Hon és Külföld, 1844 (4. évfolyam, 1-105. szám)
1844-10-18 / 84. szám
nem folyt ártatlan ver, melyet kevés szóvali felvilágitás, társalgás feltartóztathat vala ! A’ szellemi közlekedésnek legbecselt és hatályosb neme a’ személyes társalgás tág értelemben, főleg századunk szülöttje, a’ társas élet szeretetének záloga, a’ béke angyalának ápoló karjai között. A’ dijoni tud. társaság a’ múlt században azon pálya kérdést tűzte ugyan ki, hogy a’ tudományok ’s mesterségek helyreállása, hasznára vagy kárára volt-e az erkölcsnek ? A’ genfi tudós azt állította, hogy kárára volt, ’s a jutalmat elnyerte, így hát nem volna szükség a’ tudományokra , mesterségekre, sem ezeknek segédjökre a’ társulatokra. A’ felelet erre az, hogy hamis ügynek ügyesebb védlője, igazságtalanságnak ékesenszólóbb pártfogója, a’ tudatlanságnak tudósabb szószólója nem volt mint ama pálya kérdésnek. Azt mondják, hogy a’ személyes társalgás sok időbe, mulasztásokba, költségbe ’s kényelem feláldozásába kerül, ’s hogy ezt irás vagy izenet által kipótolhatni. Ha az elsőt némiképp megengedem is, de az utolsóban nem egyezem meg. A’ mi társalgásunkat illeti: igaz hogy sokaktól egy kis utazást igényel, de az utazások az életnek olyan töredéki, melyek magukra is egy egészet képzenek, ’s az egésznek is minden részeibe béillenek és azt érdekessé teszik. Az élet olyan mint egy tájkép, melynek legvonszóbb pontjait az utazások teszik, mindég gyönyörrel mulat rajtok a’ szem. A’ személyes társalgásnak főbb szerepvivői a’ beszéd és az ábrázat. A’ beszéd az embernek kirekesztő joga, ’s a’ léleknek tolmácsa, mely által a’ hang megtestesül, a’ tüdők lehellete lelkesedik, a’ lélek szemlélhető lesz, ’s a’ szellemi világból átmegyen az anyagiba. A’ beszéd sokkal távolabb áll az Írástól mint az ének a’ fúvó muzsikától , ’s pedig mekkora ezek köztt a’ különbség! A’ hangnak számtalan módosításai mind meg annyi kulcsok a’ mások szíve megnyitására a’ hang által a’ parancsolat kérelemmé, a’ kérelem parancsolattá válhatik , a’ jelentés nélküli szók rettenetes értelműekké lehetnek, az egész szótár értelme megsemmisittethetik. Mindezt csak az élő szó teheti, de nem az irás. A’ szó él, a’ betű halt. Figyelmet érdemel a’ teheletnek éltető melege is. Tudva van, mily nagy fontosságú volt eleitől fogva a’ magnétistusban a’ lehellés és ismeretes mily erőbeli hatású két személy közti a’ lehelletnek öszvetalálkozása a’ rokonvagy ellenszenv gerjesztésére. Egy más fontos tényező a’ társalgásnál az ábrázat, egy felette termékeny de nem eléggé ismert mező, melyen majd különbféle virágok viritnak, majd dudvák tenyésznek, majd gyümölcsök diszlenek, majd a’ belső viharoktól eredeti pusztítások rémítnek. Az ábrázat a’ lélek tükre, ezer alap lemezzel felruházva, melyek által azt mutat a’ mit akar, de nem a tükör megett hanem előtte. Azonban az erényes emberben a'lélek ablaka. Minden esetben az ábrázat a’ léleknek hív szolgája, a ki segédjei által pontosan teljesíti ura p rancsolatját , ’s hány segéddel nem bir ez! Valójában ki irhatná le betűkkel a’ szemek beszédjét, az ábrázat izemnek számtalan játékukat s jelentésöket, az ajkak mozdulatinak értelmöket? Ezek némák ugyan, ’s még is sokszor varázsuk a’ bézárt szív redőit kisimítja, a’ dühösséget lefegyverkezi, a’ kétségbeesőt feléleszti, a’ könyörületlent meglágyítja, a’ titkot hallgató ékesenszólással felfedezi, a’fenevadat megszelídíti. ilyen hatalmas eszközei vannak a’ személyes társalgásnak. Ezek után bátran állíthatjuk, hogy : Nevezetesek 's mindennek szembeötlők a társalgásnak erkölcsi mivei. Ugyanis a’ hasznos felfedezések s különösen a’ magunk ’s körülöttünki természetnek minél teljesebb ’s határozottabb ismerete Fejtik ki és emelik nagyobb mértékre a’ népekben azon erkölcsöket, melyek őket nagyokká, virágzókká teszik. A’ társalgás nyilvánosságot szül, a’ nyilvánosság a’ világosság testvére, a’ világosság űzi el a’ vétkeket , a’ tisztult értelem vezeti erős karokkal az akarat elhatározását. Akár mit mondjanak az elszigetelés baráti, de a’ mely vétkek a’ felnőtt ’s megtehetösödött nemzetek keblüket dúlták , azok már a’ nagy népek életének bölcsőjénél csíráztak az egyes vándor nyerseségiben, ’s nem ismerték a’ Romulus sánczai köztt letelepedett colonisták a’ fényes Róma fényes bűneit? igaz, de a’ nagy erények, áldozatteljes tettek ’s szelíd erkölcs művei is ismeretlenek a’ durva népek köztt, melyek a’ csinosodás kifejlődésének szülöttjei, ’s ha amazok vétkeiknek számuk kisebb is, de jellemek az iszonyuság bélyegét viselik s idejüket az okosság itélőszéke előtt óhajtottá soha sem tették. De szükséges hogy a’ mivelődés nem annyira az érzékek elpuhitásukra, ’s csupán a’ szép mesterségek isméretére mely