Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-02-25 / 45. szám
Budapest 9-dik évi folyam. 45. Csütörtök, február 25-én. 1858. HÖLGYFUTÁR Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivéve , mindennap délután , évenként 30 — 40 önálló mű melléklettel, műlapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-, és genre képekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből* Felelős szerkesztő, és kiadó : TÓTH KA. LIvIÁN". Előfizetési dij : Postán: egész évre..........................10 frt félévre ................................7 évnegyedre ..................... 5 Budapesten , házhozküldetéssel egész évre....................................13 fr félévre.................................7 évnegyedre............................4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. írok egy dalt. . . . írok egy dalt, szomorú dalt, Mint a milyen az én lelkem, — Oh mért is kell nekem mindig Csak a búról énekelnem ? ! Csak a búról, fájdalomról, Mely, miként a titkos féreg, Megemészti ifjúságom, Mig a vágyott parthoz érek. Mig a vágyott parthoz érek, Ama parthoz, hol világom — Vágyaimnak szép világát Föllelem majd, feltalálom. Föllelem majd, föltalálom —• — Oh, ha a szív addig élne, S a sir éjben is ragyogna A remények csillagfénye ! .. .... Útra kél az árva vándor, Szenved, mig a célt eléri, És a cél még el sem érve — Megnyílik már a sir néki. . . . Csermelyi SABBÉK ÉS MÉG SEM ABBÉK. Történeti beszély. Huszár Imrétől. (Vége). IV. Alig néhány perc telhetett el a szökevények eltávozása óta, midőn Leona ajtaján erősen kopogtak. — Saviéres kisasszony, nyissa ki az ajtót! szólt a főnöknő hangja. Az olvasó igen jól tudhatja, hogy e fölszólításra, igen alapos okoknál fogva senki se válaszolt. — Saviéres kisasszony, Richelieu van itt, szólt az előbbi hang, az ő nevében parancsolom önnek, nyissa ki az ajtót. Ugyanazon csend, ugyanazon némaság. —• Mit jelent ez ? kérdé egy erős férfias hang. Ki mer itt ellenszegülni parancsaimnak ? Törjétek be e hitvány ajtót ? Az ajtónak nem kellett nagy erő megfeszítés, hogy kinyíljék, egy pillanat alatt engedett a nyomásnak és nagy robajjal kitárult. Az első ki belépett, Duplessis Armand János, Richelieu volt. — Mi ez ? kérdé szigorú arcát a nő felé forditva, midőn látta hogy a szoba üres. — Kegyelmes úr ... . hebegé remegve a főnöknő, kinek büszke szemei nem birták kiállani e sas tekintet sugarait... én nem értem ... csak néhány perc előtt hagytam itt Saviéres kisasszonyt az abbékkal. — Mit jelent ez , látja ön ? kiálta Richelieu az ablakhoz rohanva , melynek aljában a kiszakított rostély és párkányzatán az oda függesztett kötélhágcsó volt látható. Ah! tehát talán sejtette a gazember , hogy terve föl van födözve, és elillant ? De kezeim közé kerül, számolhat érdemlett jutalmára. De hol van Leona? Ah! nagy Isten ! — mormogá magában — ha ő is... De mi okból ? És e gazemberrel kit nem is ismer! Ha valakit várhattam, úgy az Saint Elvan vicomte volt, ki Leona utósó levelét bizonyosan megkapta.. . hanem a két abbé... Eszem megáll... de itt mindenek előtt tenni kell. Asszonyom — szólt ismét hidegen és szigorúan a főnöknőhöz, e botrányért önt teszem felelőssé, számolhat reá, hogy kérdőre fogom vonatni. Most azonnal verjék félre a harangokat, és tudassák a helység népével, hogy aki a szökevényeket kézre keríti, igényt tarthat kegyemre. A futár, ki Párisból jött, azonnal üljön lóra, vegyen magához néhány lovas embert a helységből, és vegye a szökevényeket üldözőbe! — Szükségtelen! szólt egy szikár magas férfi, ki a zavar közepette észrevétlenül belépett, a szökevények el vannak fogva, és alant várják kegyességed parancsait. — Ah! kiálta Richelieu meglepetve, és ki ön, ki ezt véghez vitte ? — Én abbé Brúnó vagyok, Párisból. — Brúnó! monda Richelieu kissé megrendülve. Igen helyesen van. Ön itt marad. Vezessék fel a szökevényeket. Richelieu e szék után leült egy karszékbe, arcán meglátszik, hogy elméjét nagy gondolatok foglalatoskodtatják, néha néha egy futó pillantást vetett átható szemeivel az abbéra, ki az ajtóban állt, és dacosan nézett azon emberre, kinél abban az időben nem volt nagyobb az Európában. Néhány perc múltával kinyílt az ajtó, és belépett a három szökevény, és Eustache Antaltól és egy csapat falusi pártól kisérve. Leghátul ijedelmes arccal kullogott Guilbichaut Jeromos mester, kit felesége mindenkép vigasztalni iparkodott. Régi dolog, hogy veszély idején a nők csaknem mindig erősebbek a férfiaknál. — Brúnó abbé, szólt Richelieu, nevezze ön meg, kiket kiván hogy itt maradjanak. A többiek azután távozhatnak. Az abbé, Eustachera, Antalra, a fogadósra és nejére mutatott. A többiek a bibornok egy intésére eltávoztak. — Brúnó abbé, mondá Richelieu, beszélje el nekünk a tényállást. Én itt visszaélést vagy még roszabbat sejtek. Meglehet róla győződve, hogy aki bűnös, lakolni fog. Az abbé elmondta a történtteket, melyeknek olvasóink tanúi voltak. Elmondta, hogy Fulgentius megbetegülvén, helyette ő küldetett el — bölcsen elhallgatván azokat, mik közte és elöljárója közt történtek. Elmondta megérkezésüket Guilbichaut mester fogadójában, hol Saint Elvan vicomte Eustacheval hosszasan beszélgetett, azután őt megtámadta, köpenyét elvette, és megkötözve útitársával együtt, egy mellékszobába bezárta. Itt az érdemes ember elbeszélését ismét megkurtította, a páncél és a nagy cataloniai kés elhallgatásával. Azután szépen előadta, hogy Antal pincér mikép szabadította meg őket, és a faluból néhány legényt összecsöditve, mikép állták el a szökevények útját, és mikép fogták el őket. Gaston és barátja keresztül akarták magukat vágni, de a fiatal leány összetett kezekkel kérte őket, hogy térjenek vissza a zárdába. A lovagok becsű-