Iparrégészeti és archeometriai tájékoztató 4. (1985)
1985-09-00 / 1. szám
zése során. Az eredményeket a Borostyánkő úti anyaggal együtt fogjuk publikálni. A munka tovább folyik a limes és a belső területek anyagának felvételével. Közreműködő kutatók: Bereczky Tamás, Magyar Nemzeti Múzeum Balla Márta, Budapesti Műszaki Egyetem, Tanreaktor Bérczi János, Budapesti Műszaki Egyetem, Tanreaktor Iváncsics Jenő, Központi Bányászati Fejlesztési Intézet, Sopron Józsa Sándor, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, TTK Szakmány György, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, TTK Weisburg Tamás, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, TTK ifj. Papp János Római kori ládika fémvereteinek kémiai vizsgálata Budán, a Búvár utcai ásatások során napvilágra került egy aránylag jó megtartású fémveretes római kori (i.sz. IV. sz.) faládika. A restaurálása során felmerült az igény a veretek kémiai vizsgálatára, hogy az ötvözet megismerésével következtetni tudjunk annak minőségére és esetleg készítésének helyére . A rómaiak már ismerték és előszeretettel használták a sárgarezet a bronz mellett. Kitűnően értettek a kohászathoz és igyekeztek a helyes ötvözetarányok betartására . A ládika vereteit megelemezve megállapítottuk, hogy ez olyan rézötvözetből készült aminek réztartalma 80,9 %, cinktartalma 10,5 %, óntartalma pedig 6,5 %. A kapott eredményeket összevetve a rendelkezésünkre álló, szakirodalmi adatokkal azt tapasztaltuk, hogy csak a legritkább esetben fordul elő az ón és a cink több százalékos egyidejű jelenléte egy ötvözetben, de olyan magas %-os értékeket nem találtunk mint a mi vereteink esetében, ezért a következő variációk egyikét tartjuk elképzelhetőnek: 1. a cédrusfa ládikát a birodalom más részéről hozták be, a vereteit pedig Pannóniában készítette egy helybéli ötvös, aki nem ismerte a rómaiak által használt ötvözettípusokat; 2. a kész vereteket vagy az alapanyagokat is külföldről, de nem a római birodalomból hozták be; 3. a vereteket több régebbi tárgy beolvasztásából nyert ötvözetből készítették . Pontos választ csak a régi Pannónia területéről származó tárgyak széleskörű kémiai vizsgálata után kaphatnánk, ez azonban ezidáig még nem történt meg. ifj. Papp János Az ürömi sírkápolna ezüst tárgyainak kémiai vizsgálata során felmerült problémák A kápolnát 1802-ben építtette József nádor első felesége, az orosz származású Alexandra Pavlovna temetkezési helyéül. Felszerelését Pétervárról hozták. Ezeknek a tárgyaknak jórésze sajnos ma már nincs meg. A kevésszámú maradék anyaga többnyire ezüst. Felületük erősen korrodálódott s ebben a folyamatban mint megállapítottuk, jelentős szerepe volt a pornak. Érdekes módon a koporsóban fekvő nagyhercegnő ezüstbrokát ruhája ma is úgy csillog mintha csak pár napja készítették volna. Csupán a testtel közvetlenül érintkező részeken korrodálódott. Anyaga 99,74 % ezüstöt tartalmaz, tehát majdnem vegytiszta, ezért érthetetlen, hogy miért nem sötétedett meg, a koporsó agresszív atmoszférájában. Vizsgálatainkkal megállapítottuk, hogy ez a rendkívül ellenálló ezüst csak hosszabb ideig tartó és nagyobb koncentrációjú agresszív anyag hatására károsodik. Az ezüst ellenálló képességét valószínűleg krisztályszerkezeti alapokon magyarázhatjuk meg. A feltételezés igazolására további vizsgálatok szükségesek. A korrodálódott részeken, valamint a testben korábban már Kiszely István és munkatársai brómvegyületeket mutattak ki, ezért felmerült a gyanú, hogy a nagyhercegnőt megmérgezték. (A XVIII. században például Franciaországban elég gyakori volt a brómmal történő mérgezés.) Más vélemények szerint a brómvegyületek csak elenyésző mennyiségben lehettek jelen a szervezetben. E fontos kérdés tisztázásához további kutatásokat kell végezni. Timárné Balázsy Ágnes A magyar koronázási palást színezékeinek vizsgálata A 11. századból származó magyar koronázási palást művészettörténeti vizsgálata, anyagvizsgálatai és állapotfelmérése 1983. tavaszán zajlott. A szinezékanalízist párhuzamosan végezte az előadó, a Központi Múzeumi Igazgatóság munkatársa és Wilma Roeloff az amszterdami Központi Múzeumi Laboratórium kutatója. A célból, hogy a palástot vizsgáló szakemberek betekintést nyerjenek a tárgy "eredeti" színvilágába, először a felület színét meghatározó szálak színezékét vizsgálták meg. A 11. századi bizánci samu szövet láncfonalán festőrezedát (Reseda luteola), bíbor színű vetülékén festőbuzért (Rubia tinctorum) , zöld vetülékén indigót és egy azonosíthatatlan sárga színezéket mutattunk ki. Ezen az alapon sárgásabb árnyalatúnak lehet feltételezni az eredeti szövetréteg színét, mint azt ma látjuk. Az aranyfonalak lefogására szolgáló karmazsinvörös selyemfonal festőbuzér és lengyel kosenil (Margarodes polonius) keveréke. Élénk kék hímzőfonalán az indigó mellett festőrezedát is kimutattunk .