Ifjúmunkás, 1969 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1969-09-11 / 37. szám

______________________— 22____________________ ra az akkor épülő ciklotronnál dol­gozik, s ő az, aki az első gyorsított részecskéket kimutatta benne. Aztán öt évig készül a doktorátusra, ami ragyogóan sikerül. Akkoriban sokat publikált : mintegy húsz szakdolgo­zata jelent meg s elkészült egy két­kötetes könyvvel is, melyet nemso­kára piacra dob az Akadémiai Kia­dó. — És most nézzen meg itt, ezekkel a papírokkal. Levelek, átiratok, kér­vények. Munkaszervezési ügyek. Ter­mészetesen hasznos dolgok ezek is, de még mindig sok bennük a bürok­rácia. Ettől meg kellene szabadulni — sóhajt fel beszélgetésünk közepe­táján. — De sebaj, két év múlva üzembe helyezzük a tandemet­, ab­ból aztán már nem akarok kimarad­ni. Közben fel kell frissítenem a tu­dományomat. .. Hosszú, faragottlábú asztal végén ül Minzatu doktor. Még fiatal ember, a negyvenen innen, ajka körül azon­ban már szaporodnak, gyülekeznek a lefelé mutató ráncok. Kinéz az ab­lakon, valahova a távoli reaktor irányába, egy pillanatra megfeled­kezik a reá váró ügyekről, csak jobb­keze pihen otthonosan a papírokon — aztán hirtelen összerezzen, beszó­— 21 — Az olvasóteremben asztalok, raj­tuk optikai olvasóberendezés, mellyel a mikrofilmekre vett dokumentációt lehet tanulmányozni. Az intézet ilyen szempontból nagyvonalú s ha vala­melyik kutatónak szüksége van egy bizonyos tanulmányra, könyvre, s az nincs meg a könyvtárban, hetek alatt meghozatja mikrofilmen. Hogy mit jelent ez a kutatóknak, nincs miért részletezni. Az atomfizika gyors fej­lődése, tökéletesedése arra kötelez, hogy megismerj mindent ami a szak­területen előrelépés. Túl nagy luxus volna még egyszer fölfedezni olyan dolgokat, melyeket már az egész világ ismer. 4 f­ Az intézet tudományos titkára I / előtt papírok hevernek, gar­­madával. Tegyük fel : ha va­laki távcsővel kukucskálna be az ab­lakon, távolról úgy látszana, hogy tudományos disszertációjának kézira­tát rendezgeti sajtó alá. Kezében töltőtoll, arcán mély figyelem... Pedig Minzatu doktor — iratokkal vesződik. 1955-ben végezte a bukaresti egye­temet, rögtön ide került, Megureie­­be. Mesterei, felettesei nagy remé­nyeket fűztek a mozgékony, éles eszű fiatalemberhez, három év múl­— 20 — nizmus egyszerű : felmegyünk egy széles csigalépcsőn, benyitunk az aj­tón, nevünket regiszterbe írjuk s már­is átváltozunk amatőr könyvtárosok­ká , szabad a bejárás a raktárba, mi választjuk ki a nekünk tetsző vagy szükséges köteteket. Senki nem kérdez senkit. S ha már az intézetbe belépett, akár egy népi egyetem kurzusaira járó munkás is, belelapozhat itt a legfrissebb szak­­kiadványokba. A nagy olvasóterem polcokkal teli, rajta az időszaki kiadványok legfris­sebb számai. Legkeresettebbek a hí­res, összefoglaló szaklapok, melyeket egy-egy komputer szerkeszt. Beletáp­­lálják az egyazon témákról szóló összes közlemények címeit, párszavas összefoglalóit, s a gép percek alatt már sokszorosítja is a maszek-zseb­nek megfizethetetlen tájékoztatót. Ilyen például a Chemical Titles. évi előfizetése több száz dollár... Persze, a komputer is ember : néha összekavarja a belétáplált adatokat. Barabás Bandit például egy ízben sűrűn keresték föl levélben híres zoológusok, mert