Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-10-09 / 232. szám
4e egjelenik , ünnep- 9 va.napot kivévén , mindennap délután, divatképek- s egyéb műmellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth ház,második udvar,második emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR. Előfizetési díj: Postai) : Egész évre 16 fr., fél évre 8 fr. 30 fr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr. 3 0 kr. Egyes szám ára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közöltetnek. Budapest. 2-ik év 2-dik fele. 333 Csütörtök, oct. 9. 1851. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác, az , társasélet, művészet, és divat köréből. Minek annak. . . . Minek annak a szerelem Rózsákból font bokrétája, Ki egy élet üdvösségét Teszi hervadó virágra ! Minek annak a szerelem, Ki egy ingd lenge nádhoz Köti reménye csolnakát. Egy leánysziv hajlamához ! Ne legyen lomb életemnek Vihartól ingatott fáján , Nem kell nekem hulld levél Üdvösségem drága árán. A szerelem fen költ álmát Vérző szívvel elálmodom . Nem kell nekem az a virág Ollyan árért, ollyan áron !! B e r e c K. Úti emlékek. (Folytatás.) II. ,A hogy vettem, úgy adom. Példaszd. Utunk több falvakon vezete keresztül, mellyek népei fölváltva németek s horvátok valának. A legcélszerűbben rendezett gazdaságok és minden tenyérnyi földnek gondos megtakaritása s művelése tűnt fel előttem, mi nem annyira a polgárság szegénységét, mint iparát, de főleg a vidéknek mindinkább lett népesedését tanusstá. A csekély távolban füstölgő kőszénbányáknak szürke párázata pedig országunk bőségének egyik áldását képviselő. Mindinkább közeledünk rendeltetésem helyéhez. Az itt töltendő jövöm feletti eszmékben elmélyedve, csak kocsisom figyelmeztetésére vevém észre , hogy a napnak végső sugarai a kékellő hegyek ormain törtek meg. Mintegy két órányira feküdt előttünk mai haladásunk célpontja a hegyoldalban kiesen épült K . . . város. A táj mindinkább szürkült, a nagy kiterjedésű téren feltűnt tárgyakat sűrű homálynak fátyola környező, és kisvártatta az egész vidéket sötét árny bolttá. Végre elértük a várost, mellynek csarnokai egyikében töretett el fejem fölött a pálca! . . Tehát honn vagyok, gondolom, mire kocsim egyet zökkent, s a lovak ösztönszerüleg megálltak. — Mi baj ? — kérdezem a kocsist. — Gerenda, uram, — volt egyszerű válasza. A váratlan megütközést okozó tárgy a vámház előtti sorompó volt, melly alatt átjőve jobbra kanyarodánk. Városunk csendes utcája egy nagyszerű sírbolthoz hasonlított, csak egyes ablakredők között pislogván ki mintegy az örök tüzet képező világosság, mellynek halvány fénye a házsorok közt végig kigyódzó csatorna salakos vizszinét csillámitá, hol korcsolyázással üzem gyermekkoromban egy évi hosszú télnek unalmait. A hegyes köveken zöhögő szekér zöröögése, és a közel kútból folyó viz morajának dacára, füleinket egy a vendéglő alsó osztályában működő kintornás hangszerének szűkülő sípolása hasstá. Elbájolva a kedélyes zenehangoktól, emberem nem titkolhatá szive örömét, hangos kitöréssel mondván, hogy e szén ilyen városban az ember leiz elfelejtené házi bajját, amire a vendéglő kapuján nagy kínnal befúródtunk. Elgondolhatni, miként majd egy napi rázódással felváltott koplalás után először is oda irányzottam menetem, hol valami sült szagféle üti meg az egészséges ember orrát; mit sem késve az épület jobb oldalán felkanyaruló csigalépcsőzetre nyíló ajtónak kilincsét hévvel markolom meg, és a szárny előttem kizáródott. Hosszúra húzott asztal mellett, két mártott fagyugyertya szétszökő pisla világánál ült három egyén, egyik magánosan a kettőtől mérsékelt távolban; azokat, nem sáron hizott külsejükről ítélve — szomszéd vidéki kereskedőknek tartottam, — mig e passer solitariust holmi magamszerü embernek lenni gyanitám, amint hogy nem is csalódom, mert hosszabb társalgás után nyilvánitá, miként — jobb időkre nem számitva — kétszer élte át a hét sovány évet , hivatalban. A közöttünk uralkodó kölcsönös rész csakhamar baráti beszéddé változott, s teendőimről holmi felvilágosítást nyerve, mikor jöttémét kérdező a mellettem ülő ifju agg. Tudtára adva e percbeni érkezésemet, mintegy örülve viszonzá, miként ezer szerencse, hogy nem nappal történt a városon keresztüli vitám, különben holnap feltételezett tájvizsgámból alig lehetne valami, egynémelly kávéasztalokon kellvén betyáros kocsimmal együtt — mint asztalék díszelegni. Ezt mondva,kifáradottan egyet, pihent s fejét könyökére támasztván, sovány ujjaival szöghaját göngyölgeté, miután fojtó köhögéssel a város belszerkezete leírásának tömkelegébe bonyolódott. — Városunk sokkal csekélyebb jelentőségű — kezdé — hogysem fárasztó előadással önt untatni volna alkalmam. Régiségeiről csak annyit emlithetek, hogy valaha fallal volt környezve, de ez a házaknak mindinkábbi szaporodása miatt ledöntetett, s most csak egyik külutcáról láthatni az emberi fáradság elpusztult maradványait, a repedező kőfal csekély fenmaradt részét. — Polgáraink maguk közt két osztályt képeznek, egyik — azaz a nem műves osztály — magának úri tekintélyt arrogálva a többiek felett; a harmadik kaszát képezik az itt letelepedett külföldi indigónak, és az úgynevezett hautevolée. Szellemi fejlődését a városnak illetőleg. Itt elkezdett köhögni szünetet nem érve, s fülig érő apagyilkosát illesztgette, szétszakgatott tüdejének kiszökését akarván fojtogatásai által gátolni. Egész figyelemmel hallgatom a beszédet, várván a már félig meddig ismert város szellemi kiképzettségére vonatkozó előadást, de ezen szerény óhajtásomat a szenvedő váz ki nem elégithető, borzasztó mellszorulását adván okul, mire — meglehet önérdekből — a legnagyobb részvéttel viseltetem a kínlódó iránt, s egyszersmind boszankodtam azért, hogy végén pattan az ostor! Alig eszméltem fel, midőn egy ismeretlen ur szaporitá társaságunkat, ki — miután bárkonyát szövegét a pincér vette át, illő üdvözléssel átellenemben foglalt helyet. — A szolgának parancsra váró hajlott állásánál fogva következtetem, — miként a most érkezett, itteni lakos, s a vendéglőnek rendes nem kis tekintélyű vendége lehet. Megszaporittatván a gyertyaszám, — termünk világosbön, s alkalmam nyilt átellenem külsője felett szigorúbban vizsgálódni. Gondosan ápolt tömött hollófürtök szabályosan simultak nyílt homlokán, a bátor tekintetű tüzes szemek, barkátlan tiszta arc, hajával vetekedő sötét bajusz, magyar származást áradó rendes fasorra kő-