Ipargazdaság, 1988 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Amennyiben egy szervezetben bevezetjük az autonóm munkacsoportok elveit, ennek eredményeképpen nagyobb hangsúlyt kap maga az ember. Ezzel párhuzamosan nő a dolgozóknak a szakmájukhoz, a szervezeti szerepeikhez való elkötelezettsége, és ez a forma segíti a dolgozók szocializációját is. Minél többet nyernek az emberek pl. egy autonóm munkacsoport keretei között, annál inkább törekednek arra, hogy megfeleljenek a feléjük irányuló elvárásoknak. Megjelenik továbbá a csoportban a kölcsönös ellenőrzés, biztatás és inspiráció is. A dolgozó emberekre különböző, egymással konfliktusos viszonyban álló erők hatnak, amelyek végeredményben a csoport belső szellemét a szolidaritás vagy éppen az individualizáció irányába viszik el. Az autonóm munkacsoportolkban dolgozó emberekben olyan erős motiváció alakul ki, amely a kölcsönös szolidaritást erősíti. Az egyén és a csoport viszonya Az autonóm munkacsoportok alapelveit tekintve az egyén és a csoport közötti kölcsönös függőségi viszonyt a következő alapvető elemeken keresztül lehet legjobban megérteni: 1. Az emberek közötti interakció a munkafolyamat során, a feladatok teljesítésénél. Ezen a téren az alapvető kérdés, hogy az emberek közötti kapcsolatok milyen mértékben ösztönzik és jutalmazzák az összes munkacsoporttagot, (pl. munkarotációval, az egyéni munkán kersztüli fejlődéssel). Különösen fontos arra vigyázni, hogy ne alakuljon ki a csoporton belül erős egyensúlytalanság. Így néhány ember sikeres együttműködése, eredmény maximalizálása ne hozzon hátrányos helyzetbe másokat, ne vezessen más embereknél az elérhető eredmények minimalizálásához. 2. A közös csoportnormák elfogadása. Ezen a téren az alapvető kérdés az, hogy a kialakult normák milyen mértékben segítik a csoport által végzett szolgáltatások magasabb minőségét, valamint a munkacsoport tagjainak szakmai fejlődését. A csoport konformizmus káros lehet az egyén számára, és teljesítményüket is kedvezőtlenül befolyásolhatja. A normákra alapozott rend segít abban, hogy a csoport maximalizálni tudja a közös tevékenység eredményét. Miközben egyes személyeket elidegeníthet, csökkentheti a csoport összteljesítményéhez való hozzájárulását. Minden autonóm munkacsoportnak meg kell találnia saját megoldását erre a dilemmára. Ennek lényege, hogy meg kell találniuk az egyensúlyt a normatív szabályozás, valamint a deviáns tevékenységek elfogadása között. 3. A munkacsoport tagjai között kialakuló státuszkülönbségek. A munkacsoport különböző státuszainál megfigyelhető, hogy a jogok és az elvárt kötelezettségek nem mindig vannak összhangban. Ez gyakran ellentmondást, kölcsönös bizalmatlanságot szül, különösen akkor, ha valamely vezető pozícióban lévő dolgozó nem úgy viselkedik, mint ahogy azt elvárják tőle. Ezért fontos, hogy a munkacsoportban különböző sttuszok szerepével kapcsolatos konszenzus alakuljon ki, és ennek megfelelően az emberek tisztán lássák cselekvési feltételeiket, így együtt tudjanak dolgozni. 4. A célok olyan kölcsönösen összefüggő rendszere, amely segíti az érdekek összeegyeztetését. Az autonóm munkacsoportban kiemelten fontosnak tekinthető az, hogy az egyes tagok éppen azáltal tudják saját egyéni céljaikat könynyebben realizálni, hogy a munkacsoporton belül dolgoznak. Más oldalról viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a csoportérdekeknek prioritást kell kapniuk. Minél inkább tudatában vannak az emberek a csoport céljainak, és minél inkább meg tudják fogalmazni azokat, annál erősebb kölcsönös függség alakulhat ki az egyéni és csoportcélok között. 5. Az erősen összetartó csoport vonzó a tagok számára, erősíti a csoport iránti lojalitásukat. A csoportban kialakuló pozitív kölcsönös függőségi viszonyokat erősítik a kifejlődött személyes kapcsolatok. Tovább erősíti a csoportösszetartást, ha ezek a kapcsolatok instrumentálisak, vagyis az egyes csoporttagok saját munkájukon kersztül (mint eszköz) segítik nemcsak saját, hanem más tagok céljainak elérését is. Az összetartó csoport erősíti az egyes személyek között kialakuló szimpátiát. A felsorolt tényezők együttesen arra mutatnak rá, hogy az autonóm munkacsoportok irányításában a csoportösszetartás fenti tényezőinek erősítésére hangsúlyt kell helyezni. 6. A csoporthoz való tartozás, csoportidentitás kialakulása és tudatosulása a munkacsoport tagjai között. A munkacsoporttagok identitásának világos, tiszta megfogalmazása nélkül nagy nehézségekbe ütközik az összes eddig felsorolt, elvárt munkacsoportelőny elérése. Az eddigieket összefoglalva elmondhatjuk, hogy az autonóm munkacsoport működéséhez fontosnak tartjuk olyan magas szintű csoporton belüli szolidaritás kialakulását, amely gyakori, egyenlően szétszóródó és baráti együttműködésre alapul. Szükséges továbbá egy olyan kialakult és elfogadott, valamint a gyakorlatban is érvényesülő normarendszer, olyan magas szintű státusz konszenzus (amelyet sem kívülről, sem belülről nem kérdőjeleznek meg), olyan nagy mértékben elfogadott és tisztán megfogalmazott kooperatív célrendszer, olyan csoportösszetartás (az összes fentemlített dimenzióban), olyan alapvető tudatosulása a közösségi szellemnek, amelyet az előzőekben felsorolt pontokban említettünk. Az emberek közötti kapcsolatok az autonóm munkacsoportban Az autonóm munkacsoportok belső viszonyai olyan tényezőkön alapulnak, mint az emberek egymás iránti attitűdje, a kölcsönös kapcsolatok, az egymás kölcsönös elfogadása, az interakciók, az egyes tagok cselekvései, valamint a kölcsönös függőségi viszonyok. Az együttdolgozó emberek egy IPAR—GAZDASÁG 3