Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)

1854-01-17 / 13. szám

51 * Balatonfelvidéki levelek, 1. Ismét egy év sírja fölött állunk. Az enyészet sötét birodalma egy évvel gazdagult ... s az emberiség nagy része öntudat, eszmélet nélkül haladt át ez uj évbe az életpályáján a nélkül, hogy tapasztalatkincseket gyűjtve a múltból, az ó év sírja, s a lefolyt napok romjai felett tapasztalatban gazdagon állana ! —Pedig Petőfiként: . Dúsgazdag bánya a tapasztalás, Mellyből sok ember életkincset ás ! Mért hogy az emberiség nagy része nem siet e dúsgazdag bányához eljutni, holott, — hogy eljusson — hatalmában áll ?! ? Mért nem siet az életkincsek aknájához, holott, — hogy kiaknázza ,— csak vasakarat, kitartás, s lélekerő szükségeltetik ?! Búvár lélekkel szálltam le sokszor a világtörténet — e zajos tenger fenekére, fölkutatandó a rugókat, mellyek az emberiség hanyatlása, öntudatra nem juthatása gépezetét mozgatják . . . . s úgy találtam, hogy e rugókat önzés, szenvedély, lélekerő hiánya, s testi két bóditó örömmérgének vakszeretete képezi. Bevegyülök az emberiség közé, nézem mint csatát az érzékiség a szellem, a szenvedély , az ész, az önérdek a közügy diadala ellen ...se látvány olly mélyen fáj érező kebelnek, mit érezni igen , de leírni nem lehet. Csalódik, ki azt hiszi hogy szivem , s lelkem ábránd hatalmában van, s ennek képei tükröződnek soraimban. Vajha ábrándos volnék ! Úgy ábrándképeim elfoglalnák lelki világomat, s a való rémképe nem ijesztené lelkemet! . . . Ki azt hiszi hogy ábrándozó vagyok.... hogy a való rajzolása helyett képzelet kedvébe mártott tollal ecsetelek ; ám tessék velem jönnie, s látva a társadalmi viszszaélések által ejtett sebeket, mellyek az emberiségen égve sajognak . . . önszemeivel győződjék meg, hogy a való helyett nem ábrándképet rajzolok. Menjünk először is a jószivü rokonokhoz (!), kik árvaságra jutott rokonaikat pártul fogják . . . kik megnyitják előttök fényes termeiket, hogy a szegény árva szeme ne leljen nyugpontot a ragyogványok szemléletében ! s ennyi fény láttára elmerengő lelke alkosson fogalmat, menynyi boldogság, nagylelkűség, rokoni s honfiúi érzet és áldozatkészség férne meg e termekben . . . hogyha szív és nemes lélek nem hiányzanék! Nyissunk be e fényes teremekbe, ismerkedjünk meg közelebbről az elhagyott, egyedül álló árva ügyét fölfogó rokonokkal, kik annyira szeretik a világ előtt a nagylelkű jótevő szerepét játszani!. . . Tisztelet a kevés kivételeknek ! Tudok kivételt én is. A télnek is van virága, de mi ez a tavasz virágtengeréhez mérve! Én csak a nagy többségről szólok. Fölfogják az árva elhagyott ügyét, házukhoz fogadják azt 14—15 éves korában, mikor már hasznát vehetni, s ha másnak nem, legalább a szobalánynak , majd később a szakácsnénak, helyét pótolhatja!.... Nappal a konyhán reggeltől estig ... éjjel gyertyavilág mellett varró asztalánál késő éjfélig dolgozhatik a nyomom kosztért, mellynek minden falatja panaszos, mellynek minden falatjánál emlékeztetik, hogy azt irgalomból dobják , hogy a kegyelem morzsái — hulladékiból él .... s igy keservesen, éji s napi szemrontó s pihenési időt nem hagyó munkájával kiérdemelt ételét is megkeserítik ! munkáján gáncsot találnak, ha legjobb is az ! jutalma szidalom s panaszos kenyér! . . . Hogy tetszik az emberek nagylelkűsége, mit árvák irányában tanúsítanak ? . . . Nem önzés működik ott, nagylelkűség köpenye alatt. Pedig csak távolról mutatom föl az ott működő érdekek színpadát, hátha még betekintenénk a coulissák közé !.. . Fényt látunk mindenütt az értékvilágban , s e fény folytonosan emelkedik , értte költekezni senki sem sajnálja nagyobb összegeit ... de hogy az irodalom oltárán meggyújtsák a részvét fáklyáját, s általa új fényt derítsenek az irodalom árvuló ügyére ... az eszékbe sem jut. A világfi gazdagsága érzetében kiszórja tőreit az ártatlanság utába , az erényt elejthetni .... egy szegény hölgy ártatlansága romain diadalünnepet ülhetni: nincs előtte fölösleges áldozat. Jótékony intézetek, tudomány, művészet várnak segélyére, s ő fásult közönyösséggel játsza ki az áldozat után