Ikarus, 1972 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-06 / 1. szám
19?" január 6. Ki volt Kossuth ? Jó hapsi —ez már dicséret Tőlünk, felnőttektől tanulnak a gyerekek — jót is, rosszat is!” Ez a mondat a szakmunkásképző üzemben hangzott el egy beszélgetés során. Aztán a szakoktató kollega bővebben is kifejtette véleményét a felnőttek, a szülők magatartásáról. Szóba került a pénz utáni esztelen hajsza, bizonyos tartós fogyasztási cikkek „ha kell, ha nem kell’ mániákus gyűjtése, a „rongyrázás” különböző megnyilvánulási formái, illetve ezzel párhuzamosan az „itt van fiam, 10 forint, menj moziba” (mintha ezzel már minden rendben lenne a fiatallal való törődést illetően). A beszélgetés egy, összesen három alkalomból álló pedagógiai — pszichológiai előadássorozathoz kapcsolódott. Az előadások gondolatát a szakoktatók ilyen irányú érdeklődése vetette föl az üzem vezetőjében, Nagy Károlyban. Mint a vállalat pszichológusa, a legnagyobb örömmel tettem eleget kérésének. A közel 600 tanulóval foglalkozó üzem oktatói szakmai tudásuk mellett pedagógiailag is műveltek, bár kimondott pedagógiai végzettséggel egyikük sem bír. (Egyébként továbbképzési igényeikre jellemző, hogy közülük jelenleg tízen tanulnak munka mellett szakirányú oktatási intézményben, illetve hogy többen elvégezték a marxizmus-leninizmus esti egyetemét is.) A pedagógiai kérdések iránti élénk érdeklődésüket jól illusztrálja az, hogy a megszabott időkereteket majd minden alkalommal túlléptük a kialakult vita hevében. Az első alkalommal főleg pedagógiai-pszichológiai alapfogalmakról volt szó a fiatalok nevelése, megítélése szempontjából (pl. a viselkedés és a magatartás megkülönböztetése). A következő héten a serdülő- és ifjúkor néhány jellegzetességével és lélektani sajátosságával foglalkoztunk. Többek közt szóba került a dac, a „rombolási vágy", a jó családi légkör fontossága, a kitűnni vágyás, az egyéni foglalkozás igénye, az önállóság kérdése, a dicséret, s a dorgálás alkalmazása. A harmadik alkalommal elsősorban a felnőtt korosztályt vettük szemügyre. A szakoktató kollégák sok érdekes kérdést vetettek föl. Például: sokszor még a szülői ház nevelőszerepét is nekik kell pótolniuk, az elvált szülők gyermekeinek nehéz helyzetét. (Egy öngyilkossági gondolatokkal foglalkozó „válási árva” így panaszkodott oktatójának: „Engem soha nem szeretett senki’’.) A törődésnek megvan a jutalma, példázza ezt az alábbi epizód. Az egyik szakoktató kolléga, aki azt vallja, hogy „nincs hálásabb dolog, mint a fiatalokkal foglalkozni", egyszer véletlenül fültanúja volt annak, hogy hogyan vélekednek róla a tanulók. Nos, így: „Jó hapsi”. Ebben a korban ez igen nagy dicséretnek számít! Ugyanő még pedagógiai jellegű ,,kísérletre” is vállalkozott egy újságcikk nyomán. Végigkérdezte a csoportjába tartozó tanulókat, hogy „Ki volt Kossuth Lajos?” Az eredmény megdöbbentő volt: a 15 főből csak egy cigány fiúcska tudta megmondani pontosan, et úgy válaszolt a kérdésre, hogy „toborzó volt”, egy gyermek pedig „56-os vezérnek” vélte. Ez önmagáért beszél. Ezért is segítik, támogatják erejükhöz mérten a szakoktatók az üzemvezető törekvéseit a nevelési-oktatási szint emelésében.A viták során társadalmi kérdések is előkerültek Többek közt szóba került néhány kultúrpolitikai probléma is: elsősorban a filmek, a rádió és a tvműsorok „trágársága”. Amíg a szakoktatók ilyen felelősségtudattal, lelkesedéssel, érdeklődéssel foglalkoznak a fiatalokkal, addig, ha adódnak is időnként nehézségek, minden elismerést megérdemelnek. Púpos László pszichológus TALÁN SZOKATLAN, hogy egy munkatárs kívülállóként szól hozzá a lapjában dúló vitához, de megesik azért. E sorok írója ugyanis egész véletlenül összeakadt Z.-vel. Lent a munkapadnál, a fizikai munkát végző Z.-vel. Az én Z.-ém talán nem veszi rossz néven, ha neve kezdőbetűit ide írom: K. I. Keménykötésű. 