Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-01-22 / 17. szám
Budapest 9-dik évi folyam. 17. Péntek, január 22-én. 1858. HÖLGYFUTÁR, Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivéve , mindennap délután, évenként 30 — 40 önálló műmelléklettel, műlapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-,és genicképekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő, és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán, egész évre..........................IS frt félévre .................................9 a évnegyedre............................5 . Budapesten, házhozküldetéssel egész évre..........................'~%'frt félévre..................................7 a évnegyedre............................4 „ Egy hónapra . . . frt. 30 kr. CSAK GRÓFNÉ LEGYEN! Kempelen Rita hátrahagyott beszélye. (Folytatás.) A pesti vendéglők egyikében nagy társaságban estelizett Vadasné egyik megbizott ismerőse. Mintegy tizenegy óra lehetett, a színházból jött vendégek is már mind esteknél ültek, midőn egy új vendég érkezett, ki helyszűke miatt azon egyetlen üres széket foglalta el, mely fölborítva volt az asztal mellett, hol Vadasné ismerőse ült. Az előtte álló üres üvegek, s fölhevült arca világosan bizonyiták, hogy egy-két üveg villányival sehogysem tudja szomját kielégíteni. Pohár után poharat ürített, s bortól rekedt hangon kezdett mintegy önmagával beszélgetni. — Ej de kár hogy nem vagyok gróf, — mondja szomszédjához — most e haszontalan üres címért csakugyan adnék minden huszonnégy órára egy egy ezerest, ha csak egy hónapra is kibérelhetném. Az úton érkezett vendég tört sóhajok között gondolta : mi kár, hogy a grófságot nem lehet áruba bocsátani. — Ere gyönyörű gyermek és nevetségig gazdag — tördelé tovább az ismerős — pedig biz isten éveim és rút külsőm dacára is nemmé tehetném őt e cim birtokával, mert hisz Vadasné nem embert, hanem csak grófot keres. Az idegen még figyelmese lett, s érdekelni kezdé a tárgy, mert őppen az elsőnek teljes híjával, s a másodiknak pedig teljes birtokában volt. — Mint tapasztalt ember többet nem is várhatott a véletlentől, hirtelen fölkelt s a közel álló vendéglőshöz sietett, kitől minden nehézség nélkül mindent kitudhatott Vadasékról, miután a vendéglős nem volt más, mint fogadós Miska. Az idegen elfoglalta ismét helyét, noha már evett, s újólag sültet, s utána pezsgőt parancsolt, a második pohár pezsgőnél már megvolt kötve a barátság Vadasné ismerőjével. Miután magát mint Bernek grófot bemutatta, ki nősülni jött Pestre, másnap csakugyan be lön vezetve Vadasné ragyogó termeibe. Alig múlt el pár hét, midőn Vadasné egy fényes estélye alkalmával Bernek grófot, mint leánya jegyesét mutatta be megjelent vendégeinek. Erne siralmas esdekléssel fordúlt anyjához, s végre a grófhoz: ne kényszeritenék szívtelenül oly ösvényre, melyen rá öröm s nyugalom helyett csak kétségbeesés vár. — Gyermekes szemérem, nem egyéb, majd megszokja a gondolatot, hogy neki is föl kell tenni a főkötőt, — szólt Vadasné s vele egyértelemben a gróf. Ismeretségük ötödik hetében oltár előtt állt a gróf boldogtalan menyasszonyával. Mig az új pár az eskü szavait, mondá, addig az egyházból henn maradt Vadasnénak hívatlan vendége érkezett. Fogadós Miska most is megemlékezett róluk, eljött megkérni a nagyságos asszonyt, hogy ő üdvözölhesse