Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)
1861-05-28 / 64. szám
Budapest 12-dik évi folyam. 64 Kedd május 28-án 1861. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap,és számos műmeléklettel. Szerkesztőségi szállás : lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó-hiva-Közlöny az irodalom, társasélet művészet, Felelős szerkesztő: TÓTH KÁZ.MÁN. találra (ferenciek terén, 7-dik sz. földszint) küldendők. Előfizetési dij Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 új frt Félévre...........................9 , » Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltélnek, egy hasábozott sorért 5 új krajcár fizetendő, és divat köréből. IV Teljes számú példányokkal még folyvást szolgálhatunk. Láttalak.... Láttalak a szennyes porba, Megalázva, eltiporva, Olyan árván, oly szegényen. Egy maradt hit, csak a szégyen ! Még is bűnös nem lehetsz te! Láttalak, mint térdepeltél A szentegyház küszöbénél . . . Láttam imádságos könyved Lapján fénylő, rezgő könyed------Még is bűnös nem lehetsz te ! Gyakran látlak csöndes éjben, Mint zokogsz, sírsz, titkon, ébren . . . Oh ez álom úgy lesajtol! És én mondom mégis újból: Nem lehetsz te bűnös, vétkes ! Két szemed tört sugarában Egy egész bűn-vallomás van . . . Oh e vallomás úgy éget! S mégis, hogy ha látlak téged: Látom, nem lehetsz te bűnös . . . És ha mégis ! ?... Oh bocsáss meg E hitetlen gyáva szívnek ! A csel ki nem hajthat többé, Ha a villám földre dönté ! . . . Ugye, ugye nem vagy bűnös ? Szász Béla: EGY BÉNA HONVÉD. (Elbeszélés.) Beniczky Emiltől. (Folytatás.) Ez okoskodásra sok ellenvetésem lett volna, de nem tevém, hogy bűvös hangját tovább hallhassam. Azonban e szerencsétől megfosztatám. E pillanatban jött a szobaleány, jelentvén, hogy Tanyainé leányát hivatja. Anna szíves üdvözlet után távozott. Sokáig néztem utána, míg végre az ajtó becsukódik, és Anna eltűnt szemeim elöl. — Boldog vagy Kálmán, — szóltam barátomhoz, — ily kedves nőt birván nővéredül. — Igazad van barátom ; én érzem e kincs értékét. Nem sok idő múlva mi is elhagytuk a kertet. E napságtól nem volt nyugalmam. Minden pillanatom Annának volt szentelve. De tanulmányaimat mégis csak szorgalmasan folytatom, mert ha anyagi helyzetem széles válaszfalat vont is köztünk, szellemi előnyök által reméltem, hogy egykor méltó lehetek hozzá. Ezek voltak gondolatim az első hetekben, de nem sokára meggyőződtem, hogy Annát én az életben soha sem fogom bírhatni. E meggyőződés nagyon elkeserített. Soha sem éreztem a szegénység nyomasztó súlyát eddig, de annál jobban kezdem érzeni most. Egy kis vagyon, századrésze annak, mit egyik másik nagyúr csak évenként is elfecsérel, anélkül, hogy az igazi örömnek legkisebb csöppjét is nyerné kárpótlásul, engem mily boldoggá teendő! Néhány héttel később meg azon megyőződésre jutok, hogy mégis bármily vagyon kevés volna boldogságom megvásárlására. * * * Bárány Ferenc iskolatársam egy reggel azzal nyit be hozzám, hogy menjek ki vele szüleihez,kik egy közel faluban laktak. Eleintén szabadkoztam, hogy nem mehetek. Erre ő határozottan válaszolta: — El kell jönnöd, mert bátyám, elutazása előtt látni óhajt. — S hova utazik bátyád? kérdem. — Külföldre, ahol néhány évet fog tölteni. — Nem rég találkoztam vele, és ő mit sem szólt , sőt. . . — Ne folytasd barátom ! Elmondom az okát, miért utazik el bátyám, előtted úgy sincs titkom, sőt ez oly titok, mely igen jó tanúság nekünk nem nemeseknek. Bátyám szerelmes volt Tanyai Annába, és Anna viszonozta szerelmét. . . Én végig bámultam barátomat. Hihetlenek voltak előttem szavai , annál is inkább, mert Bárány Józsit soha sem láttam Tanyaiéknál, s e szerelemről egy hangot sem hallottam soha, ami pedig ily kis városban, hol egyik szomszéd még azt is tudja, mit sütnek főznek a másik háznál, a mesével határos. . . Barátom észrevette bámulatomat, s bár nem sejtette a keblemben dúló érzelem terhét, anyit tudott, hogy én járatos vagyok Tanyai Kálmánhoz, így bámulásom okát is könnyű volt föltalálnia. Tehát nem Béla, de Józsi, — gondolom magamban. — Igen barátom, — folytatá — ők szerették egymást ismeretségük első percétől. Bátyám bár be volt mutatva Tanyaiéknál, de tapasztalva Anna szüleinek hidegségét, vonzalma ellenére igen ritkán ten látogatást. Szerelmük szakadatlanul növekedett, és e növekvő szerelem lelt módot gyakrabban érintkezni, levelezés által. Miután bátyám meggyőződék, hogy mindkettőjüknek egy kívánságuk, egy vágyuk van, megkérte Anna kezét. Ő azon hitben élt, hogy Anna szülei csak azért viseltetnek iránta hidegséggel, mert őt is azon léha udvarlók seregéhez számítják, kik, mint a szülők mondani szokták, minden komoly szándék nélkül csak a fiatal leányok szívét és fejét igyekszenek megzavarni. Azonban, ha megkéri Anna kezét, s igy komoly szándékának bizonyságát adja, nem fogják megtagadni. Csalódott. Tanyainak nem volt elég a komoly szándék, a vagyon, a jellem, (a szivet nem is említve, mert ez nála számításba sem jött,) neki nemesi család kellett. A ki azon nagy véteknek volt részese hogy nemes levél nélkül merészelt a világra jöni, ahhoz ő világért sem adta volna leányát, így kapott bátyám is a szülőktől tagadó választ, hanem ezenfelül még komoly megrovást is, hogy mint bátorkodott ily vakmerőségre vetemülni. Barátom elbeszélésén ingerültség, és megvetés húzódott be-