Honismeret, 2014 (42. évfolyam)
2014 / 1. szám - ÉVFORDULÓK - Halász Péter: Szaladj magyar, amerre tudsz ...! : a madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára
ÉVFORDULÓK Szaladj magyar, amerre tudsz...! A madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára A XVII. század során, Moldva török fennhatóság alá kerülésével kezdődött az ott élő népek - így a csángómagyarok - számára az a négy évszázados időszak, amit belülről a fejedelmi és bojári érdekcsoportok küzdelme, kívülről pedig a török és tatár hadak hódító-, megtorló- és rabló hadjáratai jellemezték. Ezek és a nyomukban járó éhínségek, járványok következtében Moldva népessége jelentősen megfogyatkozott, katolikus magyarsága pedig, a XVII. század végén történelmi minimumra, az évszázaddal korábbinak csaknem tizedére csökkent. Ez az 1696. évi 2799 fős létszám a moldvai magyarság megmaradási esélyeinek mélypontja volt. Mai viszonyok között egy átlagos nagyságú település létszáma, de akkor sem lehetett több tíz falunyi magyarnál. Persze lehetnek pontatlanok a misszionáriusi jelentések, esetleg kétszer, vagy talán háromszor annyian voltak a katolikusok, de akkor is olyan demográfiai gödörbe kerültek, ahonnan belső erőforrásaikból aligha tudtak volna kikapaszkodni, hiszen az ezt követő 42 esztendő - másfél-két emberöltő - alatt sem tudták megkétszerezni a lélekszámukat, ami a moldvai magyarok esetében a teljes biológiai letargia jele. Aligha túlzás, ha úgy gondoljuk, hogy az 1760-as években lezajlott osztrák érdekek szerinti határőrség-szervezés, majd az ennek nyomán bekövetkezett madéfalvi veszedelem során kapott, a szó szoros értelmében: „vér-átömlesztés” nélkül ma aligha lenne Moldvában magyar ember, de talán még katolikus sem. 1764. január 7-én hajnalban azonban a felcsíki Madéfalván olyan eseményre került sor, ami alapvetően megváltoztatta és további évszázadokra meghatározta a moldvai csángómagyarok helyzetét. Tudvalevő ugyanis, hogy a székelyek „ősi” kiváltságaik szerint robottal, dézsmával nem tartoztak, hanem „csak” életükkel és vérükkel voltak kötelesek szükség esetén védeni az ország keleti határait. Hazánk török alóli felszabadításában résztvevő Habsburgok azonban meghódított területként kezelték az országot, s erőszakkal be akarták sorozni a székelyeket az osztrák hadseregbe. A tiltakozó, kiváltságaikat a „régi, nagy királyoktól” kapott jogaikra hivatkozó, a bécsi küldöttséggel tárgyalni kívánó székelyeket az osztrák katonaság Madéfalva határában ágyútűzzel fogadta, ahol több százan maradtak vérbe fagyva, vezetőiket pedig elfogták és bebörtönözték. Ez volt a madéfalvi veszedelem, amit latinul Siculicidiumnak, azaz székelymészárlásnak, neveznek. A vérfürdőtől megrémült és az áldozatokkal szemben létrehozott Criminalis Comissio, vagyis Bűnvizsgáló Bizottság által megfélemlített, elsősorban csíki, valamint gyergyói székelyek ezrével menekültek a behavazott Kárpátokba, majd a hágókon, szorosokon keresztül Moldvába, s aki nem fagyott meg és nem pusztult éhen a fagyba dermedt havasokban, az új otthonra talált az egykori Etelközben. A bujdosók meghúzódtak a már évszázadokkal azelőtt alapított csángó falvakban, de új településeket is hoztak létre a Beszterce, a Tázló és a Tatros folyók mentén. A 250 esztendeje megesett madéfalvi vérengzés tehát nemcsak a székelység kollektív tragédiája, hanem a későbbi bukovinai székelység, valamint néhány újabb magyar népcsoport megalakulásának kezdete is. Születésnap tehát, és ahogy a születésüket vér és szenvedés kísérte, úgy további történelmük során is mérhetetlenül sok bánat, könny és keserűség volt osztályrészük. Az első világháború utáni Romániához csatolás megaláztatásai, az 1940. évi hazahozataluk szerencsétlen megoldása, az 1944. évi menekülés a szovjet katonaság és a szerb partizánok kegyetlenkedései elől, aztán a dunántúli szétszóratás, a sváboktól elszenvedett gyűlölködés, végül a kommunista rendszer erőszakoskodása lett az osztályrészük. Minket anyánk megátkozott, mikor a világra hozott...” - énekelte a bukovinai székely anya gyermekének, így készítve őt fel az életre. Kétszázötven esztendeje kezdődött tehát a székelység nagy szétszóratása. A Moldvába menekülteknek egy része az 1780-as években feltelepült a Török Birodalomtól Ausztriához került Bukovinába, nagyobb részük azonban ottmaradt Moldvában, gyarapítva ezzel a XIII. századtól, vagy talán még ré