Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)

1861-08-01 / 92. szám

Budapest 12-dik évi folyam. 08. 92. Csütörtök augustus 1-én 1861 frottu. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap,és számos műmeléklettel. Szerkesztőségi szállás: lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó-hiva- K az I Any az irodalom, társasélet, mővészet, és divat köréből. r9S9 lejjé sfi onuiflluosuil ,I9S me^no ml : cu5ddano§fiftv Felelős szerkesztő: TÓTH KÁLMÁN. falába (ferenciek terén, 7-dik sz. földszint) küldendők. Előfizetési dij Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre . . . . 17 új frt Félévre...................9 „ „ Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltétnek : egy hasábozott sorért 5 új krajcár fizetendő.93 Teljes számni példányokkal még folyvást szolgálhatunk. Nincsen veszve még szerelmünk! Nincsen veszve még szerelmünk, Feltámadhat halottiból, Feltámadhat, mint a csontváz, Ha az éjfél órája szól, Ki ad nékem könnyű szárnyat? Hadd röpüljek messze, messze . . . Oda, hová Udvank röpült, Mely örökre el van veszve. Nincsen veszve még szerelmünk , Nem is veszhet el soha se; Ég, sajog, fáj világ végig Örökösen vérző sebe. De mi el van veszve, s minek Nem fakadhat több virága, Mit szárnynyal sem érünk utól. Az ő szivünknek boldogsága. Ormodi B. GYÖNYÖRŰ HÁZASSÁG. Elbeszélés. Huflsth Jenőtől. (Vége.) — De hát egész nap csak kitanulhatott volna anyit komámuram, hogy ki bántja azt a szép ifjú asszonyt ? az apja-é, vagy az anyja, vagy pedig az ura verte meg jóformán, mikor eleblábolt ? — Dehogy verte, dehogy verte! de biz olyan cifrán beszélt hozzá, mikor a kocsiig kikisérte, hogy én mai napig sem tudom: franciául volté, vagy diákul!... meg olyan úri módon csókolta meg, hogy ha mi úgy ráncba szednők a szánkat, az gondolnák a mi as Szonyaink, hogy csúfoljuk őket ... az ura nem bántotta, ezek meg úgy járnak körülte, mint a tojás körül, még akkor is susogva beszélnek, ha tudják, hogy nem alszik. . . Más baja lehet annak, még pedig nagy, amit nem az útban kapott, hanem még Pestről hozta! . . pedig kár érte, mert ha csak maga volna, eszembe sem jutna a fizetés, — akár esztendeig is eltartanám ingyen, olyan áldott lélek! Nem abból a fából faragták azt, amelyikből az öreg asszonyt, mert ez egy hajszállal sem jobb a sátánnál, — mindég kunérozza azt a szegény urát, pedig ez fia lehetne! . . . A! . . nem hallja komám uram ? kocsi zörgött be a kapun, talán megjött a vő! Kimegyek elébe. — De én is megnézem, s megkérdezem tőle, hogy hívják magyarul a faluja nevét. Embereink most fölkeltek, tőlük kitelhető sietséggel iparkodtak a visszatértnek vélt vendégekbe. Azalatt még ezek az ivóházban beszélgettek, sőt több napon keresztül már volt sirás jajgatás, s a kétségbeesésnek minden kigondolható fölkiáltó jele a két — egymásba nyiló — vendégszobában, hol Jantayné, Boldizsár férjével, s Teréz hét nap óta a legnagyobb szivszorongás között várták vissza Gilvait, a ki a mint őket lerakta e szobákban, ott hagyva úti ládáját is , azon ígérettel távozott el gilvai jószágára, hogy még az nap este — ha mindjárt későn is, de mindenesetre vissza fog térni. Az első nap csak könnyebben ment, mert ők is azt hitték, hogy valamely előre nem látott akadály tarthatta vissza a vet, — de már a második napon komolyabban kezdtek gondolkozni; harmadik nap azt mondta Boldizsár: „meglássátok, hogy nem mi szedtük rá Gilvait, hanem ő tett bennünket láddá!“ Jantayné ekkor még meg is feddette Boldizsárt, hogy: „mint gondolhat olyant, s épen ő, a ki szemeivel látta mint számolt be a gilvai tiszttartó a jövedelemmel! És ez Boldizsárt is megnyugtatta valamenyire, de már a negyedik napon sürgették a fogadóst hogy küldjön valakit Gilvára, mert bizonyosan baja történt a vőnek az útban, s e miatt nem tudósíthatja őket. A korcsmáros először nem hitt magának, hogy talán ő nem ismeri azt a falut a környéken, de mikor összekérdezte az egész falut, s nem volt ott egy lélek, aki csak egy árva szót is tudott volna mondani felőle, majd hogy ki nem mondta a nagyságos vendégek előtt, hogy az az ifjú úr nem igaz járatban volt. így telt el az ötödik, így a hatodik nap is; ezerszer kifutottak egy nap a kapuhoz, ha kocsizörgést hallottak, s Gilvai mégsem jött ! . . . Teréz vigasztalhatlan volt, a hatodik napon már sírni is alig birt. Szégyen és hú egyaránt kínozák. A hetedik napnak reggelén Jantayék az Örkényi postán egy levelet kaptak Pestről. E levél földig fújtá őket. Ügyvivőjük küldé, s világosan megirta benne, hogy Áron zsidó — aki okosabb volt Mózesnél — nyugtalankodik, s nem tudván mire magyarázni hirtelen eltünésöket, megesküdt előtte, hogy minden ingóságukat elárverezteti. A Gilvai állása még e levélben sem volt fölfedezve, mert még a két hét nem telt el, s Áron féltvén a 200 ftot, egy igét sem ejtett ki arról az ügyvivő előtt. Mihez fogjanak most ? Gilvai mégsem lehet csaló, mert itt hagyta úti bőröndjét, s pénzt csak anyit vitt el magával, a menyire e rövid úton szüksége leendett. Többi pénze hát itt maradt e ládában. Hát ha ezt fölnyitnák, s ebből elégitnék ki Áront! Az igaz, hogy Gilvai nem hagyta Teréznél a kulcsot, de ilyen nagy faluban, mint Örkény csak akad egy lakatos ! hiszen ami a Gilvaié, az a Terézé is i s Teréz az ő leányuk! Épen e fölött tanakodtak, amint az a kocsi robogott be a kapun, amelyiknek zörgésére a fogadós is kiszaladt komájával. A család hasonlót tett, de a kocsi nem a Gilvaié volt. — Tovább nem lehetünk bizonytalanságban — szólott Jantayné, amint ismét a szobában voltak, a ládát föl kell nyittatnunk, itt pénzre, minden esetre pénzre fogunk találni! S anélkül, hogy Boldizsárjától viszhangra várt volna, bekiáltá a fogadóst. *B ,^B8 , B ^ Teréz kényes szemmel bevonult a mellékszobába. A hívásra megjelent fogadósnak Jantayné elbeszélte, hogy egyik úti ládájuk kulcsa elveszvén, azt miután most valami nélkülözhettek akarnak belőle kivenni, föl akarják nyittatni, azért megkérte a korCSmárost, hogy valami lakatost szerezne elő a faluból. A korcsmáros kinyilatkoztatván, hogy kívüle nincs a faluba! ‘JA