neve egy új csirke­oltószert ismertető közlemény címe előtt szerepelt — ami nyilvánvaló té­vedés. Ezen sokáig derültek az inté­zetben. .. — 19 — országos kár, súlyos baleset származ­hat. .. Kiszámították, hogy a laborok ku­tatói átlagban többet dolgoznak, mint a megállapított munkaidő. Pe­dig senki sem kényszeríti őket ... I 4 . A negyedórás ebédszünet álta­ lában tizenkettőkor kezdődik. * v De nem történik semmi baj, ha valaki véletlenül egy órával később figyel föl korgó gyomrára... Ebben az órában felvonul az inté­zet egész személyzete. Barátok kiál­tanak át egyik asztaltól a másikhoz, fiatalemberek teszik a szépet a diva­tosan öltözött laboránsnőknek, kis hétköznapi dolgokról fecsegnek itt — futballmeccsekről és hegyi kirán­dulásról, tengerpartról és koncertről, divatról, tárlatokról — csak a szak­máról nem esik egyetlen szó sem. úgy látszik, a munka benn marad az in­tézetben, a fogasra akasztott köpe­nyekkel együtt, az ebédszünet végére várva, mikor minden kezdődik élőt­ről. .. А*mm* üiШ ш&Ш П Egykor nyit a könyvtár. Külön épület, áhitatos csönd, elképesztő számok. 80—100 000 kötet. Közel 2000 fajta folyóirat és szakkiadvány. A mecia­— 18 — A laborokban járni csupa ü­­dülés. Itt szinte semmi sem em­lékeztet az atomra, csak a mű­szerek fémlenek , üveg alatt pihenő mikromérlegek, melyek még a por­szemek és ujjlenyomatok súlyát is jelzik, miniatűr elektronikus szá­mológép, a legmodernebb amerikai gömbfejes írógéppel egybekap­csolva. Hűtőszekrényébe reggel Bandi elhelyezte a kutatásokra szánt izotópokat, bekapcsolta a gépet, s míg odavoltunk, a gép precízen ro­botolt az előre kiszabott ritmusban.­­ Most csak ki kell húzni az írógépből a perforált papírt, melyen az ered­mények sorban állnak egymás alatt, s következik az emberi ész munkája... Vákuum-berendezések búgnak, gé­pesített keverőkészülékek végzik u­­gyanazt a mozdulatot a végtelensé­gig, elszívóberendezések zümmögnek, az ajtókon plasztik tábla . A LABORT TÁVOZÁS ELŐTT RENDBEN HAGY­TUK, de az ötvenhét óta itt dolgozó Plonschi Alina szerint ez teljesen fölös­leges — a kutatók annyira szórako­­zottak, hogy sokszor még a felírást sem veszik észre. Valaki egyszer nyit­va hagyta a gázcsapokat. Másva­laki a vízvezetéket. Nagyon kell ü­­gyelni, ilyen ostoba mulasztásokból A párt és a kormány külön progra- i mot dolgozott ki, amely előirányozza, hogy az ország energiaalapjának fej­lesztése érdekében térjünk át a nuk­leáris energia használatára, terjesszük ki az izotópok, a sugárzások és a nukleáris energián alapuló más tech­nikák alkalmazását a gazdaságban és a társadalmi élet más területén. (­ X. kongresszus jelentéséből) 24 — A fák sűrűjéből ez kandikál elő — van belőlük vagy öt. Rossz nyelvek mondják, hogy az egyik évekkel eze­lőtt ülepen döfte a személyzeti fő­nököt, aki a személyén esett sérelmet egyszerűen torolta meg : levágatta a játékos kedvű állatot. Másnap a kan­tinban vadas volt ebédre.­­ A téren lassan gyülekeznek a buszok. Buszok és emberek. A betonkerítés különböző pontjain jelzőtáblák, rajtuk a járatok végállo­másai : a Törvényszék, a Drumul Ta­berei, a Militari, Bucureşti Noi és a többi negyed, ahol az intézet mun­katársai laknak. 