Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)

1863-01-22 / 10. szám

Budapest, 14-dik évf­­olyam. 10. Csütörtök, januárius 22-én, 1863 / Megjelenik hetenkint hat leg­­nrigyobb féliven, másodnapi szét­küldéssel , évenként két nagy naplap és számos mümel­­léklettel. Szerkesztő szállása: Kalap-utca 17-ik sz. földszint hová minden szerkesztőségi kézirat bérmentve utasítandó- Az előfizetési és hirdetési dijak Irmich­a­ úsztav ur kiadó-hivatalába. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő: BALÁZS FRIGYES. Főmunkatárs : LAU­RA GUSZTÁV­Szerkesztőség : Kalap­ utca 17-ik szám. (Ferenciek terén 7. sz. földszin­t küldendők. Előfizetési dij: Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 ujfra félévre..........................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések Gyorsan közöltetnek : egy has­á­rozott sorért 5 ujkr. fizetendő. DALOK: XXIII. Oh, mért vonod vissza szép piros ajkadat: Hadd csókoljam reá, lelkem egy perc alatt! Mért nem a­dod ide puha bársony­kezed, Melynek ö­lelése mennyországba vezet. Miért fordítod el tündér szemeidet, A melyeknél szivem összeégni siet. Keblemre borulni, mi tart vissza téged? Ez az a perc, minőt ritkán ad az élet. Avagy nem tudod-e, hogy a szerelemből Egy perc boldogsága századokkal ér föl ? S ha a perc elrepült, vissza nem tér sóba; És vele kihalt a szívnek egy szent joga! Oh, élj jogaiddal, hatalmad a mosoly; Mint a rohanó úr ragadj, ölelj, csókolj. A kéjtől öljön meg mindkettőnket a kin . Átálmodván éltünk, átélvén álmaink ! Szász Gerő. KLAUD­I­A. Irta: Aulony. (Folytatás.) Végre elővette burnót szelencéjét, szokott módra megrázta, és e szavakkal: Nem tetszik kisasszony ! ? Koloska előtt megnyitotta. Ez épen mulatta magát Petronella kisasszony figuráin, meg­szeppent, hogy kisasszonynak szólítják, nem tudva, hogy e vidéken a szobaleányokat is kisasszony­ozzák, másodszor a burnót szelen­cétől, nem tudva, hogy e vidéken a nőket is tubákkal kínálják. Ezt a Szerepi ügyvédet be kellene mutatnom, mert még fog előt­tünk szerepelni, de hagyjuk csak, mindjárt meghittebb lesz, csak ezen első fiaskóját kicsorbítsa, bemutatja ő maga magát, ha mind­járt nagyot szippantva, vissza is vonult a szegletbe. Ida megsúgta Koloskának, hogy ezen úrral csinnal kell bánni, mert az a lebenyi lelkésznek az öcscse, és azután a nénikének a ren­des fiskálisa. Nem kellett több intés Koloskának, visszakacsingatott rája, úgy, hogy pillantásai Szerepit újból felbátorították, felkereke­dett helyéből, és azon kérdéssel nyitotta meg száját : — Mondja csak, mit néz maga rám ? — Már mint én ? — Igen, igen. — Hm! furcsa kérdés, és a nagyságos úr nem néz rám ? — Dehogy nem. — És miért ? — Mert maga tetszik nekem. — No lássa, én is azért tekintek a nagyságos urra.­­Ej, ej! Ezzel az érdekes párbeszédnek vége szakadt volna, ha Koloska nagyot sóhajtva nem folytatja: — Istenem, bel szép az ily mulatság, beh jó nagyságos kis asz­szonynak lenni! — Pedig ha én magának volnék, egyikkel sem cserélnék. — E pillanatban én sem, mert oly szép nagyságos úrral lehetek. Szerepi hiúságának volt hizelegve, felegyengette nyakkendője körül inggallérját, megigazította szétkuszált haját, leporolta lakk­­­ozott topánját, és csakugyan szeretetre méltónak képzelte magát, lehúzta keztyűjét, és az újain elszórt gyűrűket csillogtatta. — Nini, minő szép csecse­becséi vannak a nagyságos urnak, mond Koloska, Szerepi kezét megragadva, ilyen holmit még soha sem láttam. — Meghiszem, feleli Szerepi a szemlét gyűrűi felett Koloskának megengedve. — Ezt az egyiket azzal a kék kővel akár nekem is ajándékoz­hatná nagysága. — Igazán ? — kérdé Szerepi kezét elvonva, mert Koloska már el is kezdte a gyűrűt újáról lehúzni, mit ad nekem maga érte ? — Mit kivan ? — Mit ? — dadogta Szerepi, minden felelet helyett fülig el­pirulja. — Akár meg is csókolom érte, mond Koloska egészen Szerepi­­nek fordulva. — Kérem, kérem, ne kompromittáljon, mentegetődzött Szerepi, nézze, az a Petronella kisasszony hogyan vigyáz rám, mit mondana ha meglátná, hogy csókolódzunk. — Hát tudja mit, imádkozom a nagyságos űrért, egy mia­­tyánkot. — Akkor inkább csókoljon meg , de úgy, hogy senki se lássa. — Ha szégyenli magát miattam, akkor hagyja abba, menjen be a nagyságos kisasszonyok közé a terembe. — De hogy megyek! jobban érzem én magamat itt kö­zelében. Alig hogy kimondta, Petronella kisasszony jött az ajtóba, és Szerepit magával a táncba bevonta. Szerepi különben is roszul és nehezen táncolt, egész komédia volt azt nézni, a­mint őt Petronella kisasszony össze-vissza forgatta. Alig várta, hogy vége legyen , hogy „volt hogy “­a „három tánc“ kiáltásnak, lélekzet nélkül osont ki az ajtón, és dőlt le a faszékre. Bent frissítőket hordoztak körül, Koloska kiragadta egy hajdú kezéből a tácát, Szerepihez sietett, és megkínálta limonádéval. Szerepinek leggyengébb oldala volt egészsége, hosszú életre vá­gyódott e földön, és igy, mikor" az Hiedelem jött egészségével összeüt­közésbe, már csak az elsőt áldozta fel. Kosarat adott Koloskának, de azután meggondolta, hát­ha az­zal megbántotta. Hozzá ment, körülölelte derekát, és kérdezte: — Tán csak nem haragszik rám babám ? Koloska nem tett semmi mozdulatot, hogy az öleléstől megsza­baduljon, sőt, félfejjel megfordulva, oly igézőn nézett Szerepire, hogy ez, ha vak is, megláthatta, hogy rá nem haragszik. — Csak az a Petronella kisasszony meg ne lássa, mond Ko­loska az ölelés hosszát megsokalva, és célját el is érve, mert azon­nal eleresztette, úgy látszik, az nagyon is gondol a nagyságos árra ?

Next