Hon és Külföld, 1845 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1845-07-15 / 56. szám
Tartalom: Warren Sámuel angol orvos gyakorlati pályájának nehéz kezdete. HON ÉS KÜLFÖLD 1845. (Második félév.) 56-k Szállt* Kolozsvár. Kedden Julius 15-én, 18445. Warren Sámuel angol orvos gyakorlati pályájának nehéz kezdete. (.4’ nevezett orvos naplójából.) (Folytatás.) Több órákig a’ városban járkáltam, hogy Sir 111 néli elfogadtatásomért a’ boszszuság nyomai elenyészszenek. Valaminek történni kelle még pedig tüstént, mert ehhel háláshoz közel valánk. Még csak két utat látok, melyen egy ideig künnyebbülést lehete szerezni. Feltevém magamban, egy nagyon hires és szerencsés orvosnak levelet írni s annak ínségemet lerajzolni, körülményeimet őszintén előterjeszteni ’s őtet kérni, hogy nékem nehány font sterlinget, — húszat bátorkodám írni— kölcsönözzön. A’ levelet egy kávéházban irtam meg’s azután szállásomra mentem. Azon egész estve elmém azon elfogadással foglalkozott, melyet az orvosnál találni fognék. Megkisérteni magam annak helyébe tenni, kinek kékes magamnak azon érzéseket rajzolgatni, melyekkel én hasonló kérelmet fogadnék.— Az olvasót nem akarom hoszszasan kínozni. Mintegy két hét múlva levelemre a’ következő választ vevém, melyet szóról szóra közlök, csak azt bocsátván előre, hogy annak írója akkor tiz — tizenkétezer font sterling évi jövedelemmel birt: »Et egy csekélységet zár ide (egy guinéét) dr ... számára, ’s kívánja hogy az nékie hasznos legyen, de egyszersmind hozzá kell tennie, hogy fiatal emberek, kik pályát választanak a nélkül, hogy az arra szükséges eszközöket birják, ne csudálkozzanak, ha a’ szerencse nékiek nem kedvez.“ Ekkor jutott eszembe az öreg ..., ki nálunk lakott. Moha a külüncz vala, senkivel sem társalkodó, csak egy fekete szolgájával, mégis reményem, hogy részvevő szíve van. Mivel ő sajátságos jellemű ember volt, előbb még egy néhány szót kell róla mondanom. Ámbár a szállásomnak egész felső emeletét bírta, mégis ritkán látom őket. Tulajdonképpen kevéssel vala, több, mint egy bronz-alak a’ kandallón, egész nap át télben úgy mint nyárban a’ látogatók és pénzt keresők elől, kik egyenlően nem valának nékie kedves vendégei , egy nagy olasz fal megé rejté magát, mint múmiát, flanelbe és szőrös bürökbe póláltatá magát, szünetlenül a’ hideg angol éghajlatot káromlá, ’s váltólag álommal és serlevessel vigasztald magát. Órákig üle egy helyben , ’s egy különös dürümbölést (nem ismerek más szót, mely arról fogalmat adhatna) és egy nagyon búskomoly csörömpölést hallgata , melyet szürkefejű fekete szolgája csinála, minek valami indiai dalnak kell vala lennie. Mily jól érzé magát e’ mellett, azt csudálatos arezvonásai és fekete kis szemei mutaták, melyek mint tetőirányos napok sugárai ragyogtak. Így ült ő ott, míg mind ketten elaludtak. E’ szolgáját, kinek Klinquabor vagy ilyesmi neve vala, erősen szerette, ’s még is minden csekélységért ütötte, verte. Őszintén megvallom, a’nélkül hogy piszkos haszonleső legyek, még is reméltém, hogy e’ bérlőtől valami hasznot fognánk nyerni, ’s ezért fogadtam volt el őtet szállásomba, ezért szenvedtük el csudálatos külföldi szeszélyeit. De reményemben csalódám. Ő a’ legnagyobb nyugtalanságot árulá el, midőn látogatására menék, sót reszketett, ha feléje küzelitettem. Módosabban viselte magát, midőn nem látogatta meg, de több verseit ’s nagyon tiszta szavakban kijelentette, hogy semmiképpen nem szándékoznék házigazdája által magát halálra gyógyittatni. Csak egyszer lépe szél-