Hölgyfutár, 1859. január-június (10. évfolyam, 1-77. szám)

1859-01-13 / 5. szám

Budapest 10-dik évi folyam. 5. Csütörtök, jan. 13-kán 1859. HÖLGY ITTÁK. Megjelenik hetenkint hat megküldéssel:" évenként két nagy közlöny az irodalom, társasélet, művészet műlap, és számos mümelkp, és számos mümeléklettel. Szerkesztőségi szállás: Szerb utca, 5. sz. 1. em. az egyetem mögött. Minden kézirat, előfizetési , és hirdetési dij ide utasítandó. '- és divat köréből. Felelős szerkesztő és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési dij: Vidékre, és helyben egyiránt: Egész évre . . . . 17 új frt Félévre.....................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések: Gyorsan közöltélnek ; egy hasábozott sorért 5 uj krajcár fizetendő. Előfizetési fölhívás a „Hölgyfutár“ 1859-diki folyamára. A „Hölgyfutár“ jövőre is a legnagyobb szépirodalmi lap marad, s az eddigi hat féliven a t. i. közönségnek minden másod nap fog szétküldetni. Számos rendes műmellékletein kivül ezúttal minden előfizetője egy pompás színezett műlapban részesül, ilyeim alatt: „Csokonai a csikóbőröv kulat-koval.“ Gyűjtők minden hat előfizető után egy tiszteletpéldányban, 10 után pedig Petőfi újabb költeményeiben részesülnek. Előfizetési dij helyben figy, mint vidéken: egész évre 16 régi vagy 17 uj forint; félévre 9, évnegyedre 5 régi, vagy uj forint. Az előfizetések a „Hölgyfutár szerkesztőségéhez szerb utca 5 sz. az egyetem mögött“ küldendők. Szerk. Tokáméhoz. A honszeretetnek szép tündérregéje: Dalma, egyedül csak te neked van írva, A te lelked lehel életet beléje, Ezer év örömét s búját egygyá sírva. Játékodban ragyog az ősi méltóság, Midőn felidézed a hős múlt szellemét, Te érted egyedül ezt a titkos varázst, Regélve a régi idők nagy életét. . . . Egy költő múzsája .... egy színpad szemfénye ... Koszorúdnak fényes minden levélkéje. A te szivigható haranghangod, az ég Nagy tragoediákra külön teremtette , Mikint az orgona úgy hangzik, ha az ős Múlt nagy asszonyait s életét festedte. Vagy mint a gordonka, oly mély és oly gyöngéd, Most szivemelő báj olvad ajkaidról, Majd meg a menydörgés hangját halljuk, midőn Belőled a múltak hős amazonja szól. — Koszorúd a magyar fénynek hirdetője, Legyen áldott annak minden levélkéje. Lisznyai Kálmán: HERR VON KRÄMER ÓRÁJA. (Elbeszélés.) Kiséritől. Ki volt Herr von Krämer ? Herr von Krämer volt nyugalomra lépett polgári pékmester, s a Teréz külvárosban egy adósságtól ment emeletes háznak tulajdonosa, Frá von Krämernek férje ura, Frájlá Bettinek papája; egy familiáris kék szélű esernyőnek, nem különben egy kedvenc cseh porcellán pipának — melyre egy császárzsemlye volt festve csaknem természeti nagyságban, a végezetre pedig egy százezerből álló capitálisnak teljes jogú birtokosa, kit az isten jóvolta és a zsemlyék aprósága, ezen kimutatott inventarium mellett még meglehetős pocakocskához is segített Herr von Krämer igen kedélyes úriember volt, ki utálta a háborúságot , szerette a sört és a politikát, mely hajlamok kielégítése végett fogta az esernyőt hóna alá, a porcellán pipát szájába, s elindult nagy lelki nyugalomban, és hosszú szárnyú leffentyűs zsebít zöld gébrokban a „Blaue Gans“-hoz címzett sorházba, melynek belső szobácskájában levő tisztes kompánia kebelét, mindig öröm futotta át Herr von Krämer simára borotvált tokás arcának láttára. A korcsmáros levette házi sipkáját,s angyali mosolylyal — a menyiben t.i. egy korcsmáros vigyorgását angyalinak lehet mondani — kandikált Herr von Krämer szemei közé; a mosoly meg lett jutalmazva egy büvszóval, mely a korcsmáros legkisebb porcikáját is mozgásba hozta; ezen büvszó mi lett volna más, mint „Stibli.