Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-11-21 / 268. szám
Megjelenik , ünnep- a vasárnapot kivévén , mindennap délután, divatképek- s egyéb műmellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth ház,második udvar,második emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HOLLYFUTÁR. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. Előfizetési díj: Postán : Egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhoz küldéssel : egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr.-30 kr. Egyes számára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közöltetnek. Budapest, 2-ik év 2-dik fele. Péntek, nov. 21. 1851. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Jövő 1852- évben is, ünnep-s vasárnapokat kivévén, mindennap megjelenik a közlöny az irodalom , társasélet, művészet és divat köréből, divatképek s egyéb műmellékletekkel. Előfizetési dij postán: egész évre 16 fr., félévre 8 fr. 30 fr., negyedre 4 fr. 30 fr. Budapesten : egész évre 13 fr., félévre 7 fr., negyedre 4 fr. , egy hónapra 1 fr. 40 kr. — Hirdetések soronként egy ezüst garasért közöltetnek. Egyes számnak ára egy garas. Az előfizetési dijak bérmentve küldendők illy cím alatt: „A .Hölgyfutár- tulajdonos szerkesztőjének Pesten, hatvani utcai Horvátházban.“ Az előfizetéseket mielőbb kérjük megtétetni, hogy műmellékleteinkre nézve előfizetőink számához képest jól előre intézkedhessünk. Előfizetőink névjegyzékét a félév végén közleni fogjuk. Gyűjtőknek hat előfizetés után a hetedikkel kedveskedünk. Nagy Ignác, a „Hölgyfutár“ tulajdonos szerkesztője. Mézeshetes levelek. II. Bécs, nov. 18. A múlt hó vége felé itt volt Sarolta, s meglátogatott bureauporos magányomban. Több, mint három éve, hogy nem láttuk egymást, s ak minő körülmények hoznak most ismét össze bennünket! Isteni, hú és gondnélküli, dinomdánom idő ez az előbbihez képest; olly jól érzi benne magát az ember, mint a mákonyevő cinai, mennyei elragadtatásában, nem kér, nem remél semmit, megvan minden, még az is, amit nem kért és nem remélett . . . csudavilág, hol a sültgalambok, vagy micsodák, szánkba repülnek, s olly csend és nyugalom van, mindenütt, például, hogy az ember, ha ma a baloldalán elaludt, szinte bizonyos lehet benne, hogy holnap ismét a baloldalán fog fölébredni. Sarolta három év óta mit sem változott : ha nem élnénk a csodák világában, ezt hölgyeknél hihetetlennek kellene tartani. Ugyanazon gyöngéd érzelmű, kellemteli hölgy, ki ezelőtt volt, s kinek szellemdús társasága nemcsak megszelidité szilaj kedélyemet, hanem irányadólag is hatott mostani pályám választására. Meg is mondtam ezt neki élő szóval: ő mosolygott, s azt találta, hogy én sem változtam sokat — külsőre nézve, orr, szem s a többi meg volna a maga helyén; de az emberek, — úgymond, ott Pesten azt beszélik, hogy a bécsi levegő lelkemet bepólyázta, s olly melegen tartja, hogy nem is kívánkozik más éghajlat után. Bizony jól ismernek odalent az én szeretett barátim ; még ennél roszabbat is költöttek reám: az isten áldja meg őket értte! A „Honderű“ boldogult szerkesztője — bár most is élne s szerkesztenénk egymás mellett, vagy, ha tetszik, egymás ellen lapokat — egyszer, midőn már nem tudta, hogyan rázzon fel engemet törhetetlen phlegmámból, mellyel lapom és személyem elleni erőküdéseit megmosolyogtam, azt fogta rám, hogy — zsidó vagyok, egy másik collegám meg — nem tudom, és ő még, mert rég nem hallottam hirét ■ azt gondolta ki, hogy német vagyok, hogy