Ül a szép ifjú özvegy , Míg szőke kis leánya , E drága kincs, Ártatlan szívörömben Ruházza bábjait. „Anyám, anyám , „Te kedves jó anyám ! „Nincs több , úgy é , ,,Illy szépe senkinek, „Miként az én babám ?“ . . . Szólott a szőke kis lány , S anyjához ül. Szemében a mosolygás Angyal szemébe illnék Szív tükréül; Míg édes anyja arcán kedv és öröm derül. ,Szép magzatom , ,Te kedves mindenem ! ,Nincs több anya ,011y boldog , mint veled Én , szépem , gyermekem !‘ ,Jer , jer; szivemhez , oh , hadd ,Szorítsalak ; ,Jüvöm borús arcod ,Szelíd vonásm íme ,Feloszlanak. ,Jer, jer ; szivemhez , oh , hadd ,Szorítsalak !‘ Szólott a nő , S csókjával hinti el Kis gyermekét; — Isten véve lakói Fel érző kebelét. IV. Vidáman harsog a zene , Viszhangja messze hat; Határtalan kedv lángja gyűl Az éji tánc alatt. Sürűin tolong az ifjú nép , Táncünnep hőse mind ; Míg rá tündéri rózsafényt Gyertyáknak erre hint. Mind élet az , mi forr s hévül A termek szőnyegén ; Ám hadd lakozzék a halál Az Ínség küszöbén. Az ünnep fényes asszonyát Ifjak veszik körül; Szemében kéjvágyak tüze, S kacérság csábja ül. A bőkezű szép házi nőt Száz hang köszönti el ; S rá a zenének szózata Viszhangozón felel. És minden olly víg , olly derült! — Csak egy leányka ül, A házi nő leánya , olly Magában s egyedül. Szelíded arca halovány, Keservnek tükre az ; Mi kár , hogy rajta olly busán Fogy s hervad a tavasz. Blinden vigad , csak ő keserg , És könyer titkosan ; Oh érzi, milly vész rejlik a Jövő óráiban. S eszébe jő a holt apa Han szerzett vagyona , Mellynek végrészét szórja most Az ünnep asszonya. És felsóhajt: „Oh , árva , én , „Ki lesz majd gyámolom , „Ha vétkező anyámmal a „Koldusbotot fogom ? !“ . . . „Oh , isten , irgalmazz , emelj, „Árvád leroskad im , „Lesújt a szégyen érzete, „Megtörnek térdeim !“ . .. S leroskad a bú gyermeke , Míg vérző szíve hal; S nincs köny, reá melly hullana Gyöngéd részvéttelül. Anyjának szíve késtől ég , S az erkölcs istenét Belőle bűnös érv gyanánt Az ördög űzte szét. V. „Ki a szegénynek ád , istennek ád , „Szegénynek adni, oh , ne késsetek; „Áldott legyen , mellyet megosztotok , „Áldott legyen száraz kenyeretek !“ Nyögött az agg koldus , s az érkezők , Felé reszketve nyújtja vázkezét; De hangjait, mikbőn könyörgenek , Részvétlenül hideg szél hordja szét. Előtte járnak , kelnek gazdagok , Gyémántkövekkel ékesítve fel; De a nyűgöt, a rongyban éhezőt A gazdagok büszkén mellőzik el. Alíg végre jő egy ifjú kézműves , Szegény szülők igyekvő magzata; És hévvel nyújtja által mindenét, Mit csak sorsához képest nyujthata. Ő áldozott. S lelkén a nyugalom , Blint egy galamb , szelíden simul el; Hol olly forró a részvét s irgalom , Lakát szivében isten vette fel. VI. S az ifjú kézműves megáldaték , S lön a szerencse kedvenc gyermeke ; Virágos volt az élet útja , hol Vígan zördült el sorsa kereke. Szerény lakából jön fénypalota , Hol rózsaillat s kérelem honolt; S hol drága ércek bus csengésitől Viszhangozott a márvány-sima bolt. Tengerre szállt, és óriás hajók Hozák a drága gazdag terheket, S hírének léghajója messze járt Túl tengeren dús gyarmatok felett. S hatalma lön mindinkább szélesebb , Miként a vén pók hálószövete , Hol végre számos jámbor s együgyü Szívnek szakadt ki véglehellete. És sírtak vérkönyvt sok ezeren , Míg ajkukon átkok hangzottanak ; Fény és csillám kürték a gazdagot, De róluk , oh , könyük sugárzónak. Élvek szárnyán repülnek napjai , De éjeit szívátkok terhelik ; Nyugalma nincs; hűtlen hozzá az éj; Rablás s csalás emléki üldözik.