Ifjú Erdély, 1926. szeptember - 1927. augusztus (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-09-01 / 1. szám
•1030. V. Évfolyam 1. szám, 1926. szeptember. Non scholae, sed vitae discimus. Újra itt van szeptember. Megnyitnak az iskolák kapui, a hosszú nyár pihenési időszaka után újra testrekész, lelkes, életerős ifjú sereg özönlik be a tudományok csarnokaiba. És hangzanak a jó tanácsok, jelszavak röpködnek a levegőben ; sokan aggodalmaskodnak, sokan bátorítanak, sokan támogató kezüket nyújtogatják. A munka nehéz, a kiszabott teendők számosak; lesz-e elég eredménye a sok fáradságnak ? Megint halljuk a régi megállapítást: Nem az iskola, hanem az élet számára kell tanulnunk, legyünk gyakorlatiasak, igyekezzünk, hogy amit az iskola adhat, abból leginkább olyan értékeket tegyünk magunkévá, amikből hasznunk lesz az életben. Aztán jönnek a felsorolások, hogy ez meg az a tárgy kevésbbé fontosak. Hanem arra kevesen mutatnak rá, hogy a világon a leggyakorlatibb értéke és jelentősége annak a tanulmánynak van, amely által azt sajátítjuk el: miképett élhetünk igazi keresztyén életet és miképen használhatjuk fel életünket annak az önzetlen haszonnak a szempontjából, mely szerint teljesítményeink és szolgálataink nem csak önmagunknak, de Krisztus nevében végezve, sok más életnek és léleknek is nemes értelemben vett előnyére, javára és építésére lehetnek. Minden tudományág, minden tantárgy, minden iskolai követelmény ennek a legfőbb tanulmányi célnak a szolgálatában áll. Nem az iskola, hanem az élet számára tanulunk és mert Isten a világ keresztyén ifjúságát, közte az erdélyi magyar ifjúságot is, nagy feladatok elé állította ennek az életnek szebbé, nemesebbé formálása tekintetében, — az élet számára való tanulást ott kell elkezdeni, hogy az iskola által kínált minden nagy és szent lehetőséget megragadjunk s kötelességmulasztás, könnyelműség és komolytalanság által ne vessünk rozoga, silány fundamentumot a ránk váró életkötelességek megvalósításának alapjául. Ahol az alap rossz, ott nem lehet építeni. „Más fundamentumot pedig senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus“. Úgy tanuljunk, úgy dolgozzunk, úgy készüljünk az életre, hogy minden igyekezetünk, minden törekvésünk, minden célunk rája nézzen, feléje irányuljon. S ha így értelmezzük a dolgot, akkor nincs értékkülönbbség egyik és másik tantárgy vagy óra közt, mert mindenik része a nagy egésznek, amely a legfőbb érték felé nevel, a felé az érték felé, ami az igazi alapja kell majd hogy legyen további életünk kibontakozásának. De hiszen a legtöbb tantárgyban még csak a neve se fordul elő Jézusnak.,, vetheti fel valaki. Ez igaz, — hanem azért ott van, az iskola szellemében, a tanárok, tanítók lelkében, éppenúgy, mint ahogy — láthatatlanul bár, de mégis bizonyos valóságképen az egész világot áthatja és lelkeket keres. A mi diáklelkünket, az ifjúság lelkét is keresi és azért szent az iskola, mert feléje készíti elő az utunkat. S ámbár tanáraink és elöljáróink nem is,, hangoztatják folyton a Jézus nevét, de az Ő számadói ők, az Ő megbízásából vigyáznak lelkeinkre, ha tehát megtesszük, amire a Szentírás kér bennünket : „Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók“ már akkor a Krisztusban való élet gyakorlásának ösvényén járunk. De gyakoroljuk magunkat — a kötelességteljesítő engedelmességen túl — a szeretetben, szolgálatban, testi-lelki tisztaságban, imádságban, odaadásban is — és akkor Krisztus örömet talál bennünk, mi pedig örömet találunk abban az ő általa megszentelt, áldott életben, amely egész bizonyosan nem haszontalan és elfecsérelt, hanem a lehető legszebb, legjobb, legteljesebb élet a világon. —y. t.