várókat! Hogy tetszik a kép, mellyet rajzolok ? . . . Tessék szétnézni az életben, s a kép, amit gyengén ecsetelek , — még rémesebb alakban fog itt is amott is mutatkozni ! Oh ! ha sok ember csak annyit fordítna évenként jótékony célok gyámolítására, tudomány s művészet virágoztatására , amennyit bűnös vágyai s szenvedélyei oltárán tömjénezve csak egy hétig elpazarol, irodalmunkkal hol állnánk most. Ha sok nő csak kissé fokozná is hiúságát alább, a sok fölösleg öltözék, kitűnni vágyásért rendezett nagyszerű lakomák 1/4- jét forditná is a szellemi élet gyámolitására! . . . De nem rajzolom e képeket . . . rettenetesek ezek . . . olly tükrök, mellyekbe a tulajdonos nem tekinthet a nélkül, hogy önmagától vissza ne borzadjon! hacsak szivéből minden érzés, lelkéből minden szép, jó s nemes iránti lelkesülés tökéletesen el nem enyészett! Vajha ez uj évben minél ritkábban találkoznánk e képekkel!... Vajha tapasztalat kincseket gyűjtött volna mindenki az elhanyatlott évben , mellyben teremtő erők nem hiányzottak virágzása tetőpontjához emelkedésében segítni az irodalmat . . . de hiányzott a részvét, hiányzott a léleknek test fölötti, az észnek szenvedély fölötti, s a közügynek magánérdek fölötti diadala! . . . Boldogabb új évet, irodalmunk kellő pártolásnak nem örvendhetett ügyének ! r.vr GÁBOR. ■ Lanka-szikrák. * Egy hirneves hitelező meghalálozott. Egy adósa, ki legtöbbel tartozott neki, szinte kikisérte. Midőn a koporsót épen a piac közepén vinnék , elejtették, melly zökkenésre a tetszhalott felébredt, s a kinyilt koporsóból felemelkedett. Az adós mindenkép azon törekedett, hogy elrejtőzhessék, de nem tehette; a hitelező amint körülnézett, azonnal észrevette, mosolyogva szólott hozzája: — Míg éltem, én kisértem önt utcáról utcára; most miután meghaltnak hitt, ön volt szives engem elkisérni. Ez méltányosság, s én azt jutalmazni akarom ; ezennel tehát minden adósságát elengedem. Az adós örömtől sugárzó arccal kivánt hosszú életet hitelezőjének, kit kevéssel ezelőtt derűs kebellel kisért volna a temetőbe. * A régi világban egy bűnvádlott a bíróság előtt a többek között igy nyilatkozott : — Az igazságos isten, ki engemet megszabadít, a tekintetes urat is megfogja jutalmazni. — Tanuld meg azt, hogy mit magad megtehetsz , sohase bizd másra. — jegyzé meg a biró, tekintélyes arccal. * Fris kolbászszal kedveskedett a tanítvány tanitójának. — Szívesen fogadom, s köszönöm , — szólt a tanitó, — de azért a secundából nem foglak kivenni. — Nem is azért küldötte édes atyám , — jegyzé meg a tanítvány, — édes anyámtól tudom, hogy azért atyám egy egész disznót fog küldeni. * — Pénzt vagy életedet?! — szólt a rabló, erdőben szemközt talált idegen legényhez. — Sajnálom, de egyikkel sem szolgálhatok ; életemet épen most esküdtem át feleségemnek; pénzem pedig soha sem volt, nincs, és nem is lesz . — válaszolt a legény bátran, s odább állott. * József császárról beszélik, hogy egyszer sétálás közben fiúcskát vett észre, ki ocsmány s gálád orral az útfélen ácsorgott. — Semmirevaló miért nem törülöd meg orrodat? — kérdé a császár. — Mert nincs zsebbelim ! — válaszolt a fiúcska röviden. A császár zsebébe nyúlt, egy tallért adott a fiúcskának zsebbelire. Másnap midőn arra sétálna , hasonló minőségben legalább is húsz fiúcskával találkozott, kiket, azután lehordott, és sorba haza kergetett. * Az alföldről, nevezetesen Szénásról valaki egy Bécsben lakó barátjának bécsi tököt küldött, következő levél kísérete mellett: „Barátom ! te nekem a »lapokban Bécsből tokaji bort küldöttél, én neked az alföldről bécsitököt küldök. Furcsán hangzik mindkettő, de amint magad is látod, lehetséges.“ * Bizonyos társaságban valaki egynémelly magyar könyvek kétértelműsége felől panaszkodott. — Hiba az is! — szólt egy higgadtabb műbíró, — de még nagyobb hiba, hogy sok könyvnek meg épen semmi értelme sincsen. * Bizonyos hirhedt pogány zsarnok előtt így nyilatkozott egy könyörületes kehely: — Önt még halotti ágyán sem fogja senki megsiratni! — Nem is akarom! elég embert megrnkattam életemmel, illő, hogy halálommal ugyanannyit megvigasztaljak. DON GINÁROSZ.