Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)
1854-06-30 / 133. szám
Budapest, 5-ik évi folyamat. 133. Péntek , junius 30-án 1854. HÖLGYFUTÁR. Különy az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Kiadó-hivatal: › Előfizetési díj: · ^Postán: egész évre 16 ft. £ › félévre 9„s ~ évnegyedre 5 ., (Budapesten házhozkül‹ Sléssel : egész évre 13 ft.* › félévre . . 7 „ sz évnegyedre 4 „ ‹ .AAAAAAAAAAAAAAi Felelős szerkesztő: Berec Károly. Mrgjelenik, ünnepi vasárnapot kivévén, min-) ^dennap délután divat-^ ^képek- segyéb műmér- lékletekkel és raj-cokkal. 5 Szerkesztőségig szállás: ujvilágukai 14 sz.ház első emelet, hová a kéziratok utasitandók. ^ avnnasor, kegyesrendiek^ épületében levő nyomdai)iroda, hová az előfizetésig is hirdetési dijak küldendők.^ \'VWNA !» Hirdetések ^soronkint 3 ezüstkrajcár Cért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. A „HÖLGYFUTÁR“ jövő félévben is , ünnep- és vasárnapokat kivéve, mindennap megfog jelenni. . . A növekedő részvét, melyet lapjaink iránt — dacára azon szomorú esetnek, mely lapjaink rendes folyamát egy ideig feltartóztatá s több nehézséget s akadályt gördite elénk — minden felől tapasztalni szerencsések valánk , nekünk tehetséget nyújtott, jövőre minden méltányos követeléseket kielégíteni. Eddigi rendes dolgozótársaink mellett, dicsekedés nélkül mondhatjuk , hogy lapjaink körül oly jelentékeny irodalmi erőket bírunköszpontosítva, melyekkel egy oly nagy terjedelmű szépirodalmi lapot is, milyen napi lapunk , folyvást érdekessé s egyszersmind valódi belbecsűvé tehetünk Rendes napi rovataink mint : Budapesti hírek , Vidék , Bécs , Külföld , Vegyes, Párisi divatszemle , Papirszeletek . Nemzeti színház , sat. sat. jövőre is élénk előadás s eleven változatosságban képviselni fogják a fölmerülő érdekeket, különös ügyelettel lévén arra , hogy a tisztán szépirodalmi rész általuk szőkébbre ne szoktassék. Intézkedtünk , hogy műmellékleteink a legfinomabb ízlést is kielégíthessék. Minden hónapban egy divatképet adandunk. Ezenki.-i• 1 V..f- nagyobbszerü műrajzzal is kedveskedünk. Az első , — melyet már a jövő hóban veendnek t. előfizetőink , — jövőre is rendes s állandó dolgozótársunk Jókai Mórnak arcképe, melynek,— minthogy még eddig csak egy kiskörű havi folyóirat mellett jelent meg, újabb lerajzoltatása csaknem szükségessé vált. A második, — szinte közelebbről megjelenendő műmellékletül — egyelőre a világhírű, s nemzeti színpadunkon nemsokára szilire kerülendő „ÉSZAK CSILLAGA“ című új operának egy jelenetét szemeltük ki. Képtalányokat, érdekes jutalomtűrések mellett, jövőre is közlendünk. Előfizetési díj: Mindennapi szétküldéssel postán félévre jul. 1-10 — dec. végéig 9 ft, évnegyedre jul. 1-ső — sept. végéig 5 ft. Budapesten (házhozhordással) félévre 7 ft, évnegyedre 4 ft p. p. 83° Az előfizetési pénzeket bérment levelekben a „HÖLGYFUTÁR“ kiadóhivatalába—Aldunasor, kegyesrendiek épülete, Kozma Vazul nyomdai irodájába — kérjük mielőbb beküldeni.* A fővárosban időző vidékiek, s több helybeliek kedvéért, július 1-jétől egy hónapos előfizetést is elfogadunk, helyben házhozhordással 1 ft 30 kr p. p. KOZMA VAZUL, BEREC KÁROLY, kiadó, felelős szerkesztő. A szellőről: Kinyílott a virág erdőbe’, mezőbe’. S ezt a két helyet oly kevés ember lakja ! Ott vesz el a virág , vissza hull a tőre S ismeretlen marad isteni illatja ! ! Eljön a tikkasztó forróság aszálya , (Enyésztő szelleme az elhagyottságnak) S mely a földnek éke, a szegény virágra Hervasztó szárnyai halálosan szállnak. Miként a gyűlölet minden jót és szépet, Útba ejti őket a kóborló vihar , És a hol elrohan , a mit ki nem téphet, Megszakgatja rútul szennyes karjaival. S midőn