57 éves férfi, a lemezesüzem szerelő vonaláról. Keménykötésű? Volt: 1971 áprilisáig. Ekkor szüntették meg csoportvezetőségét főnökei, beosztottai pedig leváltották a brigádvezetőségről. Most, ha sorsáról esik szó, kormos pufajkája ujjával hamar összemaszatolja az arcát. „21 ... 21 év után azt mondja nekem a gyáregységvezető: nézze, K. bácsi, mindenki csak annyit vegyen ki abból a bizonyos kalapból, amit bele is tett.” „Hát máris elfelejtették?” Elfelejtették: úgy telt el ez a 21 év, amióta itt dolgozik, hogy soha egy fél óra pihenőt nem engedélyezett magának. Amikor még nem volt csoportvezető és egyéni normában dolgoztak, azt megtette, hogy két-három órával titokban tovább maradt. Saját maga szorította le a saját maga normáját. Igaz, szidta a normásokat ezért, de pár nap múlva újra és újra a kezükre játszott. Furcsa verseny volt ez, de győzte! Amikor fizikai ereje fogytán volt már, józan paraszteszét vette elő, és újított. Hajtotta magát és újított. Később brigád-, csoportvezető korában az embereit is ezzel a maga elé állított mércével mérte. Hát ez lenne most a bűne? Ezért fordul ellene még a gyáregységvezető is? „De hiszen a munkafegyelmet nem én találtam ki — én csak megköveteltem’’ — jut eszébe még éjszaka is a védekezés, amikor hajnalig forgolódik az ágyon. MINDEN SAJNÁLATOM és tiszteletem az övé. Akár az a bizonyos Z., „ő sem fér bele a nyolc órába’’. De közte és az eredeti 7. között akad azért némi különbség. Ami megszállottságát illeti, megszólalásig azonos vele, de még nem a „forradalmár” alkat. Talán génjeibe programozva hozta magával az ősi parancsot: „Dolgozni kell... látástólvakulásig! Ez a szegény emberek sorsa.” Igaz, már rég nem szegény — akkor is! Mint az ősei, akik földdel, vad vizekkel, aszálylyal birkóztak! S ha meg is fogalmazódott benne valami nagyobb cél — a „brigád becsülete...” „a busz 1. érdeke...” — valójában ezek a közösséget érintő témák eléggé leegyszerűsödve, így jelentkeztek nála. ..megbecsült emberként dolgozni, s ha itt az idő, kiemelt fizetéssel elmenni nyugdíjba”. Néha még a búcsúztatóját is elképzelte: az üzemvezető . .. talán maga a gyáregységvezető fog beszélni: „Ha nekem három-négy K. I.-m volna... vagy legalább egy még (néhai P. J. üzemvezető szavai ezek), oda se néznék a hóvégi hajráknak". Álmok. Ehelyett 57 éves korára megkapta „a nagykalapról” szóló példázatot,, leváltották, új munkaterületre helyezték. Új munka: új fogások, amit ő már 57 éves fejjel aligha tud megtanulni. Ráadásul hetente két alkalommal még a segítséget is elviszik mellőle. Magára maradt. Ilyenkor, szeretne robbanni az ember. Hát tényleg ez lenne a Z.-ék sorsa vállalatunknál? Ez 21 év becsületes munkája után járó jutalom?! DE EGY PILLANAT. Azt hiszem, éppen itt nem árt egy új fogalmat is bevezetni. A „Z. szint” fogalmát — én így nevezném legalábbis. Ez a szint, ahol a Z.-ek már nemcsak tiszteletet (vagy sajnálatot) váltanak ki az emberből, de vitára is ingerelnek. Elsősorban azáltal, hogy önmaguk bírájává válnak. Talán sejtem az okát, hogy miért, irigységből? butaságból? — mindegy: késik a közösség elismerése. Hát erre megadják saját maguknak ők. Z. is. K. I. bácsi is. Ki-ki a maga módján. Z. azt szeretné, ha mindenki vele futna a közös cél felé, közben nem veszi észre, hogy nem szárnyakat ad a kollegáknak, de a tyúkszemükön tapos. K. bácsi pedig (hogy folytassuk a konkrét példát) harcol a beosztottjai pénzéért. De hogyan? Csoport-, brigádvezető korában például így osztotta az „órabéresített” prémiumot „ha négy forint jött ki átlagnak, akkor én ragamnak mindig öt forintot adtam”. Végül ennél is többet! Ha valakitől munkafegyelem megszegése címén levont 50 forintot, eleinte eltűnődött kinek adja ezt a pénzt. Elnézte, hogyan dolgoznak a többiek és eszébe jutott hogyan dolgozott ős nem tudott máshogyan dönteni: magának kellett, hogy adja ezt is. Vagy csak arra gondolt: ezt mások is így csinálják. Nem