60—80 lej között mozog a havi bérlet, de megéri. Rövid idő alatt bent lehetsz a vá­ros bármely pontján. Búcsúzom. Bandi más buszra száll. «­­ Ennyi volt. Távozás előtt még egyszer be­álltam egy dózismérő elé , ma­kacsul hallgatott. Otthon rágyújtottam egy cigarettá­ra, pedig tudtam : szép lassan, ész­revétlenül ölöm vele magam. Cseke Gábor *) Kettős részecske — gyorsító be­rendezés. — 23 — látja titkárnőjét hogy egy levelet gé­pelne újra és hivasson be valakit a személyzeti osztályról... 4 n Bandukolunk a kihalt, üres I­éJ udvaron át. A nap kierőlködte magát a felhők mögül, s most fullasztó meleget áraszt. Kavicsos sétányon, lépcsőkön ereszkedünk a kert szívébe. Zöldeskéken ring a haj­dani halastó, melyet most úszóme­dencévé alakítottak. Néhány elsár­gult levél lipinkázik a felszínen, kü­lönben körös-körül végtelen nyu­galom. Szemközt, a betonkerítésen fegyve­res őr posztok Az eső ellen ácsolt tető tartó­gerendáinak támaszkodva elnéz a falu felett, s úgy tesz, mintha nem venné észre a falon át besetten­kedő gyerekeket, akik most lábujjhe­gyen, izgatott arccal lopakodnak elő a bokrok közül s fejest ugranak a me­dencébe. Egy páran hátrafutnak, a kert mélyére, ahol a buján ölelkező fák között rengeteg a vadalma­t most érik. E kert a pihenés birodalma. Ha valakinek fáj a feje, pasztillák he­lyett kisétál a madárfüttyös csend­be. Van itt kézilabda-pálya, kosa­razni is lehet. Bandi szerint: itt ad­ják le délutánonként a plusz kilókat. EREN ’69 (Folytatás az 1. oldalról) — hivatalos nevén SH-400 CP —, az első román gyártmányú programvezér­lésű eszterga, az okos gép, amely elektromágneses sza­lagra veszi az ember ren­delését, s aztán egymaga végzi el egymásután a mű­veletek sokféleségét, gyárt­ja le mindazt amit az em­ber igényelt. S ennek az okos gépnek s még inkább a feltalálójának rengeteg emberi butasággal kellett megküzdenie; harcolt a közömbösség, a bürokratiz­mus, a gáncsoskodás ellen, melyek néha úgy csaptak össze a feltaláló és talál­mánya felett, hogy időle­gesen maguk alá temették őket. A gép bírta, az em­ber néha megtört, s ami­kor látta, hogy jobb ha ke­vésbé fáradt, a diplomácia tekervényes útját jobban értő­ ember viszi tovább a staféta­botot, félreállt. Ezen az új kiállításon már az új munkatárssal beszél­gettem, de mesélték, hogy itt volt a régi is. Bejött, állingált, aztán elment, né­zelődött és megint vissza­tért... Újra elment, s az­tán megint csak ott látták az eszterga mellett. Akkor ment el végleg, mikor a kiállítást este bezárták, szomorúan, lehajtott fejjel, hogy meg kell válnia at­tól, amit mégiscsak saját­jának érez. De a gép ott áll, és mé­giscsak győzelmet hirdet. Az ész, az emberi tenni­­­ akarás, az alkotó szellem győzelmét, minden új győ­zelmét az elavult fölött. A szerencse (melyről nemhiába tartják, hogy forgandó) úgy tűnt, hogy Kolozsvárt fogadta kegyeibe. A sorshú­zás őt jelölte verseny­kezdőnek. A szabályokhoz tartozik még, hogy öt főből álló csapat, s tetszés szerinti tarta­lék képviseli mind a 14 várost, akik beneveztek a KISZ KB. Ifjúsági Turisztikai Iroda és a Román Rádió és Te­levízió közös vetélkedőjébe, a Város kulcsa-versenybe. Volt is elég kulcs, le és fel a színfalakon, a képer­nyőn, a bevezető szignállal egyetemben, kisebbek és na­gyobbak és még nagyobbak, feketék és fehérek — az igazi egyelőre bordó selyemágyú is, áttetsző fedél alatt csigázta