Honművész, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-11-19 / 93. szám
H03VMWÉS 35. IPIEOIPIEST csötörtökön november 19ben 1835. KÖLTÉSZET. A’ temető. Szent hely, bús, vidék, holtak hazája, Illetődve hágom földedet ! Teretlen szivem nyugtát találja ’S égbe száll a’ földi képzelet. Itt a’ néma sir mohos kövére Dűlve , látom mint enyésztenek A' múlandóság setét ölébe Múlt időként annyi életek ! Cziprus ágakkal körülkerítve Ott a’ kettős síri domb alatt Csendes álmaikba elmerülve Nyugszik két kisded ’s vár uj nyarat. Árvafűzek hűvös árnyékában Rózsabokrok köztt egy sirhalom. Nelli hervad ott tavaszkorában. Része már a’ béke ’s nyugalom. Felrettenve késő éjszakákon Almából nehéz fohászatt Nyugszik anyja rezgő holdvilágon, E’ sírnál kesergi kínjait. Egy szivárvány földi boldogságunk , Melly csak szebb derűre nyújt reményt. Tüsken ’s rózsaszálon terjed utunk ; Bánatink csak simái érnek ezért. Ember! itt van földi véghatárod, Itt a’ küszködésekért a’ bér. Jobb hazádat itten feltalálod , Hol többé dühös vihar nem ér. Enyhhelyet találsz itt , ha letűnnek Szép reményed bájsugárai; Enyhhelyet, ha egykor életednek Elfonyadtak már virágai. Én is feltalálom szent öledbe’ Egykor, hű anyám, a’ jobb hazát ; Majd ha éltem elszállt éjetébe ’S lelkem hagyta földi sátorát. Fekete.