tudom, de lassan kedvenc szavajárása lett: „ennél igazságosabban más se tudná elosztani", meg ez: „ha én egész nap meg se fogom a kalapács nyelét, akkor is hajtok annyi hasznot, amennyi a bérem". AZT MONDJÁK ERRE: ismerős tünet. Számtalan derék, becsületes, jó szándékú embert kapott el és állított félre az eltelt negyedszázad alatt. Ez történt végül K. bácsival is, leváltották. Amíg 8(X)—1006 forint prémiumot tudott fizetni havonta, addig a brigádtagok elnézték, hogy 5—600 forinttal többet számolt („túlóraprémiummal”) magának, hogy egyre ritkábban fogja meg a kalapács nyelét. A „baj” akkor kezdődött, amikor vállalatszerte átálltak a gyártmánybér 20 -1- 20 százalékos fölhasználására. Gy., közvetlen utóda a csoportvezetőségben így beszél erről: „Tudja, nyolc ember elbír egy kilencediket, akinek csak az a dolga, hogy a pénzt intézze. Ha van pénz. De amikor engem odaállított a gazdasági vezetés a csoport élére, már nem volt. Legfeljebb 150—200 forint fejenként. (Az emberek morgolódtak: minek ide csoportvezető?!) Ezért egy hónap után összehívtam az embereket: „én nem csinálom tovább". Így esett a választás M. A.-ra , a csoportvezető, de dolgozik is.” Félek, úgy érzi a kedves olvasó, elveszek a részletekben Pedig „Z. probléma” ez a javából! „Z. az Íróasztalnál”, és ,,Z. a munkapadnál” a két típus itt esik a legtávolabb egymástól. Amíg az indulatos kiszólások, amunka sikeréért kiabált igazságok döntően befolyásolták a 7. körül kialakult légkört, addig itt lent, erről esett a legkevesebb szó. Legfeljebb K. I. vezetői lobogtatták, mint valami mindent ütő tromfot: „Rossz a dolgozókhoz való viszonya, hajtja őket.” (Ezért is váltották le az emberek.) Stb. stb. stb. Holott nem erről volt szó. Az embereket (sajnos, vagy sem?) ez idegesítette legkevésbé. Talán csak a vezetőkét, mert megunták a lefelé-fölfelé egyaránt szókimondó csoportvezetőt? Talán szermélyes okokból? Nem tudom. De tény, ha a hajdani pénzelosztásnál, K. bácsi munkásból „vezetővé" válásánál, menet közben hangoztatták volna ezeket a demokratikusnak tűnő, „rossz a dolgozókhoz való viszonya" jelszavakat —, a végeredmény demokratikusabb lett volna, így most csúnyácskán hat az egész. Én ezt olvasom ki a megtörténtekből: amíg szükség volt K. I. csoportvezetőre, mindent elnéztek neki. A túlkapásait is. Amikor már K. I lakatos nélkül is elment az 7- es ütem munkája, áttették: északásnak. Aztán , egy mási ütembe. MINDEZ NYOMONKÖVÉT SIETŐ, s a véleményem kiolvasható a leírtakból: amíg ezek az emberek nem kerülnek (az 41 talam önkényesen haszná'4 .,Z. szint" fölé, én a maianrészéről ízig-vérig Z.-párti vagyok, s ha kalapot hordanék csak előttük emelném meg. A tudom a kérdés ez is, és írván akkor ha már túl futotta! Ez a legnehezebb farmerázni vagy felrázni őket, hank a hitük, megszállottságuk azé, bennük maradjon. Halász Imre Találkoztunk Z-vel a műhelyben, már leváltották őt :TL U FASOING OLDALA 4 -H-t-1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 H- - -m, u -j IKARUS gondolatok— vélemények Moszkvában voltunk Szovjetunióbeli jutalomkiránduláson vettünk részt novemberben öten, szakszervezeti és gazdasági aktívák a fehérvári gyárból. A szép és kellemes útról szeretnék most röviden beszámolni újságunkban. IL— 18-as repülőgépen érkeztünk meg Moszkvába. Négy napon keresztül a Metropol Szálló volt az otthonunk. Idegenvezetőnk kalauzolásával több hírneves épülettel, történelmi emlékkel megismerkedtünk. Láttuk a Lenin Mauzóleumot, végigjártuk a gyönyörű Kreml területét, és megtekintettük a Lomonoszov egyetemet is. Csak csodálattal tudtuk nézni a nevezetességeket, a sok aranytornyú várost! Megtekintettünk egy operát is az Állami Nagyszínházban. Egyébként feltűnően tiszta város Moszkva, és azt tapasztaltuk, hogy az emberek közvetlenek, barátságosak. Gyorsvonattal utaztunk Leningrádba, ahol ugyancsak szállóban kaptunk elhelyezést. A Néva-parti