Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)
1863-05-28 / 63. szám
Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel : évenként két nagy naplap és számos mű melléklje 1191. y •'» Szerke#«tö s^áírásaá '. Zöld fa-utca e 1. o va minden szerk^|fl^f^^rezirat bermentvesdaf? Az előfizetési és nirmetési dijak midh Gusztáv úr kiadó-hivatalába. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet Felelős Szerkesztő: BALÁZS FRIGYES. Főmunkatársa: LAURA GUSZTÁV, és RÓZSAÁGI ANTAL. Szerkesztőség: Zöldfa utca 11-ik szám. (Ferenciek terén 7. sz. földszin küldendők. Előfizetési díj : Vidékre, és helyben egyiránt Egész évre .... 17 ujfrt Félévre..........................9 * Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések : Gyorsan közöltélnek , egy hasározott sorért 5 ujkr. fizetend«^^ és divat köréből. SAUL. Lord Byron után. ,Halottakkal te, ki rendelkezel, Parancsod a prófétát költse fel'/ „Halottadból kelj föl Sámuel! Siri álmád a király rázza fel!“ Koporsójából, — hogy a föld ássza, Sirszellővel, — kilép a próféta. Kinyílt szemében a merev halál Életeir alkatán helyt nem talál. Iszonyú váz, egyedül csontja ép . Velő, vér és vágy nélkül, Sim kilép. Nem lélegzve, nyílt ajkakkal Saulnak jós igéket vall, —• Melyek lesújtják irgalmatlanul, Mikép ha tölgyre villám lángja hull. „,Siri ágyamat mért háborgatod ? Alit követelsz? nos, a kivánatod? Hah Saul te vagy ! . . . nézd e termetet: Mily halott, hideg és eltemetett! —■ De kevély király — trónodon! Itt leszesz te is jövő napon. — Fiad és te világ ura, Holnap lesztek a föld pora, — Dicsőséged és sereged Velem a porban fekszenek. Ez éles kard hónod megett Átfúrja saját melledet, S család, trón, élet, korona, Saul! minden — oda — oda !!“‘ Bulcsú Károly. Tiz év előtt és után. — Eredeti elbeszélés. — Irta: Friebeisz Ferencz. , (Folyt.) A két leányka egymás mellett lépdelt, Juliska vidor csevegései által igyekezett Margitot szórakoztatni, és ez ma még szótlanabb volt mint máskor s nem egyszer tévé szivére kezét, mondván : „nem tudom mi ez ? dél óta különös szivszorongásokat érzek. Juliska talán szokott pajkosságával válaszolt volna Margit panaszára, ha az előttük elterülő országúton hirtelen kerekedett porfellegű kocsirobaj nem veszi igénybe figyelmét. — Vendég, vendég! — kiáltott örömmel, midőn könnyű utazókocsi épen előttük fordult be a faluba a nélkül, hogy a szrti porfelleg a bennlevőt látni engedte volna — valahára mégis szánakozik mulatságunkon valami jó lélek, és meglátogat elhagyottságunkban. Tiz perc múlva a levélhordó lépett be Erdeynétől s egy négyes fogat vágtatott az udvarra. A levél Erdeyné rokonától, az általunk már ismert Káldortól jött, a hintából Romvay ugrott le. Alig olvasd el Erdeyné a levelet, melyben Romvay legmelegebben ajánltatik, midőn az ajtón kopogás hallatszott s Géza belépett. Erdeyné igen szívesen fogadá vendégét, kijelölé számára a egyszerűen bútorozott, de tiszta vendégszobát s mindig csak azon töprenkedett, hogy hát ki készíti el a vacsorát leánya még nincs ben, ő pedig nem hagyhatja egyedül Romvayt. Ám e zavarból a jövő pilllanat kimenté, Margit és Juliska már az udvaron voltak. — Kedves vendéget hozott e földi ? — kérdé ez utóbbi a lova körül forgolódó kocsistól. — Úgy hiszem kedveset, a hol ily két szép virágszál van — felett a kocsis tiszteletteljesen nyúlván kalapjához — deli termetűt barna ifjú urat. — Honnan? — Szegedről, vasúton érkezett mit monda, a fővárosból. — Margit! — szólt Juliska, barátnéjára tekintve, de csakhamar elnémult, azonban arca örömtől sugárzott, mint ha mondaná „vígan kedvesem, az üdvözülés órája ütött. A jövő pillanat már együtt talála Romvait a család tagjaival Romvaynak elég viszontlátnia Margitot, hogy megtudja mikép általa nem csak érdekeltetik, de forrón szereti őt. A két lény kínpadon állt a kölcsönös bemutatás formalitásai alatt óhajtottak volna egymás karjaiba rohanni, oh mert a szív ide vonza őtzet, de miután az udvariasság úgy parancsold, s egyik sem tudj, viszontszerettetik-e mindössze is csak bókokat cseréltek,ámbár a figyelmes szemlélő Romvay s Margit arcáról olvasható le, a két szív rokonságát. Az üdvözlések alatt, melyek folyamában Margit Juliskára támaszkodott, hogy a váratlan meglepetés öröme alatt össze ne rogyjék, az egész társaságot látható zavar fogá el, mit a mély csend csak hamar elárult, és talán még sokáig hallgattak volna, ha Juliska nem vág közbe s nem bátorítja közeledésre a két szerelmest, kik szótlanul álltak egymás mellett- Géza mereven bámulva Margit szépségét, ez pedig földre szegte szemeit. — Romvay úr — szólt a kis barna lány — én önt, bár sohasem láttuk egymást jól ismerem és oly fényes oldaláról, hogy megbocsáthatja vakmerőségemet, ha jobbomat nyújtom baráti koszorításra. Géza föleszmélt bámulatából összevissza szerette volna csókolni Juliskát találékonyságáért, mert hisz az által alkalmat nyert Margittal is kezet szoríthatni. Elfogadd tehát jobbját, igaz baráti érzelemmel rázd meg, azután Margit keze után nyúlt, ez is megszoktá,oh de nem a barátság, a szerelem lángoló hevével. Romvay e két szorítás által kérdést látszott intézni Margithoz kinek viszonzásában forró képzelme, —• kedvező választ vélt rejteni. Ki volt boldogabb mint ő! — És ha szabad kérdeznem, honnan ismer engemet Juliska kisasszony ? — Oh — volt a naiv válasz —■ mások de meg Margit is, igen sok szép és jót beszéltek ön felől. — Juliska! —szólt Margit, kit a pajkos leány, akarva vagy nem akarva, nagy zavarba ejtett. — Na jól van, hallgass számnem fáj fejem tartja a közmondás — jegyzé meg a kis leány és dalolva távozott mondván magában: no ha még most sem boldogulnak, mikor oly szépen megkezdtem az egészet, akkor igazán ügyefogyottak ám.