Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-11-19 / 267. szám

Budapest, Mk évi folyamat. 267. Szerda. November 19-én, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,m­i­n­­d­e­n­ n­a­p délután , c­i­­v­i­l képek­ * egyéb nan mellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Újvilág-utca, 1-sé sz.f 2- áik emelet,hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyek­ben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1­ óráig. HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLMÁS. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . 16 írt. félévre .... 9 , évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre..............13 írt. félévre ...................7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések ■oronkint 3 ezüstkraj­­cárárt fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnék. BETŰK ÉS SZÁMOK. Beszély. Szegd Mórtól (F­olytatás.) — De hisz az lehetlen! — Mégis úgy van! Nézze — csak, hogy áll ott! Úgy- e, hogy nem tudja szemét fölemelni! Ez pedig azt jelenti, hogy bűnösnek vallja ma­gát — viszonzá Vass József uram szemrehányó hangon ugyan , de min­den harag nélkül. — Igaz! Nem meri szemeit fölemelni reám! Ne várj csak, te el­vetemült , istentől elrugaszkodott gonosztevő! Majd megtanu­lak én, hogy kell a máséhoz nyúlni! Avagy már a tiz parancsolatot is elfelejtet­ted? Nem tudod-e, mit monda — De most ereszszen el Vass uram! mert nem vagyok hozzá szokva, ülve szónokolni — mondá egész ko­molysággal, Vass József uramhoz fordulva, és mindenkor igyekezve, hogy lábra vergődhessék. — Csak maradjon tiszteletes uram, és ne ítélje el végkép fiát; mert cinkosai is voltak, a kik őt segitették, támogatták. — Segitették? támogatták? — Igen is, sőt igazat mondva, nem is sikkasztott, hanem csak át­vette, a­mit megőrzés végett odaadtak neki. — Oh istenem, teremtöm! Minő gonosz, felforgatott világban élünk! Mikor még az én fiam sem kerülheti ki a tőröket, miket eré­nyének vetnek! — sopánkodék a tiszteletes, ájtatosan öszekulcsolván kezeit gyomra fölött. ! ! — Úgy van, tört vetettek neki. És nem is hiszi, kik voltak az ő cinkosai! — folytatá Vass József uram. — Kicsodák ? — Azok, kik legközelebb állnak az én szivemhez. E szavakra tiszteletes Boldogházi Gábor álmélkodó tekintetet vetett egyenként a szobában levőkre; míg szemei­met Jónás uramon akadtak föl, mintha most már sejtené, kire céloz Vass József uram; de e gyanakodó tekintet anyira kihúzta az ügyvivőt phlegmájából, hogy kifeszitvén mellét, háromszor nyitotta ki száját; aztán kinyújt­ván karját, keze,s fejével billegetett, hogy nem ő volt. — Bősz helyütt kereskedik tiszteletes uram. Az a Keszeg ott nagy kópé ugyan; de meg van elégedve sorsával és nem vetemedik olyan vakmerő dolgokra, hanem ide nézzen arra a sárkányra, meg erre a veresbegyre ns — mondá Vass József uram. — Sárkányra, veresbegyre! Mi köze azoknak az én fiamhoz ? Aztán sárkány voltaképen nem is létezik! — — De bizony létezik , még pedig itt ül mellettünk — mondá a másik , feleségére mutatva. —Vass Józsefné aszonyom! — És ez volna? — hebegé a tiszteletes. — Az ám !