Honismeret, 1985 (13. évfolyam)
KRÓNIKA - Virt László: A balladás ember Budapesten - Kallós Zoltán
magyar állami és közpénztárban egy ezüst forint, vagyis három húszas gyanánt elfogadtatik, s teljes pénz szerinti értéke a közállomány által biztosíttatik." Az ötforintos bankjegy közepén szintén stilizált női alak látható, kezében sarló. A bankjegy közepén izmos férfikar nyúlik ki, ütésre emelt kalapáccsal. A két alsó sarokban a magyar címer. A felirat ugyanaz, mint az egyforintosé azzal a különbséggel, hogy ez „három húszast egy forintra számítva fogadtatik el öt ezüst forint gyanánt". Mindkét pénzjegyen olvasható Kossuth Lajos ismert aláírása, egészen alul pedig apró betűkkel az előállító nyomda neve: „Toppan Carpenter Casilear and Co. Philadelphia." Az adományozó kívánságának megfelelően a Tudományos Gyűjtemények igazgatója mindkét pénznemből küldött egy-egy blokkot a monoki és ceglédi Kossuth Múzeumnak, továbbá a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Magyar Nemzeti Banknak. Hegyi József A balladás ember Budapesten Kallós Zoltán Hosszú ideig tartotta magát az a megalapozatlan vélemény, hogy a népi kultúra felett megkongathatjuk a lélekharangot. Mintha már bele is nyugodtunk volna, hogy kultúránknak Kodály és Bartók által feltárt rétegeit csak színpadon, vagy múzeumban láthatjuk. Kallós Zoltán azonban 1950-től két évtized alatt összegyűjtötte a még élő erdélyi és moldvai magyar népballadákat. Bartók Béla osztályozása szerint ez utóbbi jelenti az ötödik magyar népzenei dialektust a dunántúli, a felsőmagyarországi, a nagyalföldi és az erdélyi mellett. Kallós két évtized alatt egymaga több balladát gyűjtött Moldvában és Erdély mások által fel nem tárt területein, mint az összes előtte járó gyűjtő együttvéve. Pedig nem akármilyen nevek alkotják ezt a sort: Petrás Ince János, Kriza János, Erdélyi János, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Domokos Pál Péter és mások. Az első magyar népdalgyűjtő, a moldvai csángó pap, Petrás Ince János még csak népdalszövegeket küldött Pestre, Döbrentei Gábornak. Kallós művéből, a Balladák könyvéből megtudhattuk, hogy az általa kutatott terület milyen kincsesbányája a magyar népzenének és népköltészetnek, hiszen a közölt 259 népballada csaknem fele, számszerint 119 moldvai. Ha azonban a régi stílusú balladákat nézzük, akkor rádöbbenhetünk a Kárpátok keleti lejtőin és a Szeret folyó völgyének szórványaiban élő magyar nép hagyományőrző erejére: a 139 régi stílusú balladából 90 származik Moldvából. De ugyanilyen fontosak a mezőségi falvak népballadái is, mert ott Kallós előtt egyáltalában nem volt átfogó gyűjtés, még Bartókék is csak átutaztak azon a vidéken. Kallós Zoltánra akkor egy nemzedék figyelt fel. Martin Györggyel együtt ő lett a meginduló táncházmozgalom szellemi atyja. Ő maga is mezőségi parasztivadék, így nem csak egy szakterület ismerője, hanem az erdélyi magyar folklórkincs magabiztos birtokosa. Nemcsak a balladát ismeri, hanem a népi tánczenét, a népdal és a tárgyi néprajz minden műfaját, ő maga is ugyanúgy tud énekelni, varrni, betegségéig ugyanúgy tudott táncolni, mint bármelyik adatközlője. Nem a városból „kiszálló" néprajztudós ", hanem népe között élő, velük azonos folklorista. Még 1942-ben hívta fel a figyelmet Lükő Gábor arra, hogy a népi kultúráról csak az tud hiteles képet adni, az szedheti elemeire, aki ismeri a nép életében elfoglalt szerepét, aki azonosult a néppel, mert csak így tudja újra összerakni. Kallós ilyen ember! Nemcsak a részletek ismerője, hanem az egész birtokosa. Ebbe a kultúrába beleszületve és mindig benne élve jól tudja, hogy ha ezt is vállaljuk, akkor Illyés Gyulával szólva „nemzet is lesz a nemzet 49