Ifjú Erdély, 1926. szeptember - 1927. augusztus (5. évfolyam, 1-12. szám)

1926-09-01 / 1. szám

•1030­. V. Évfolyam 1. szám, 1926. szeptember. Non scholae, sed vitae discimus. Újra itt van szeptember. Megnyitnak az is­kolák kapui, a hosszú nyár pihenési időszaka után újra testrekész, lelkes, életerős ifjú sereg özönlik be a tudományok csarnokaiba. És hang­zanak a jó tanácsok, jelszavak röpködnek a le­vegőben ; sokan aggodalmaskodnak, sokan bá­torítanak, sokan támogató kezüket nyújtogatják. A munka nehéz, a kiszabott teendők számosak; lesz-e elég eredménye a sok fáradságnak ? Me­gint halljuk a régi megállapítást: Nem az is­kola, hanem az élet számára kell tanulnunk, le­gyünk gyakorlatiasak, igyekezzünk, hogy amit az iskola adhat, abból leginkább olyan értékeket te­gyünk magunkévá, amikből hasznunk lesz az élet­ben. Aztán jönnek a felsorolások, hogy ez meg az a tárgy kevésbbé fontosak. Hanem arra kevesen mutatnak rá, hogy a világon a leggyakorlatibb értéke és jelentősége annak a tanulmánynak van, amely által azt sajá­títjuk el: miképett élhetünk igazi keresztyén életet és miképen használhatjuk fel életünket annak az önzetlen haszonnak a szempontjából, mely sze­rint teljesítményeink és szolgálataink nem csak önmagunknak, de Krisztus nevében végezve, sok más életnek és léleknek is nemes értelemben vett előnyére, javára és építésére lehetnek. Min­den tudományág, minden tantárgy, minden is­kolai követelmény ennek a legfőbb tanulmányi célnak a szolgálatában áll. Nem az iskola, hanem az élet számára tanulunk és mert Isten a világ keresztyén ifjúságát, közte az erdélyi magyar if­júságot is, nagy feladatok elé állította ennek az életnek szebbé, nemesebbé formálása tekinteté­ben, — az élet számára való tanulást ott kell elkezdeni, hogy az iskola által kínált minden nagy és szent lehetőséget megragadjunk s kö­telességmulasztás, könnyelműség és komolyta­lanság által ne vessünk rozoga, silány funda­mentumot a ránk váró életkötelességek megva­lósításának alapjául. Ahol az alap rossz, ott nem lehet építeni. „Más fundamentumot pedig senki sem vet­het azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus“. Úgy tanuljunk, úgy dolgozzunk, úgy készüljünk az életre, hogy minden igyekezetünk, minden törekvésünk, minden célunk­­ rája néz­zen, feléje irányuljon. S ha így értelmezzük a dolgot, akkor nincs értékkülönbbség egyik és másik tantárgy vagy óra közt, mert mindenik része a nagy egésznek, amely a legfőbb érték felé nevel, a felé az érték felé, ami az igazi alapja kell majd hogy legyen további életünk kibontakozásának. De hiszen a legtöbb tantárgyban még csak a neve se fordul elő Jézusnak.,, vetheti fel va­laki. Ez igaz, — hanem azért­­ ott van, az is­kola szellemében, a tanárok, tanítók lelkében, éppenúgy, mint ahogy — láthatatlanul bár, de mégis bizonyos valóságképen­­ az egész vilá­got áthatja és lelkeket keres. A mi diáklelkün­­ket, az ifjúság lelkét is keresi és azért szent az iskola, mert feléje készíti elő az utunkat. S ám­bár tanáraink és elöljáróink nem is,, hangoztat­ják folyton a Jézus nevét, de az Ő számadói ők, az Ő megbízásából vigyáznak lelkeinkre, ha tehát megtesszük, amire a Szentírás kér ben­nünket : „Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók“ már akkor a Krisztusban való élet gyakorlásának ösvényén járunk. De gyako­roljuk magunkat — a kötelességteljesítő enge­delmességen túl — a szeretetben, szolgálatban, testi-lelki tisztaságban, imádságban, odaadásban is — és akkor Krisztus örömet talál bennünk, mi pedig örömet találunk abban az ő általa megszentelt, áldott életben, amely egész bizo­nyosan nem haszontalan és elfecsérelt, hanem a lehető legszebb, legjobb, legteljesebb élet a világon. —y. t.

Next