város tovább gazdagította élményeinket. Lenyűgöző látvány maga a folyó, és az itt horgonyzó híres Auróra hajó. Kínt jártunk a Balti-tenger partján, láttuk a hatalmas kereskedelmi hajóikat. Akkor itt már hó volt, és még szebb, gyönyörűbb kép tárult elénk. Felkerestük a világhírű Ermitázst is. Az egyhetes emlékezetes kirándulásért társaim nevében is köszönetet mondok a gyárvezetőségnek és a szakszervezetnek. Gombos Károly, a préslakatos dolgozója Több, mint 11 éve dolgozik Hajnal Imre vállalatunknál. A jéghenger dobozok szerelését végzi, de emellett sokoldalú és szükség szerint más feladatokkal is megbízható. Szorgalmas szakember. Törökétok Napról-napra egyre többet gyártunk a betontörme lékből. Ma lebetonozzuk, holnap feltörjük. Elkészül a betonjárda?! Feltörjük, mert széles és magas. Feltörjük, mert alacsony és megáll rajta a víz. Feltörjük, mert litbán van. Feltörjük, mert kell a betontörmelék. Ja, hogy mindez mibe kerül?" Azon senki nem töri, törögeti a fejét. szakmi / 3 Merev vagy rugalmas a számítógép ? Jóra is sokan hangoztatják a gyárban, főleg akik el-lenzik a számítógép munkába állítását: túlságosan merev a számítógép feldolgozási rendszere, nem tud rugalmasan alkalmazkodni az adott helyzethez, a változásokhoz, emiatt alkalmazása nem indokolt, sőt nem is lehetséges. Tény az, hogy a számítógép az adatokat igényli és nem kitalálja, a feldolgozási programokat is előre el kell készíteni és betáplálni. Mindezeket a gép ugyan bizonyos kritikával fogadja — ellenőrző rendszere felfed bizonyos logikai hibákat — azonban az feltétel, hogy az alapadatokat helyesen és értékelhetően biztosítsák számára. A feldolgozások menetére is csak a programok által meghatározott módozatok közül választ. Vajon emiatt teljesen merev? Emiatt alkalmatlan adott helyzet lehez igazodásra, hogy ennek alapján végezze el a rábízott feladatot. Ennek az állításnak a helytelenségét könnyű bizonyítani. Vajon tud-e az ember helyesen dönteni akkor, ha nem áll rendelkezésére kellő mennyiségű, vagy megfelelő pontosságú adat ? Vajon helyesen dönt-e a vezető, vagy dolgozó — a rugalmas, a „talpraesett”, aki a fennálló utasítások megszegésével oldja meg feladatát a megváltozott helyzetben, vagy a meglevő adottságok (adatok) ismeretében, a szabályos intézkedési lehetőségek (programok) közül választja ki ■ a megfelelőt (vagy a legmegfelelőbbet). XT a erre a kérdésre választ adtunk, akkor az eredeti kérdés is megválaszolást nyert. Csak egy nagyon egyszerű példára szeretnék hivatkozni. Van 100 különféle szám, melyet növekvő rendbe kell sorolni. Az ember ilyen esetben azt teszi, hogy sorban öszszehasonlítja a számokat és a kisebbeket előre, a nagyobbakat hátra rakja. Az tehát, hogy hova teszi, egy feltételtől függ. A gép is ugyanezt teszi, mert a programutasítás így szól: Vedd a következő számot, hasonlítsd össze az elsővel. Ha kisebb tedd elé, ha nagyobb, hasonlítsd össze a következővel. Ha kisebb, ha nagyobb... A gép tehát a feltételek egész sorát vizsgálja, csak ezután „dönt". Nézzünk talán egy programozási feladatrészt: Van még szabadkapacitás adott munkahelyen, adott időszakban? Ha van, akkor oda terhelhetsz még munkát, de csak annyit, hogy a kapacitást túl ne lépd. Tehát minden hozzáterhelésnél vizsgáld: a kapacitás nagyobb-e vagy a terhelés... Ha nincs szabad kapacítitás, vizsgáld a következő időszakot. Van, nincs, kisebb, nagyobb... Azt hiszem az előző, elektronikus számítógépes szempontból igazán primitív példák bárkit meggyőzhetnek arról, hogy a gép az ember által el sem képzelhető rugalmassággal — esetenként számtalan feltétel figyelembevételével — képes az embernél sokszorosan gyorsabban és pontosabban dolgozni. Hol van ezek után a rugalmatlanság? Azok indokai között, akik ezt nem ismerik, nem akarják megismerni, vagy nem akarják belátni, hogy számítógép-ellenes véleményük úgyis csak ideig-óráig védhető. Csékó László