“ Herr von Krämer gondosan fölakasztotta félmagas tetejű kalapját, vigyázva sarokba állította az esernyőt, s élvezet-sóvár arccal telepedett az asztal mellé. A kompánia többi tagjai voltak egy keztyüs, kinek bajusza francia kertészeti modorban egyenesre volt nyitve szája mentében, nem anyira szépség tekintetéből, mint azért, hogy ne kotorásszon a duzzadt ajkak előtt a sörös pohárban ; a harmadik tag volt egy suszter, kinek arca, de különösen orra cimpája addig se tudott százféle tekergés és rángatódzás nélkül ellenes, míg tulajdonosa burnóttal teletömte. Ez a két szemen szedett egyéniség volt a kompánia rendes tagja Herr von Krämeren kívül, s hogy köztök az elnöki szék és döntő szavazat Herr von Krämer kezei közt volt, ez magától értetődik. Az olvasó ezen Herr von, Frávon, Frájla és blaue Gansokból, ha nem mondanám is eltalálja, hogy Pesten vagyunk. A beszélgetés természetesen németül foly ezen körökben, mi azonban magyarra fogjuk fordítani, és sajnálattal valljuk be, hogy ez eredeti dialektus báját képtelenek vagyunk bűn visszaadni, miért elnézésért esedezünk. A mosolygásban és kézdörgölésben telhetetlen korcsmáros,habzó söröspoharat állított Herr von Krämer elé, ki ezt világosságnak tartva, műltészi arccal és gyönyörteljes szemmel nézegette. Csaknem pietással fújta félre a sűrű fehér babot, mely a fúvás következtében a pohár másik oldaláról kövér csöppökben hullott a polgártárs pocakjára,miután lassan szürcsölve hajtotta föl a sörös poharat; midőn szájától elvette, s ragyogó szemmel körülnézett a szobában, a pohár csak félig volt, úgy tetszett, mintha sóhajtani akarna, de a sóhaj végét visszaszippantotta, mely ezáltal ilyen formán hangzott: „Ah!! hüp,a mely stratégiával a kopasz felső ajkára rakodott sörbabot ügyesen rászedte. — Mi újság? — kérdé kövér ujjait pocakján keresztül egymásba kapcsolva. — Átkozott rész újság van, — szólt fejét csóválva a nyírott bajuszú. — A törökök ugyé ? mondá Herr von Krämer. A nyirott bajuszú titok teljesen rázta a fejét. — Tígy a franciák ? Ismét az előbbi felelet. — Itt van mi, az angolok ugy-é ? —– mondá Herr von Krämer az asztalra csapva. — Persze hogy azok. — Tudtam, előre tudtam, hogy nem férnek a bőrükbe! Már meg a khinézerektől nem maradhatnak ugy-é ? — Herr von Krämer arca el volt készülve rá, hogy ezen conjectura igazolására mintegy azt látszassák felelni, hogy „ugye megmondta ő ezt előre ?“ — Azonban csalatkozott, s egész indignátióval kérdezte, hogy hát micsoda az az újság, ha még ez sem ? — Képzelje — mondá a keztyüs — az angolok patkány bőrből kezdenek keztyüt csinálni. — Herr von Krämer, ha ezen positurában petrifikálódott volna, becsületére vált volna akármi nagy múzeum szoborgyűjteményének, sub titulo: „A csodálkozás.“ — A patkánynak szép bőre lehet, — mondá a suszter műértőleg.