legelőször a méltóságos grófnét. — Nem hivott meg ugyan a nagyságos asszony a lakodalomra, szólt Miska épen úgy, mint évtizedek előtt kalapját kezében forgatva - és én mégis ide szemtelenkedtem, jaj mi nép fiai nem igen várunk s a meghívásokra; szivünk jó szándékával oda merünk menni a legfényesebb gyületkezetbe is, a nélkül, hogy e nagyúri fénynek osztályosai akarnánk lenni, — fejezé be szavát, minden tartózkodás nélkül ereszkedve a bársony pamlag ruganyos párnái közé. — De mit gondol ön ? e fesztelenség nálunk nem szokás — kiáltott ingerülten Vadasné — tudja ön, hogy vendégeim minden percben megérkezhetnek ? — Semmi! — felelt Miska egykedvűen a pamlag fölötti remek olajfestményre bámulva — a gróf engem fölötte jól ismer. — Csak nem szándéka őt itt bevárni ? — Ad értem ! hát a cselédszobába menjek ugye ? — Ahová akar, csak innét távozzék! sürgeté a nő, fölindulását alig fékezhetve. — Csak e gyémánt melltüt akarom átadni a menyasszonynak hódolatom jeléül, s aztán akár a cselédszobába is elmehetek — mégis megtudja a gróf ittlétemet. Meg aztán a cselédek nagyobb áhítattal is hallgatják majd e melltti meséjét, mint a nagyságos asszony, pedig bizony mondom megérdemelné magas figyelmét, mert hát egész történet van vele kapcsolatban. — Ha nincs ellenére a nagyságos asszonyunk — elmondom, míg a násznép megérkezik. Tanúság is van benne igen szép. Vadasné tudta, hogy valami rendkívüli esemény veheti Miskát ily vakmerő tolakodásra, azért előbb tekintélyével, később jó szóval akarta őt eltávolítani, de Miska — mintha ő nagysága egy szót se vesztegetne, — titokszerü suttogással kezdé meg előadását. Kevés távolságra Pesttől lakik egy fiatal özvegy nő, ki nem szép, de annál gazdagabb. Mostoha leányával lakik. — E leányka roppant örökségének hire elbájolt egy pesti eladósult nagy urat, ki egy hosszú évig járt az özvegy házához, annélkül hogy a mostoha csak sejteni is akarta volna, hogy leányának gazdagsága és nem saját maga a vonzerő. Nem volt mit tenni a grófnak, minthogy egy szép reggelen nyíltan lépett föl a leányka kezéért. Váratlanul lepte meg az özvegyet e nyilatkozat, de volt benne anyi ravasz boszúvágy, hogy arcának egy vonásával sem árulta el megalázása s csalódásának fájdalmait. — Mostoha leányát a legnyájabb örömnyilatkozatok között ajánlá a grófnak, a ki nagyon örült diadalának, ugy é megcsaltalak — hít nő! — gondolta a gróf — hízelgésemmel szerelmed útján jutottam be lakod őrzött kapuin, melyen válogatva ereszted be az idegent, félve, hogy leányoddal együtt férjedtől rád maradt vagyonodat ismét elviszik. Hited veszélyeztetése nélkül nem hagyhatom el házadat, csak leányod leírásával. Hálódba buktál el nyomoréit! — gondolta a nő — beláttam azonnal kártyádba. Nem szerelem, hanem leányom vagyona hozott házamba. Én nem tagadhatom meg tőled leányom kezét, de lehangolom pénzvágyad győzelmét... szintén el ne hagyj. És szintett az özvegy őszinte örömet, egy napon azonban kérte a grófot, mint leendő családtagot, hogy szeretné őt beavatni egynémely családi titokba. Eszélyesen adta elő, hogy visszavonult életüknek a pénzzavar az oka,melyben őt férje hagyá, devaly hogy adósságaik nem kevés aggodalmat okoznak ugyan nekik, de mely adósságot mintegy tiz év alatt letisztázhat a gróf, hogy birtokukat ismét tisztán maguk és ne az üzérek bírják; sőt mert bérlője késik a ha-