Honderü, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-11-25 / 21. szám
O’KGE.) török fényűzése u-gyanis háremének csínjas hölgyeinek sokaságában áll; a töröknek tekintélye háremének pompafényével s hölgyeinek száma és szépsége’ közhírével emelkedik és csökken. A török nők egyébiránt szépek, s keleten még a köznép között is alig látható olly hölgy, kinek arczfehérsége az alabastrom, pírja a rózsáéval s bőrfinomsága és puhasága a bársonyéval ne versenyzenék. Ezt az ő gyakori fürödzködésök okozza. A kecstermi nyugalom (Serailruhe) és ez, még azt is szülemlik, hogy arczuk holdgömbölyü teljességet, s egész testük átalában lomha kövérséget nyer, mi a töröknek igen tetszik, mivel ők a szépséget fontszámra mérik. A folytonos kéjvihar és testi élet azonban szelleméletük fejlődését nem csak késleltetik és gátolják, de egészen is elnyomják; innen ők holtiglan éretlen gyermekek s tudatlanok maradnak. Sőt ők e sajnos lelki állapotot magok is készakarva nehezítik, — a testiség’ kelleme lévén országuk és boldogságuk’ egyetlen támasza, talpköve. Különös szépségnek tartatik náluk még a szemöldtelenség s a köröm és ujj’ veresszínüsége. Arczaikat folyvást fátyol takarja, s akármelly részét inkább szabad föltétlenül hagyni testeiknek, mint arczaikat. Náluk tehát, mint Solvyn ur is (Les Hindous. Tom. 4. p. 5. Paris 1825) megjegyzi, — a homlok, ez az elmetolmács, az arcz, ez a benső élet, — s a szem, ez a lélek’ hív tükre : vak, eltakart, elrejtett. A szelíd civilisatió és keresztény vallásunk’észszerűsége’ befolyásánál fogva más nemzetbeli hölgyek már sokkal magasb fokon állnak a törököknél, és itt főhelyet az angolnők érdemelnek, nem azért, mintha a testi szépség Anglia’ ködborus földén virulna legbájlóbban s dusabban, — hanem mivel a nőtét’ érzéki s szellemi tökélye teljes öszhangzat s legaránylagosabb viszonosságban látszik párosulni. Csak természetrajzi A SZÉPNEM, trmészetrajzi tekintetben.