elmegy a nap, eloszlik a vihar , S tolvaj pillangók is elteltek a mézzel ; Midőn minden lárma, minden élet kihal S halkkal halkkal az est rejtélyébe vész el: Előszáll a szellő s könnyű lenge szárnyán Hullongó virágok romjaira lebben ; Egyik bús kehelyről,a másikra szállván — Mit lelhet még abban, mit találhat ebben? S a mi még megmaradt itt is ott is illat , Összeszedi s messze messze repül véle ; Elönti táját a falvak határinak Hogy a ki érezi, gyönyörre gyűl vére. — Légy üdvöz általam csendes szelid szellő , Ki oly sokszor sokszor találkozol velem ! A midőn a tájra te vándorolsz elő , Szent emlékezettel telik meg kebelem. . . . így hozza szárnyán a hír varázs szellője Rég kiszenvedt költők ismeretlen dalát. Egy hang, egy édes szó, egy hullám belőle Gyönyörre lelkesít egy nemzetet magát. S mig merengő lelkem a virágok sorsán — Költők szenvedésén fájdalommal repked . Mentő szárnyad ismét ide simul hozzám , egy uj illattal és egy uj dallal lep meg.— Tóth Endre. Bande grófnő. (Eredeti beszély.) Abonyi Lajostól. (Vége.) A fák levelei lehulltak, a sóvárgott új tavasz nem jött el többé. Mije van többé a földön, ha Florette nem él ? A bánat, a sírig tartó fájdalom mely csak nehézzé és keserűvé teszi az életet! . . Ha meghalt volna szenvedései súlya alatt beteg ágyában , most tán közelében volna, fenn valamelyik ragyogó csillagban, közelében volna, mert szenvedő szerelmes lelke a túlvilágon is felkereste volna őt, így mi marad neki? egyedül a múlt kínzó emléke, egy szétrombolt boldogság képe, kínzó ábrándok , s egy, lelkével összenőtt bús komorság, melyből semmi sem fogja őt kiszabadítani. — A lélek ily kínzó ábrándokból nem bir menekülni. A hajó folyvást halad , a sima tenger semmi változatosságot nem nyújt, folyvást az a messze elnyúló víztömeg, fenn a kék ég csillagaival, s az ifjú keblében folyvást az ábránddal tele fájdalom. — S ön még mindig a fedezeten! szólítja meg egy másik ifjú , ki a kabinok egyikéből őt felkeresni jött. — Én ? felelt az felrezzenve, s felé fordulva.— Igen! lássa ön, én úgy szeretek, igy a szabad ég alatt, e némaság közepette elábrándozni, azt hiszem igy percről percre, hogy bírom a-A a mi egykor boldogított. — Ah! lássa, ez nagyon káros az is: egészségére gróf úr! ön gyöngélkedő az est híressége árt, végtelenül árt a bieg idegzetnek, — s az ábrándok irigyje meg nekem, az ábrándok nagyon ártalmasok, szakítsa ön ki ábrándjaiból magát, igyekezzék ön kínzó emlékeitől menekülni. — Nem lehet! szólt keserű mosolylyal a gróf. — Jövőről kell ábrándoznia; akkor , igy, igy feledi az ember lassan lassan a múltat. — Ábrándozhat jövőről az, kinek ahoz reménye van,— nekem nincs. — Nézzen ön engem gróf úr, engem, ki a legfájóbb, a leggyógyithatlanabb bánatot érzem a világon: a honvágyat, — s én megadom a sorsnak magam, tűrök gróf úr, és nem emésztem magam ábrándokkal. — Barátom! feleli szeliden a gróf, s megfogá az ifjú kezét. Önnek reménye van meglátni mind azt ismét, a mitől elszakítva van! Önnek jövője van, szép ragyogó jövője ! .. A hit ! .. Önnek élete van, mely szép, virágokkal van az ön életösvénye behintve, tapsokon alszik el, diadalokra ébred. Ha bánatai lennének is önnek,,a lélek büszkesége megtörné a bánatokat.És mégis, ha mondanák önnek, hogy ott a távol vidéken azon leány, akiért ön eped, akit élte forró vágyával szeret, az ön keble helyett a hideg sírban nyugszik, vagy azon nő hűtelen lett, elfeledte önt! Áh akkor uram ! nem hiszem hogy ön át nem érzené mindazon fájdalmat, mindazon keservet, melyet én! Az ifjú sóhajtott s kénytelen volt magában igazat adni a gróf szavainak. — Úgy , hogy igazam van! — szólt a gróf, barátságosan megszorítva az ifjú kezét.