Hon és Külföld, 1844 (4. évfolyam, 1-105. szám)
1844-10-18 / 84. szám
Tartalomi Beszéd. 1844. 84-fő szám HON ÉS KÜLFÖLD (második félév.) Kolozsvár. Pénteken October 18-án, 1841. HESZÉP. Mit köszönhetni a társulatoknak és társalgásnak erkölcsi, tudományos és politikai tekintetben? s mit várhat tőle, tudós nem tudós, s mit főleg az orvos? Felolvasta Kolozsvárit 1844 b. sept. 6-án a’ természetvizsgálók nagygyűlésében Szilágyi Miklós orv. tudor és kir. tanár. A’ gyermek eleven gyönyör élvezetet talál a’ hozzá hasonlók társaságában, 's még élet nélküli bábjait is szivéhez szorítja; a’ kifejlett embereket pedig a’ hasonló élet é s gondolkodásmód, rokonos foglalatosság, egyezd elvek s meggyőződések, még a’ távolban is egy lelki harmoniába kötik öszve. Társaság az emberi lét és munkásság mezeje, társalgás az ő minden tehetségeinek kifejtője , lelki erejének próbaköve, jövendőjének irány tője, deléjje (mágnestő) és ha a’ könyvek néma betűiben a’ szerző lelkű idével megelégedten társalgónk, mennyivel emelőbb s jótékonyabb az élők 's lelkesekkeli társalgás ! Napirenden vannak most a’ nyilvános társulatok. A’ tartós béke s mivelt szellemű kormányzások egyik legépebb szülöttjének tekinthetni az ilyen jeleneteket. Itt egy gazdasági egylet kísérletekkel mutogatja, miként lehessen a’ földet kénszeriteni mivelője kivánatainak megadására ott egy más, a’ múlt idők mohos emlékeit, porlepte irományait keresi öszve a’ hon jelenjének világítására 's még jövőjének is fényesebbitésére, amott az emberiség lelki tanitáji, szellemi szabadság s felsőbb lét kincseinek birtokát vagy Istenországát öregbíteni, ennek terjesztéséről, fenntartásáról gondolkozni gyűlnek - öszve másutt megint a’ természet barátai a' föld anyai keblét feltárni, felszínén értelmes lakói előtt kincseit ismertetni, szaporitni a’ munkásság ’s éldelet mezejét, apasztani, kiszárítni hol lehet a’ szenvedések kútfejét törekednek erejök szerint. A’ béke nemzetének munkája, korunk reánk viradott szüksége és jótékony foglalkozása ezen törekvés, 's ha természetes ezen pillanatban a' szemlélő előtt azon kérdés felötlése, hogy mi lehet ezen tisztelt gyülekezet czélja? éppen oly természetes a’ rövid felelet is, hogy társalgása mi a’ szellemi közlekedésnek legbecsesebb módja, ’s lehet közvetett, az az: irás vagy izenetbeli, és közvetlen, az az: élőszóvak. Ezen utolsót törekszem főleg átnézni. A’ gondolkozó minden vizsgálódásinak tárgya az ember: erre vonatkozik minden munkálata, azért használja-ki testi, lelki erejét ebben központosul minden foglalatossága, az ember magából veszi az erény bájképeit, a’ bűn rémalakjait tulajdon keblét mennyé varázsolja, vagy pokollá változtatja, az ipar é s szorgalom bélábhatlan mezején mindég magát keresi, ’s ezért oly kedves meglepetése midőn magát másokban feltalálja. A’ népeknek mint az egyes embereknek van életidejük, csak hogy amazoknál a' számolás századokkal történik, ezeknél évekkel. Mind kettőjüknek életrajzuk a’ história, a’ mely ott kezdődik, a' hol a’ mese végződik. A’ mi szépet, jót, hasznost, idvest századok igyekezete, fürkészete, küzdése, áldozatja állitottelő, azt a’ történetek tára rövidbe foglalva, az élőknek kényelmes átnézésekre ajánlja, ’s így a’ jelenkor a’ mohos századokkal, az éld a’ holtakkal társalog. Ámbár ezen közlekedési módot is forró hálával említem, de nem lehet nem sajnálnom azt, hogy ezen társalgásban mindég csak a’ hóit beszél, az élő pedig hallgat. A’ mennyiben a’ társalgás czélja a kölcsönös felvilágítás és megértés, ’s ennél fogva némi vitatkozást teszen fel, annyiban az írásbeli vagy izenet általi közlekedés .Kijános, mert a’ kifejezéseit határai betűkkel kitűzvék ’s életnélküliek. Bizonyítja ezt a’ történetírás, melyből borzadva láthatni, hogy sokszor a’ féreértésnek mily rettenetes eredményei voltak, melyeket két személynek együtti rövid beszélgetése meggátolhatott volna. Hányszor 84