Ipargazdaság, 1959 (11. évfolyam, 1-8. szám)

1959-04-01 / 1. szám

2 * IPARGAZDASÁG Iparfejlesztésünk néhány problémájáról VÁLYI PÉTER A magyar népgazdaság most másodszor áll a felszabadulás óta egy gazdasági helyreállítási időszak befejezésénél. Az 1945—1949. évek ide­jén, a második világháború kárainak, a fasiszta rablásnak nyomait kellett eltüntetni, 1957—58- ban pedig az 1956. októberi ellenforradalom gazdasági kártevéseinek helyreállításáról volt szó. Mindkét helyreállítási időszak nem ki­zárólag a régi körümények, a régi gazdasági strktúra egyszerű rekonstruálását jelentette, hanem számos olyan elemet is tartalmazott, amelyek a további fejlődésnek, a gyorsabb eőrehaladás követelményeit jobban kielégítő arányoknak kialakítását célozták. Ennek el­lenére a károk helyrehozása, a gazdasági egyensúly megteremtése, a további fejlődés elő­feltételeinek kialakítása volt a helyreállítási időszak központi feladata az első hároméves terv idején és ugyanez a feladata a jelenlegi hároméves tervnek is. Ezúttal nem ennek a cél­kitűzésnek sikeres teljesítésével, hároméves terveink eredményeivel, a gazdasági konszoli­dáció vártnál gyorsabb ütemű végrehajtásával kívánok foglalkozni, hanem a jövő gondjaival, a gazdasági perspektíva kialakításának néhány kérdésével. A jelenlegi helyzet értékelésénél a MSzMP 1959. március 6-iki Központi Bizottsági ülése a következőket állapította meg: „A Központi Bi­zottságnak az a véleménye, hogy a jobb előre­haladás feltételei ma már adva vannak. Épít­hetünk eddigi eredményeinkre... A Központi Bizottság mint megvalósítható célt ajánlja egész dolgozó népünknek: 1959 végére érjük el nép­­gazdasági tervünk néhány legfontosabb mutató­jának — a szocialista ipar termelésének, a ter­melési költségeknek, a beruházásoknak, a ter­melékenységnek, a nemzeti jövedelemnek — a hároméves tervben 1960-ra tervezett színvona­lát.“ Most tehát, túljutva a károk felszámolá­sán, előre kell néznünk, új célokat kell megha­tároznunk, olyanokat, amelyek biztosítják az ország társadalmi és gazdasági fejlődésének gyors ütemét oly módon, hogy számba vesszük a helyzetet és számolunk az ország anyagi és szubjektív erőforrásainak maximális igénybevé­telével, a szocialista tá­bor országainak szoros együttműködésével, a szocialista világrendszer erősödésével. Ez mindenesetre bonyolultabb, többrétű feladat, mint a gazdasági rekonstruk­ció — akármilyen súlyos helyzetből is kellett a baráti szocialista országok hathatós segít­ségével — kiemelni a magyar népgazdaságot. Új arányok megteremtése, új ipari és me­zőgazdasági struktúra kialakítása, az ország ter­melő erőinek széles fronton való növelése — a többi között a beruházási tevékenység fokozása — olyan elhatározásokat, döntéseket követel a népgazdaság irányításának minden egyes lép­csőjén, hogy azokat igen alaposan, gondosan, sokoldalúan és nagy felelősséggel kell előkészí­teni, ha azt akarjuk, hogy a konszolidáció tö­retlen, felfelé ívelését, további következe­tes és gyorsuló fejlődés kövesse, ha el akar­juk kerülni kapkodásból, megfontolatlanság­­ból, szubjektivizmusból következő és az első ötéves terv idején nem egyszer elkövetett hibákat. Ezért fordul az ország közvéleménye ma egyre nagyobb érdeklődéssel a kidolgozási sza­kaszban levő távlati népgazdasági tervek felé. Ezért nagy az érdeklődés ma a műszaki értel­miség körében, a tudományos egyesületekben új, ötéves tervünk problémái iránt. A második ötéves terv irányvonalainak minisztériumi előkészítése most folyik az Országos Tervhivataltól kapott kiinduló ada­tok és a munka fő irányait meghatározó elvek alapján. A KGST-tagországok között is az ál­landó bizottságok és a tervhivatalok, valamint külkereskedelmi szervek síkján élénk tevékeny­ség folyik az 1965-ig terjedő időszak gazdasági együttműködésének előkészítésére. Alapul az a nagyszerű és lelkesítő perspektíva szolgál, ame­lyet a SzKP XXI. Kongresszusán elfogadtak a Szovjetunió új, hétéves terveként. A mi ter­veink és fejlesztési elképzeléseink támaszkod­nak a szocialista tábor eddigi gazdasági ered­ményeire és a mi részünkre is buzdítást, de­gyúttal kötelezettséget is jelent az a közös táv­lat, hogy a szocialista világ 1965-ben az ipari termelés volumenében túl fogja haladni a kapi­talista országokat. A fejlődési ütem további meggyorsítása, a termelés szerkezetének (és a termelőkapacitások szerkezetének) megváltoztatása csak rendszeres munkával, tudományos módszerek alkalmazá­sával lehetséges. Itt nem az segít — ebben már vannak tapasztalataink — ha, a terveket túlzottan feszítjük, hanem az, ha a távlatokat gondos műszaki és gazdasági elemzés után alakítjuk ki, ha a terv összeállításakor nemcsak a követel­mények, óhajok megfogalmazására, hanem a tervben kitűzött mennyiségi és minőségi muta­tók elérésének összes lényeges feltételeire is gondolunk és nemcsak a fejlődés végső célját jelző feladatokat, hanem azok végrehajtásának módját is meghatározzuk. Gyorsabb fejlődési ütemet úgy tervezhetünk, ha feltárjuk a ter­melőkapacitások teljesebb kihasználásában rejlő lehetőségeket, a termelékenység növelését biz­tosító előfeltételeket, az anyagmegtakarítás műszaki és gazdasági alapjait, a beruházások hatékonyabb és gyorsabb megvalósításának eszközeit.

Next