Honismeret, 1987 (15. évfolyam)
HAGYOMÁNY - Gazda István (összeáll.): Révai Leó egykori antikváriuma - a kortárs szemével
válaszlevelét, amelyben értesíti Holubot, hogy az Állami Térképészetnél el tudta érni a kötethez szükséges légifelvételek elkészítését. Gergely Endre a térképek válogatója — és mint június 22-én kelt leveléből kiderül készítője is — értesíti Holubot, hogy a kötet kéziratát odaadta Hóman Bálintnak, hogy a nagytekintélyű történészprofesszor véleményezze. Ugyanakkor utasítást kért a térképek méreteire és elhelyezésére vonatkozóan. Július 7-től van még egy levelezőlap. Pál keszthelyi fényképész elnézést kér dr. Holub Józseftől, de mint írja: „. . . a megrendelést kissé megkésve kaptam, melyre a speciális anyagot rögtön megrendeltem, mely szintén pechemre megkésve érkezett. A rá következő napon Zalavárt és Kapornakot elvégeztem, mely után esős és ködös napok álltak be mind a mai napig ..." A levelezőlapból kiderül, hogy ez már csak az utózönge, a munka nagy része befejeződött. A kézirat és az illusztrációk többsége kész. Azonban az is világosan következik a levelezőlapból, hogy a nyomda a kötet nyomtatásának 1929. július hó végénél előbb semmi esetre sem állhatott neki, mivel Pál fotói annál korábban nem készülhettek el. Az alig öt hónapos nyomdai átfutás irigylésre méltó gyorsaság, de az már nem, hogy a folytatásként kéziratban elkészült Zala megye községeinek története a középkorban a nagyközönség előtt máig is ismeretlen, holott a Zalát kutatók számára nélkülözhetetlen forrás ez a négy kötetből álló kézirat. Ugyanilyen nélkülözhetetlen az a több ezer cédula, ami a monográfia családtörténeti részének alapját jelentette volna, de sajnos ez Holub egyéni rövidítésrendszere miatt a szakember számára is csak nehezen használható. Szeretném javasolni mindazok nevében, akik Zala megye történetével foglalkoznak, hogy az elavult jegyzetek, az esetleges hibák kijavítása után A megyei és egyházi közigazgatás története a középkorban című mű újított, a „községsorosnak" jelölt falurendszer-együttes pedig teljes egészében kiadásra kerüljön. Tartozunk ezzel a kutatóknak és az 1962-ben elhunyt professzor emlékének is. Szabó Csaba Révai Leó egykori antikváriuma — a kortárs szemével A Révai Lexikon okán ismét az érdeklődés középpontjába került egy patinás cég. Az itt közölt írás sok megállapításában ma is időszerű, egyben emléket állít a nagy tudású könyves szakembernek Révai (Rosenberg) Leónak, akinek üzlete 1869-ben az Egyetem utcában nyílt meg. A cikk a Corvina 1889-es évfolyamában látott napvilágot, szerzője Sennovitz Adolf volt. Az alábbi rövidített változatot Gazda István rendezte sajtó alá. Révai Leo nem szorul az én bemutattatásomra, mert hiszen Magyarország legtekintélyesebb, legnagyobb, legszakavatottabb és amit első helyen kellett vóla említenem, hazánk „legdrágább" antiquariusát amúgy is országszerte ismeri mindenki, s aki őt eddig (mi alig hihető) még nem ismerte volna, Szana Tamásban (,,Könyv"-ében) talált nálamnál sokkal distingváltabb bemutatóra. Azt mondja ugyanis Szana Tamás könyvének 64-ik lapján: „A magyar nyomtatványok értékére, újabb időben Révai Leó jegyzetes catalógusai figyelmeztetik a közönséget. Ha jövőre becsesebb művek kerülnek elő a régi nemesi curiák vagy paplakok lomtáraiból (no lám, hogy ismeri Szana Tamás a becses régi könyvek leshelyeit! nemesi curiákban bezzeg vajmi kevés könyvet találhatni, a paplakok könyvtárai pedig nem ilyen-amolyan lomtárak ma már, hogy azokon kocsiderékszámra egyáltalán iparkodnának túladni ezen paplakok derék és művelt lakosai, a mi mai magyar clérusunk!) — azért minden bizonnyal őt (ti. mint Révai Leót) illeti meg az elismerés. Sok régi könyv igazi értéke felől általa értesül először a tulajdonos." Eddig Szana Tamás. Hát ez mind igen szépen és dicsően hangzik ugyan, de mégis — soha ennyi túlzott s részrehajló dicséretet, ennyi üres frázist nem mondott tudós férfiú, mint teszi azt egy lélekzetvétel alatt Szana Tamás, az avatott könyvismerő, a bibliophil említett szavaiban, melyekkel legföljebb tájékozatlan dilettánsokat ragadtathat el, de szakembert, minő a könyvárus és antiquar, csak jóízű mosolyra gerjeszthet. — Ha valaki, úgy bizony elsősorban én tartozom azokhoz, kik Révai Leo működését mint antiquariust illetékesen megbírálni bírom, s azokhoz tartozónak vallom magamat, kik — mint föntebb tevém is — a legnagyobb elismeréssel vannak Révai Leónak igazán elismerést és dicséretet érdemlő fáradhatatlan munkálkodása iránt a magyar antiquar-könyvüzlet s a régi magyar irodalom termékeinek sok esetben az enyészettől megmentése körüli érdemei iránt is. De dacára annak, távol állok attól, hogy elhagyatnám kapatni magamat, Szana Tamás fent említett szavai által, ha Szana Tamás szerelmes is Révai Leo antiquar üzletébe, mint tőle, mint bibliophiltől csodálnunk nem szabad (...). Hogy éppen Révai Leo antiquarüzlete lenne egyáltalában, s Magyarországon különösen az, mely könyvbirtokosainkat egyesegyedül figyelmezteti a régi magyar s egyéb antiquarkönyvek értékére, s csupán ő lenne a könyvbecslés terén az első tekintély, ki a közönséget először tájékoztatja sok régi könyv igazi értékéről, ez határozottan nem áll, és nem áll különösen Révai Leóval szemben, kit a szakavatott antiquariusok a könyvárusok, de a könyvásárlók közül a tapasztaltabbak is régóta éppen annak ismernek, ki az antiquarkönyvek árát az ariticus ritka, ritkább, legrit- 20