­ö meg a leányom; az egyik alkalmat adott reá, a másik meg odaadta — viszontá Vass uram. — De édes férjem! — esdeklő a nő , kérő tekintetet vetve férjé­re , melyet leánya szintén támogatott a magáéval. — Látja tiszteletes úr, hogy kér, hogy cseng! Majd majd ! Biz arok csábították el a fiát. Mondom hát, nagyon kényes ám ez a dolog és azért bátorkodtam kegyedet ide hozatni, hogy magunk közt intézzük el a dolgot — mondá Vass uram. — Sehogy sem értem a dolgot! és miről van szó ? — kérdé a tiszteletes, azt se tudván már, mit gondoljon. — No tehát megmondom tiszteletes uram. Hát ez a rosz leány ott odaadta annak a rosz fiúnak a szivét, ő meg elfogadta és híven megőrizte — mondá Vass József uram végre komolyan. E szavakra aztán tiszteletes Boldogházi Gábor uram csakugyan nem tudta, mit csináljon magával. Hol a fiára, hol meg a leányra né­­­zett, a ki olyan közel húzódott édes­anyjához, mintha el akarna bújni belé ; de azért mégis ki látszott egy­ része arcának és ez oly piros volt, mint a legszebb rózsa. — És azért neheztel reá Vass uram ? Igen helyesen , igen helye­sen ! Nem maradhat többé szolgálatában ! Gazdája leányát megszeretni! Egy napig se tartsa őt tovább szolgálatában! — — Magamnak is az a szándékom — viszonzá Vass uram, meg­­simogatván bajuszát. — De maga is kisaszony, engedje meg, hogy egy pár szót in­tézzek hozzá. Tudja-e, minő nagy bajt okozott ezáltal ? Nem szólok azon fájdalomról, melyet maga magára hozott; mert tudom, hogy iga­zán szereti. Nem is olyan ifjú az, a­kit nem lehetne igazán szeretni! Azaz, hogy akármilyen legyen is, kegyednek nem szabad őt szeretni; mert ő szegény , kegyed pedig gazdag. Kegyed azt nem gondolta meg; mert kegyed fiatal leányka, és csupán csak a szíve sugallatára hallgat; pedig ezt nem szabad ám tenni; mert lám, most fiamat elűzte e házból, hol anyi jótéteményben részesült, és melyet most hálátlansággal fizetett. Mondom , nekem e dolog fáj , de azért nem haragszom , mert meg­gondolatlanságból tette, hanem mégis végezetül azt a tanácsot adom kegyednek, és javára válik, ha követi, azt, hogy máskor kérdezze meg elébb édes anyját, ha szabad-e valakit szeretni, vagy sem — mondá a tiszteletes megilletődött kenetességgel. — Hallod leányom, most tudod, mihez tartsad magad, ha meg­int szeretni akarsz; de látja édes tiszteletes uram, most is azt tette ám a leányom — ez utóbbit csak félig halkat mondá Vass József uram. — Azt tette ? Tehát az anyja is ? — Ejnye ejnye — mit is mondok majd! — Kutya egye meg a macskát! — pattant ki most a tiszteletes úr, erőnek erejével türtetve magát, hogy a háziaszony irányában vala­hogy keményebb kifejezéssel ne éljen. — Édes férjem ! — esdekli az aszony újra, kérő tekintetet vetve férjére. — De hiába kunyerálsz nekem, te sárkány ! Úgy van, a­hogy mondom. Te rontottad el a gyerekeket. A fiút legyezgetted, a leányt cirógattad, most tehát te adod meg az árát. De olyanok az aszonyok, nem igaz tiszteletes uram ? — mondá Vass József uram , ugyancsak pödörgetve a bajuszát. — Már akár inde, akár unde, de bizony félig meddig igaza van. Az aszony gyarló jószág. Az aszony — na, de most nem az a kérdés, hanem az , hogy igazítjuk el ezt a dolgot — mondá a tiszteletes nagy aggodalommal. — Ahoz tartom magam, a­mint a tiszteletes úr mondta: a fiú nem maradhat többé szolgálatomban — viszonzá Vass József uram. — Mari leányom, jer csak ide! — hallatszék most az öreg Magda hangja a kettős pápaszemen keresztül. Halk lépésekkel, lesütött fővel közeledett a leány nagy anyjá­hoz. A világért sem mert volna atyjára feltekinteni. Félt, nehogy ne­vetésre avagy sírás fakadjon. Mind a kettő nagyon közel volt hozzá. — Miről is beszélnek azok az urak? Hogy a kis Gábort elteszik a házból ? Eredj csak apádhoz , és mondd meg neki, hogy én azt nem engedem, érted gyermekem! Nem engedem, hogy a kis Gábort el­tegyék — mondá, a kettős­­pápaszemű öreg aszonyoknak sajátságos vontatott hangján. A leányka azonban könyebben végezhetett volna valami dipla.

Next