Hölgyfutár, 1859. január-június (10. évfolyam, 1-77. szám)
1859-01-29 / 12. szám
Budapest 10-dik évi folyam. 12 Szombat, jan. 29-kén 1859. • • HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel; évenként két nagy mű lap, és számos műmelléklettel. Szerkesztőségi szállás : Szerb utca, 5. sz. 1. em. az egyetem mögött. Minden kézirat, előfizetési , és hirdetési dij ide utasítandó. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Felelős szerkesztő és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési dij: Vidékre, és helyben egyiránt: Egész évre . . . . 17 új írt Félévre.....................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések: Gyorsan közöltélnek ; egy hasábozott sorért 5 uj krajcár fizetendő. Előfizetési fölhívás a „Hölgyfutár“ 1859-diki folyamára. A „Hölgyfutár“ jövőre is a legnagyobb szépirodalmi lap marad, s az eddigi hat féliven a t. i. közönségnek minden másod nap fog szétküldetni. Számos rendes műmellékletein kívül ezúttal minden előfizetője egy pompás színezett műlapban részesül, ily cím alatt: „Csokonai a csikóbőrös kulaccsal.“ Gyűjtők minden hat előfizető után egy tiszteletpéldányban, 10 után pedig Petőfi újabb költeményeiben részesülnek. Előfizetési dij helyben úgy, mint vidéken: egész évre 16 régi vagy 17 uj forint; félévre 9, évnegyedre 5 régi, vagy uj forint. Az előfizetések a „Hölgyfutár szerkesztőségéhez szerb utca 5 sz. az egyetem mögött“ küldendők. S z e rk. B o r d a 1. Mit dörmögsz hallgass feleség ! Mért iszom ? mert ihatnám ! Nagyon iszom ? nagyon bizony, Mert haj nagyon ihatnám ! Ezt jól az eszedbe vedd! Mert betöröm a fejed, Hejehujj a haj ! Görbén áll a kalapom ? hadd Álljon, ne gondolj vele, Nem iszik bort házam, mégis Girbe gurba fedele, Ezt jól az eszedbe vedd, Mert betöröm a fejed, Hejehujja haj ! Veres orrom ? fogd be a szád Lám milly bolondot beszél! Hát a gólyáé nem veres ? Pedig mindég vízzel él! Ezt jól az eszedbe vedd ! Mert betöröm a fejed, Hejehujja haj! Ha beittam a gubámat Az enyém volt, hadd igyam ! Ha pénzt lel a lyukas hídon, Majd kiváltja a fiam, Ezt jól az eszedbe vedd! Mert betöröm a fejed, Hejehujja haj ! Azt mondod hogy fiam sincsen ? Nincsen, de lehetne ám ! Hozz bort asszony! mert haj e nagy Búra nagyon ihatnám, Ezt jól az eszedbe vedd ! Mert betöröm a fejed, Hejehujja haj! Szemere Miklós: RÓZSA SZERELME. (Beszély a múlt időkből.) Győry Vilmostól. (Folytatás.) — És bizonyos vagy abban, hogy szenvedélyes, merész, nagyravágyó ? — kérdé a nő villogó szemekkel tekintve a szólóra. — Ifjúsága legalább csalhatlan bizonyitékát adta mindennek — felelt a kérdett — hanem nejének kedvéért jelenleg igen visszavonultan él. Mondják, hogy nejét igen szereti. — S azt igen roszul mondják — viszonzá a nő elégedetten tekintve egy gyönyörű velencei kristály-tükörbe, mely ezüst keretben függött a falon. Azután parancsolólag intett, s az idősebb utitárs alázatosan üdvözölvén úrnőjét, a másik hálóterembe vonult. Egy óra múlva minden csendes volt Udvarfalván, csak a szél süvöltött, s az ablakhoz verte az eső csepjeit tompán, kísértetiesen................. .................A késő vendégek csakugyan jókor reggel voltak távozandók. De bármily korán volt is ébredésük, a házigazda és neje már ízletes, meleg reggelivel várták az utasokat. Az ebek csaholása kisérte az előálló kocsit, mely zajra a rejtélyes vendégek búcsút vettek a szives háziaktól. S amig a ház csarnokában a beszédes utas sok szóval köszönte meg azt, a miért már legalább ötször mondott köszönetet: az ifjú lázasan szokta meg László kezét, s mondhatlanul epedő pillantást vetett rá, s halkan e szavakat rebegé: — Talán látjuk egymást még — valaha ! Maricára, a hegyek tündére megsegít! Damokos nem fogta föl e szavak értelmét; bámulva tekintett a szólóra, a ki egyetlen, könnyed szökéssel a kocsiban termett, mely néhány rövid pillanat múlva robogva távozott az udvarról. Rózsa férje karjába ölte karját, szép kis fejét odabajta a kedves vállaira, s igy maradtak állva az oszlopcsarnokban mindaddig, mig a kocsi el nem tűnt szemeik elől. — Marioára, a hegyek tündére ! — mormolá magában Damokos, midőn nem sokára egyedül lépdelt föl s alá szobájában — Marioára ? — Istenemre mondom, nem tudom, mit gondoljak! És e néhány szó nyugtalanná tette Lászlót. Ki lehetett e rejtélyes alak, és mit akarhat ő vele ? Rózsa észrevette a férj izgatottságát, hanem a tiszta kebel távolról sem sejté a nyugtalanság való okát, s ki venné rész néven a kedves nőnek, ha a férjen történt változás okának épen azt vélte, ami az ő szép szemeit kisirtakká tette — a válást?! Két nap múlva, talán ugyan ily kora reggeli órában, ismét búcsúszavak hangzottak a tornác oszlopai között. Hanem e búcsú sokkal fájdalmasabb volt, mint a harmadnapi. Akkor ismeretlenek váltak ismeretlenektől, most a félj a nőtől. — Isten veled, isten veled ! — hangzók a szerető nő ajkiról, ki a csarnok könyöklőjére dőlt, hogy össze ne roskadjon. — Isten veled, isten veled! — viszonzá a férj, s a mének tombolva száguldottak tova. A szép Rózsa most is ott maradt a csarnokban , mig a távozó kedves el nem tűnt szemei elől — de midőn az út kanyarult, s pilla