az érdeklődést a műsorvezető fiatalember asztal­káján. Egyelőre, mondom, hiszen amikor sportnyelven szólva kifutottak a csapatok és megkezdődött a hat-hat pontért folyó küzdelem, még nem lehetett jóslatokba bo­csátkozni. A harmadik kérdésnél egy kicsit „bizonyta­lankodott“ a kolozsvári „csatársor“, de helyén volt a „védelem“. Radu Nicolae orvos, a csapatkapitány kiegé­szített. Es peregtek tovább a támadások, azaz a kérdé­sek, a homlokok már nem csupán a jupiter-lámpák me­legétől gyöngyöztek .Váradra vonatkozó alapos történel­mi, művészeti, gazdasági, turisztikai jellegű ismereteket igényeltek... A 36. percben, az ötödik kérdésnél a váradi drukker­­tábor elcsendesedett, de aztán egyensúlyba jöttek a pon­tok, olyannyira, hogy döntő kérdésre került végül is sor s A győzött Várad. Itthon maradt a város kulcsa. A győzelem továbbjutást jelent, két hét múlva Nagybánya kulcsáért küzdenek meg a bányai fiatalokkal. Végezetül és utóiratként: a kitűnően felkészült kolozs­vári csapat nagyon sportszerűen fogadta Fortuna isten­­asszony pálfordulását és a kiesést a további versenyből, barátian elsőnek gratulált a győzteseknek. Végső utóiratként : a televízió hibájából, szervezési hi­bából, aki tudja válaszolja meg miért, a művészi műsor — amelyre heteken keresztül készült a váradi ifjúsági klub és a muncipiumi KISZ-bizottság folklór együttese — elmaradt. Kár érte, a csalódás arra figyelmeztet, hogy a jövőben legyünk körültekintőbbek ... (molnár) Vakáció-szaga volt a napoknak, mikor dél­előtt összehívták a zi­lahi líceum udvarára az iskola tanulóit. A KISZ- titkár kihirdette, hogy július elsejétől tíz napig mindenki hazafias mun­kán köteles részt venni, és hogy hiányzásokat csak nagyon indokolt esetben fogadnak el. Könnyen elképzelhető az az „óriási“ lelkese­dés, ami ezt a bejelen­tést követte, hiszen a­­mióta én diák vagyok, ilyen hosszú ideig tar­tó közös akciót nem ter­veztek. Kiváltképp a fiúk bánkódtak, mert ez a tevékenység jelentős keresettől fosztotta meg őket (39 lejt kaptak egy napi munkáért az út­építésnél). Amikor meg­tudtuk, hogy a zsibói munkatelepre — ahol árkot ásnak a vízveze­ték csöveknek, hogy a Szamos ivóvízzel lát­hassa el a várost — viszik és 10 napig haza sem hozzák őket, teljes volt az elkeseredés. Nem volt mit tenni, nagy nehezen beletö­rődtünk, hogy ez van, hátha kibírjuk. Ezek voltak az előzmények. A folytatása a 10 napig tartó munka és befeje­zése, meg az iskolában rendezett táncösszejöve­tel voltak, a 11. napon, amikor ismét együtt voltunk, fiúk és lányok. Nekünk könnyebb munka — gyógynövény­­gyűjtés — jutott, s nem volt nap, hogy ne em­legessük a „szegény“ fiúkat, akikről olyan rémhírek keringtek, hogy agyon­dolgoztatják őket, és még kajájuk sincs elég. Felkészül­tünk rá, hogy a lötyin majd mi vezessük tánc közben a „szerencsétle­neket“, ha esetleg na­gyon gyengék lenné­nek... Július 11. este 8 óra. A meglepetéstől csak összenézni és megköny­­nyebbülten nevetni volt erőnk. A sovány, sá­padt, szomorú fiúk he­lyett napbarnított arcú, nevető szemű srácok tá­masztották a kályhát, érkezésünket várva... Keveset táncoltunk, de annál többet nevettünk a fiúkkal, akik mint filmet, pergették le előt­tünk az elmúlt napo­kat. — ... 5 órakor kel­tünk — kezdte Jenő o­­lyan természetesen.

Next