Honvédorvos, 1978 (30. évfolyam, 1-4. szám)

1978-01-01 / 1. szám

és élettan egységét hangoztatta és a psychiátriát Janushoz hasonlította. A két arc szétválaszthatatlan összefüggése még akkor is igaz, ha minden egyes lelki jelenséget mai tudásunkkal egyértelműen nem tudunk élettani mű­ködésekre lebontani. A psychés jelenségek a legmagasabban szervezett anyagnak, az agynak functiói, az agy élettani működéseinek eredményei, azonban az emberiség fejlődése során a külvilág ingerei által alakultak, változtak. A bonyolult összefonódás az élettani alap és társadalmi hatás között a psychiátriában ma még sok megmagyarázhatatlan jelenséget ered­ményez, bizonytalanságot, sőt bizalmatlanságot szül. A psychiatria az or­vostudomány egyik ágazata és csak annyiban különbözik a többitől, mint azok egyenként egymástól (Nyire). Ennek ellenére a psychiátriai szemlélet nem megfelelő. Az orvostudomány fejlődése során a psychiatria a perifé­riára szorult, a psychoticus betegekkel szembeni állásfoglalást inkább az adott kor ideológiai szemlélete, mint az orvostudomány aktuális állása szabta meg. Az elmebetegekkel sámánok, jósok, papok, filozófusok fog­lalkoztak és érezték magukat kompetensnek; tartották őket szentnek, ör­dögtől megszállottnak, boszorkánynak, üldözték, börtönbe zárták az elme­betegeket. A bizonytalanság ma sem szűnt meg, sőt ma a psychiatria újabb válságkorszakát éljük. A szigorúan organikus talajon álló psychiáterek a betegség jellegét hangoztatják, és törekednek arra, hogy az egyes elme­­betegségeket precízen körülhatárolják. A szélsőséges antipsychiátria kép­viselői (Laing, Th. Szász, Goffmann) viszont még a psychiatria létét is ta­gadják, az elmebetegségeket fikciónak minősítik és a velük való foglal­kozást a szociológia körébe utalnák, megszüntetve még az elmekórházakat is. Sajnos, e bizonytalanság mindaddig fennáll, amíg az egyes elmebeteg­ségek bázisát képező organikus változást fel nem deríti a tudomány. Ez a folyamat másfél százada megindult, amikor Bayle (1822) az agy morfoló­giai elváltozásait mutatta ki a dementia paralytica progressiva esetében. Mi magunk egyértelműen az organikusan megalapozott psychiátriát kép­viseljük és ennek megfelelően alakítjuk gyakorlati ténykedéseinket. Az elmebetegekkel szemben — a társadalomban — sajnos —, ma is mély előítéletek élnek. Az egészségesek közössége egyrészt fél az elmebetegek­től, misztifikálja a betegséget és a beteget kizárja magából és fokozatosan a társadalom perifériájára szorítja és ezáltal elindítója a deviáns karriernek; másrészt , különösen az ún. kis psychiatriai problémákat, mint a neu­­rosist, psychopathiát nem fogadja el betegségnek, akarati, jellem problé­maként értékeli és utasítja el az ilyen beteget és ezzel a minősítéssel is a devians karrier kialakulását indítja el. Hollingshead-Redlich vizsgálat­­sorozata (New Haven Report, 1958) meggyőzően igazolja, hogy a társada­lom, a mikro- és makromiliő viszonyulása lényegesen befolyásolja az elme­betegek sorsát. A protektív környezet a rehabilitáció, a reszocializáció el­engedhetetlen feltétele, és az előítéletektől terhes, elutasító attitűd óhatat­lanul a devianciához vezet. II. A katonai szolgálat sajátosságai A psychiátria helyzetének egy-két alapvető problémájának exponálása után a speciális katonai kérdések megértéséhez a katonai szolgálat néhány jellegzetességére kell rámutatnunk. "

Next