Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1858-01-13 / 9. szám

Budapest 9-dik évi folyam. 9. Szerda, jamiar­i.f­an. na». HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep­ és vasárnapot kivííve , mindennap délu­tán , évenként 30—40 önálló műmelléklettel,műla­­p­o­k, al­buck­ok, arc-, szín­padi-, divat-, és g­e­n­r­e ké­pe­k­k­e­l, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik eme­let , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és elő­fizetések utasítandók. Napi­lap az irodalom, társasélet, művészet­­ és divat köréből. Felelős szerkesztő, és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postán: egész évre..........................16 frt félévre .................................9 évnegyedre............................5 „ Budapesten, házhozküldetéssel egész évre....................................13 félévre ........................... 7 évnegyedre............................4 „ Egy hónapra . . . frt. 30 kr. Kempelen Rita hátrahagyott beszélye. (Folytatás.) CSAK GRÓFNÉ LEGYEN! Ő csak nem akar vén hajadon, világ csúfja maradni . — mondá ravaszul. — Légy hát nője, s jőjetek udvaromba mindketten — tévé új ajánlatát az uraság. Dacára hogy mindezekről Miska egy szót sem tudott, Zsófi vak­merő határzattal felelé: — Miska makacsul ragaszkodik üzletéhez, hat feleségért sem hagyná el vendéglőjét; — azután meg azt mondja — folytatá sze­mérmesen — bármenyi pénzt adna is neki nagyság, nem hagyná ne­jét a kastélyban, mert ő mód nélkül féltékeny. Vadas arca elkomorult, s válasz nélkül hagyá Zsófi ellenvetéseit. De végre a hosszas, nagy beteg mindig a halál jegyese, ki előtt lehull minden rangfokozat. Vadas is kényelmén túl nem gondolva, mi­után látta Zsófi komoly készületeit az eltávozásra, falujáról behozatta a lelkészt, ki beteg ágyánál összeesketé őt Zsófival. — Ez annál könnyebben megtörténhetett, mert Vadasnak nem volt gyermeke, ki akaratát gáncsolhatta volna. Zsófi az esküvő után, Vadas szobájában továbbra is a beteg ked­vében járó, szófogadó, szelid szolganő maradt, hanem a szobán kivül— egészen más arca, más szive volt. Fényűzése határt nem ismert, szigora megrázta a kastély falait, s számító ravaszságával legmerészebb terveit is valósítá. Nem várta be férje rokoninak oldalpillantásait s a csipős gú­nyokat, s megelőzte őket — a megvetésben. A későbbi években külsőleg elsajátított szaloni finomságán min­dig áttört kíméletlen nyers modora, melyet legtöbben hajlandók vol­tak alsóbb születési ferdeségnek tulajdonítani. Senki sem szerette őt, mindenik félt tőle, a­kikkel csak szü­k­­ségképenn összeköttetésben állott, s ez fölötte boldogíto­tt, mert mind­ezt diadalának tartotta. E szigor kiterjedt házassága első évében született leányára is, ki nem csak gyermekéveiben, hanem midőn már a nevelde küszöbén is túl volt , inkább szolgai alázattal és engedelmességgel közeledett anyjához, mint nyílt bizalommal és gyermeki szeretettel. Ernét tizenöt éves korában vezette a nagyvilágba, hol egy két rajtütő év, néhány pazar estély, ragyogó fogat, s fényes cselédség tökéletesen elég volt arra, hogy az anya alsóbb osztályú eredetét minden hibáival, kétes múltjával együtt elfeledtesse. A dúsgazdag birtokosnő előtt a legtöbb pesti terem ajtaja meg­nyílt, estélyei keresettek lőnek, párisi öltözéke, olasz stilü villája, sa­­lonékességei a bámulat tárgyai voltak. Páholyában, a hegyek között, sétányon, mindenütt, és mindig az udvarlóknak egész serege rajongott közöttük. Ki őket