Katonai Szemle 1955/1

1955 / 1-2. szám - Kovács László őrnagy: A katonai fegyelem megszilárdításának útja

Kovács László őrnagy A katonai fegyelem megszilárdításának útja Akadnak egyes parancsnokok, akik a szabályzat szellemével ellenkező módszerekkel szeretnék a szilárd fegyelmet megteremteni alegységükben. Ez a gyengeség jele: burkolt beismerése annak, hogy nem sajátították el az embe­rek nevelésének a művészetét. A burzsoá hadseregek kényszeren alapuló vak­­fegyelme a kizsákmányoló rendszer csődje következtében jött létre, annak a gyengeségnek a kifejezője, amely az osztályellentétek kibékíthetetlensége és kiélezettsége következtében képtelenné teszi a burzsoáziát, hogy a tömegeket ideológiailag magához kösse. A mi katonáinknak belsőleg is meg kell győződ­niük a fegyelmi és magatartási szabályok szükségességéről. Néphadsereünyk szilárd alapja: az öntudatos vasfegyelem. Természetesen ez nag­y­­nevelőmunkát kíván meg a parancsnokoktól és a pockai apparátustól. Nekik kell kialakíta­nak katonáikban a fegyelem követelményeihez való öntudatos viszonyt. Ez vi­szont elmélyült tudást, nagy nevelői gyakorlatot, a katonák alapos ismeretét, jellemük, tulajdonságaik részletes tanulmányozását követeli meg. Ezt ma még nem minden parancsnok látja világosan. Sokan a fenyítést csaknem egyedüli eszközként alkalmazzák, s emellett elhanyagolják a legfontosabbat, a megelőző nevelőmunkát. Különösen kevés figyelmet fordítanak a tisztek és tiszthelyet­­tt­sek­­elvetésére. Ezért van az, hogy a tisztek és tiszthelyettesek egy része maga is megsérti a fegyelmet és nem mutat követendő példát az alárendeltek számára. Károsan hat ki a fegyelmi helyzetre az is, ha a parancsnokok és poli­tikai munkások nem tekintik a tisztek nevelését elsőrendű feladatuknak, nem nevelik őket következetesen a tiszti hivatástudatra, a katonai szolgálat szere­­tetére, az önmaguk és beosztottjaik iránti igényességre, példamutató kommu­nista erkölcsre. Ez a hiba a fegyelem régi, helytelen, burzsoá értelmezéséből adódik. A tudatos fegyelem sokoldalú nevelői munka eredménye. A katonában a fegyelemre vonatkozó határozott nézeteket és meggyőzést kell kialakítanunk. Ugyanakkor megköveteljük tőle, hogy ezeket váltsa is valóra. Ennek érdeké­ben rászoktatjuk a rendre és fegyelmezett magatartásra. A nevelési folyamat eredményeképpen szilárd fegyelem jön létre, amely azon alapul, hogy a kato­nák ellentmondás nélkül alárendelik magukat a parancsnoknak. Ennek a fegye­lemnek a tudatossága abban nyilvánul meg, hogy a katona a parancs minél tökéletesebb végrehajtására törekszik és személyes kezdeményezésével, szer­vezett nautikára való törekvésével igyekszik minél jobban végrehajtani köteles­ségét. A katonák betartják a szabályzatokat és parancsokat, pontosan és lel­kiismeretesen teljesítik szolgálati kötelességeiket, ugyanakkor a kiképzési időn túl a társadalmi munkában való részvétellel, a társadalmi és a személyi tulaj­donnal szembeni szocialista viszonnyal, elöljáróikkal, társaikkal és alárendelt­jeikkel szembeni udvariassággal és egyéb vonatkozásban is betartják a szo­cialista magatartás szabályait. 3

Next