az volt az apám, meg nagyapám is, no pedig csak ollyan buzgó római katholikus vagyok én, és voltának elődeim is fel a huszadik ágig, a minő bizonyos az, hogy nagyapámnak nagyapja már ebben a szép országban lakott, t. i. Magyarországban, a bánátot meg a vajdaságot is ideértve, s ő és utódjai mindnyájan olly torzonborz magyar emberek voltak, mint akár maga Kinizsi, vagy Lutzenbacher barátunk. Most is magyar szakácsnét tartok s magyar káposztát eszem disznóhússal. Később azután kígyót,békát kiáltottak reám, hogy ide jöttem Bécsbe , pedig dehogy jöttem, hanem úgy hoztak ide. — Igaz ugyan, hogy mostanság még nem igen erőködöm innen megválni, de ennek is meg van a maga oka, mint mindennek, tán még annak is, hogy nagyságos Simoncsics János urat annyiszor szinházi igazgatóvá tették. — Hát lerovom, őszintén megvallva, minden bűneimet, miket azelőtt istentelen ifjúságomban elkövettem, van itt elég templom hozzá, meg — uj feleség — s megtartóztatom magamat keresztyéni elszántsággal, hazámba visszamenni, nehogy az ottani rendkívüli vig és mulatságos életben ismét elkábuljon lelkem, s újabb gyönyörök örvényébe sülyedve, bűnbánatos gondolataim fejemből kipárologjanak. — Nevethetsz, ha tetszik, de úgy van: ha tehát megváltoztam is e tekintetben, úgy hiszem lelkem javára változtam meg, s ezért inkább dicséretet, mint gúnyt és rágalmat kellene várnom. Hát legújabban még mit költöttek rám? azt, hogy az ,Életképek-et újra szándékozom kiadni, még pedig itt Bécsben — uj szállásomon (Laimgrube, N. 202, 1-ső emelet), uj feleségemmel, s uj téli kabátomban. Furcsa nép ez az ember, mert újra megházasodtam, azt gondolják, a másik bolondság is megjárja ráadásul.Kérem jó barátimat, ha már fillentenek, legalább okosan fillentsenek, különben senki sem hisz nekik, még a magyar ember sem, pedig ennél könyebb hivő nemzet csakugyan nincs a széles földkerekségen. — Nem mondom ugyan, s e tekintetben egészen eltérek a feuilleton taván a kacsákat eregető levelező nép véleményétől, hogy valami igen merész kísérlet volna, itt Bécsben , a németség középpontjában, hol legalább százezer cseh és ötvenezer tót lakik,magyar belletriai újságot kiadni, sőt inkább nyereségesnek is tartom e vállalatot, ha másra nézve nem is, a nyomtatóra bizonyosan, de csak dugja más a nyereséget zsebébe, én részemről azt mondom, hogy tél van, fázom, s kezeimet dugom zsebembe. — Szép ujságiró lenne belőlem, mikor most is anynyi a dolgom, hogy alig lophatok el drága időmből pár percet e levelek írására. Az aranjuezi szép napok elmúltak, bohó volnék, ha a múltnak szép emlékeit a jelen gondjaival fölcserélném.— Nem, lelkem Náci, csak írjatok ti újságot, ti életrevaló, független emberek vagytok , a mennyiben, t.i. hitelezőitektől nem függtök : a mi engemet illet, én kipihenek újságírói pályámon szedett — csalánaimon. *) De hová is lett az a pezsgővér, melly akkoriban ereimben cikázott; az a dévai szellem, melly percig sem nyughatott a nélkül, hogy valakit ne boszantott volna ? de hol van legkiváltképen az a sok táblabiró, városi tisztviselő, hentes, révész, kofa, pék, hidvámos, bérkocsis sat. sat., kiket elő előrántottam, ha kifogytam az anyagból, valami picant ragoutnak belőlük az ujdonsági rovat számára? —Áh barátom, de hová is lettek általában azok a frakkba és pantalonba metamorphozisált szamarak itt *) Azon hirrel csak azt akarták kivinni némelly fáradhatlan buzgalmat barátaink, hogy a „Hölgyfutárt“ nagyon meg ne lepjék az előfizetők. Szerk.