látta, két­ségkívül a bájos Érnének tulajdonítá a vonzerőt, de a­ki h­a­pt­a őket , egyedül az anyának számítá be e diadalt. Ernének a szelid jó gyermeknek alig maradt ideje a legszeré­nyebb véleményadásra, és akkor is mindig anyja sokat mondó pil­lantása volt az irányadó. A szegény gyermek nem ismerte a legszeré­nyebb vágyat sem, ruhája megválasztásától kezdve kedvenc világa birhatásáig ; neki örülni kellett, ha anyja kívánta, s bánkódnia, midőn anyja akarta ; é­s annak egynémely nem sikerült szeszélyé­ért keseregnie kellett, midőn arra a leányka legkevesebb hajlamot sem érzett. A farsang utósó reggelén fontos arccal sietett Vadasné leánya szobájába, ki még édesen szunyadt, s háboritlanul pihené a múlt es­tély fáradalmait. — Te még alszol Erne ? — szólt'a legnyájasb hangon’— anyád már órákat töltött ébren boldogságod fölötti tervezgetéssel. , — Oly jó vagy anyám! — rebegé a fölrezzent Erne félálmosan, s hirtelen reggeli öltözéke után kapott, hogy mielőbb illő csinja is ka­jálhasson anyja kézcsókolására. —• Atyád körülbelül egy hét óta fekszik künn a temetőben, — szólt ismét Vadasné, roszúl utánzóit nagyúri hanyagsággal eresz­kedve a pamlagra, — s emlékezni fogsz, midőn pár nap előtt az­ első koszorút aggattuk fejfájára, — a sirkert kapujában találkoztunk egy ifjúval, kinek gyönyörű viselete első pillanatra meggyőzött magas eredetéről. — Nem emlékszem anyám — válaszolt Erne könytelt szemek­kel, — én ott csak atyám sirhantját láttam, fájdalmasan gondol­kozva : nem nyugodnék él édesebben ősei között, családi sírboltjában ? — Elég éretlen gondolatokkal foglalkozál, — vágott szavába hevesen a nő­­­mig élt, minden kivánatát, szeszélyét teljesítettem. A megrettent Ernő nem is sejté e fölhevü­lés okát, mit tudta ő, hogy a faluban, hol családi sírboltjuk volt, lakott egyszer a becsületes fogadós Miska, meg aztán az álnok Zsófi, kiknek esete a nép ajkán ma is mint félelmes példa él. Ő csak anyit tudott, hogy e birtok megtekintésére, bárminő tün­dén volt is vidéke, anyját soha nem bírhatta, s hogy atyja halála után — dacára az ottlevő családi sírboltnak — anyja makacsul e szép birtok rögtöni eladására batárza magát; — mert hát Vadasné jól tudta, hogy a fogadós Miska a legközelebbi években minden a faluba érkező szekeret a kastély kapujában várt, leste, és nézte: várjon nem jön ő már egyszer a nagyságos asszony szép jószága megtekintésére ? s midőn hónapokig hasztalanul várta , elment hozzá a városba, mint ha jobbágyhoz illett, hogy a kis örökös születése fölötti örömét ki­fejezze. E naptól fogva nem vesztegette többé drága idejét oly gyakran céltalan ácsorgással, átvette atyjától a fogadót, és szelid, szorgalmas ember vált belőle­. A nagyságos asszony gyászos özvegységének első napjaiban, Miska ismét megjelent fájó bánatát kifejezni a nehéz csapás fölött, mely a nagyságos asszony áldott, — jó szivét érte. Midőn távozott, gúnyos tekintettel szólt vissza az özvegyhez : — Nem érezne e hajlandóságot a nagyságos asszony jóvá tenni a hittelen Zsófi hibáját? Ő vezette a társalgást, kérdezett, válaszolt mindenki helyett; a legmerészebb tervek végrehajtását, a botlottak fölötti ítélet hatalmát, mind mind ő tartotta kezében, kiapadhatlan erszénye, s kifogy­atlan bőbeszédűsége által. E szemtelen szavakra a nagyságos asszony kacajgörcsöt ka­pott , s másnap e legszebb jószágát eladta. A birtok eladás utáni nap fogadós Miska elárvereztette csüngő­bongó vagyonkáját — mint ő nevezni szokta, — összegyűjtött szép

Next