Hon és Külföld, 1843 (3. évfolyam, 1-104. szám)

1843-02-14 / 13. szám

52 darve „fó­kat is hozand-é magával, s’ha többeket hozand, azokat valyon illedelmes-e mind meg­látogatni. A’ királyné valyon bocsátandja-é ő­­ket reggeli udvarlásra , valyon lábaik minősége miatt tánczolhatnak-é­s valyon ő excellencziá­­ja czopfjával Piccadillyben fogja-é magát mutatni és hogy váljon hasonlit­ é e főméltósága a’ théé­ás edényekre festett emberkékhez. Kérdik­­továbbá azt is, hogy a’ fiatalabb száraz föl­dünk nemzeteinek követjeivel az elsőségre néz­ve hogyan leend már a’ dolog? Valyon a’ chi­nai úgy jelenik-é­ meg mint e menyei felségé­nek képviselője, vagy utoljára csak mint egy szegény ördög, kit a’ nap öcscse egy lábbil­­lentéssel Angliába lökött, hogy ott mindent, mit lehet, öszve kaparjon ’s urának elvigyen. Hogy ő a’ nap oroszlánya leend , nemzetünk is­meretes vendégszeretete ’s ujságkivonása mel­lett kétségbe hozni nem­ lehet. Jenepélyekkel, bálokkal, daljátékokkal, szemlékkel fogják őt izgatni, ’s nekünk örömünk leend az ö­römél­­tósága mozdulatait a’ Szent Pál tornya kúpjá­ról le a’ durhasn-i köszénbánya mélyéig nő­­olvasóinkkal tudatni s jelenteni miképp nyilat­­koztatta­ ki megelégedését az angol pattantyús­­ság gyakorlatai iránt ’s a’ t!! „Mi is (t. i. a’ Revue des deux Mondes) kíváncsik vagyunk látni, miképp fognak szabá­­lyoztatni az udvari illedelmi kérdések, és hogy az angol követnek elfogadása P kingben ’s a’ ebinainak Londonban miképp fog elrendeztetni. Az illedelmi kérdéseknek is jelentésük van, ’s ha netalán kedvünk jöne a’ menyei császár udvarában divatozó különös szokásokon ne­vetni, jusson eszünkbe, hogy jelenleg Mad­ridban nincs franczia követ , mivel a’ bizoványok átadása módja iránt a’ két ud­var nem egyezhetett­ meg. Az európai ha­talmasságok követségei a’ chinai császárhoz, mindenkor a’ szertartás miatt nem sikerülhet­tek, ’s a’ nyugoti kormányok számos követ­ségei történeteiben láthatni, a’ „kotu“ mega­lázó szertartása elöl, a’ követek miképp von­­ták­ viszsza magokat. A’ „kotsi“ abban áll, hogy egy adott jelre térdre kell esni, ’s egy­­második jelre, kilenczszer földre fejet hajtani. Midőn a’ legelső orosz követség 1655-ben ezen kilencz fejhajtást megtenni nem akará, leg­­ottan viszszautasittatott. Egy hollandi követ, ki ugyan azon évben érkezett Pekingbe, ma­gát ezen szertartásnak alája vetette, de azzal a­ császártól nem nyert egyebet, mint enge­­delmet arra, hogy kormánya minden nyolcz évben egyszer Chinába küldöttséget küldhes­sen, mely száznál több egyénből nem állhatott, ’s azok közzü­l is csak húszan bocsáttattak Pe - kingbe. Milyi tekintetben voltak a’ barbarusoi­ a’ menyei udvarnál, kitetszik a’ módból, mely szerint a’ különböző követek elöbocsáttattak. Első volt a’ nyugoti tatárok képviselője, ki juhbőrbe öltözve, térdig érő nadrágban s ló­­farkkal ékesített csalmával jelent­ meg. En követte a’ Chinát meghódító tatárok főpapjá­nak, a’ nagy lámának követje. Ezután ment a’ Hindusztán, Perszia egy részének, a Dek­­kán és top millió alattvaló urának Sah-Fehan nagy mogolnak követte, ki nagy pompával je­­lent­ m­eg s 530 lovat, gyémántot s a’ t. vitt ajándékba, s még is a’ juhbőrbe öltözött ta­tár és a’ nagyláma egyszerű sárga öltönyü kö­vetje után bocsáttatott­ elő. A’ hollandi követ volt legutolsó, ’s a’leírás szerint, a’ meny­ei úr színe eb­be nem is juthatott volna, ha észre véteti, hogy ő csak­ egy­ kereskedő társaság k­üldöttje.I­I. Péter czár 17­20-ban egy­ második orosz követséget küldött Pekingbe. Egy angol utazó, Bell d’ Antermony, ki ezen követséggel Peking­be ment, annak m­unkálatát leírta, Izmailon­ , az orosz követ a’ kotu kikerülésére mindent elkövetett, de sik­er nélkül. Méntelen volt a’ pekingi cerem­oniia-mester által tatár ny­elven kimondott „m­orgu és bosz‘‘ szavakra (mi k­­­térdelést és felállást jelent), a’ kivánt kilencz lebomlást megtenni. Engedelmessége jutalmá­ul az orosz követnek szabadság adatott, hogy egy orosz biztost hagyhasson Pekingben, de ezen biztossal úgy bánták mint hadi fogoly­­lyal, ’s az kevés idő múlva egy orosz kara­vánnal hazájába viszszakü­ldetett. „A’ portugaliak és hollandiak egyátaljában véve szerencsésebbek voltak Pekingben mint a’ más európai nemzetek. Az elsők szerencsé­­jöket azon körülménynek köszönhették, hogy a’ chinai kikötőkben legelsőbben ők jelentek­­­meg, mindenek felett missionariusaik béfolyá­­sának. Azt sem kell mellőzni, hogy a’ chinai partokat nyugtalanító tengeri rablók kiirtásá­ban a’császárt segitették. A’ makaó­i telepek, melyeket még ma is bírnak, a’ portugaliak ha­talma csökkenése után, megszűntek Chinára nézve félelmesek lenni. A’ hollandiaknak is részint hasonló okok, hasonló kedvezéseket szerzettek. Ezek a’ ta­tárokkal léptek volt szövetségre. A’ hires Ca­­xinga, a’ mint a’ portugaliak, vagy Qua­zing­­kang, a’ mint a’ chinaiak nevezik, közös ellen­­ségök volt. Ez a’ tatárok beronlásakor szólt.

Next