Honderü, 1843. január-július (1. évfolyam, 1/1-26. szám)
1843-04-22 / 16. szám
mes lelke s igazi magas szive újabb föladat’ megfejtését szorgalmazók. Nagyságod nem azon boldogok’ egyike, kiket — mint fát sarjakkal s virágot bimbókkal — magzatokkal álda meg az ég; nagyságodnak nem jutott az adományból, melly annyi millióknak osztatott, nem nyert a legnemesebb ott, hol tán váratlan is jut másoknak, nem érezheté a legmagasabb örömet, a véghetetlen üdvet, — szóval, sohasem hallá az ,anya‘ nevezetet. Ámde, mit a fösvény természet talán megvont, egy édes testvér alkalmat nyujta az anyai név’ nemesebb beirására s megérdemlésére. Lehetlen, hogy nagyságod ne tudná, kit értek itt? Avagy nem szabad-e megmondanom, hogy Ida kisasszony — kire méltón kevély lehet nagysád —második anyjában, tulajdonkép nagynénjében, bírja legnagyobb boldogságát? Hányszor nem rebegte már ő forró háláját, s tolmácsolta véletlen szeretetét? Igen, nagysád ezen kedves leányban öszpontosítá gondoskodását, ügyeimét, szeretetét s a jövőre épített reményeit. S a milly lelkismeretesen teljesíté nagyságod a szép anyai nevezethez tartozó kötelességeket, és olly fogékonyak valónak a szív és ész gyámleánya részéről; s bár a kettőzött munka s mindig éber szorgalom, talán nem kevés aggódással párosulván, szinte lefizethetlennek látszott a gyöngéd s kedves leányka előtt, most csak azon tudat is boldogítja nagyságodat, hogy fáradalmait gyümölcsözni látván, a felnőtt s mindentől annyira magasztalt világra mutatva, ,ez az én ápolásom’ művel szavakkal vezetheti őt családja’ körébe vissza. Lehetetlen, hogy ezúttal említsen hagyjam nagysádnak a magyar haza s anyai nyelv iránt annyiszor bizonyított ragaszkodását s lelkes szeretetét. Meg kell vallanom, hogy az egész iránti osztatlan vonzódása, érdekeinek ismerete, a sok fogyatkozás’ okainak átlátása s talán azokon a segítés, jövőjérőli reményei, olly érzelmeket gerjesztenek lelkemben, miket még soha egy nő ellenében sem éreztem. Át kell látnom, hogy tudományos meghányása közérdekű s magasabb fölfogást igénylő dolgoknak épen nem monopóliuma a férfinemnek, sőt azokban a gyöngédebb s gyorsabb fölfogású nőktül tanulhatunk. Világos jön előttem, hogy miként házi körben vagy kisebb társaságokban, a kedves hölgykoszoru adhat csak, élénk részvéte által, ösztönt az egyesek’ iparának s törekvésének, épen úgy egy egész hon’ fölvirágoztatására szinte nélkülözhetlen a nagyságfok’ hatása s jópéldaadása. A kedves hazába tér tehát nagyságod is. Jobbján vezet egy lelkes és az anyai nyelvért annyira hevülő leányt, balfelül pedig önnek olly nemes szive dobog. Ne nevezzük-e ezt nyereségnek ? ne üdvö