Iparpolitikai Tájékoztató, 1983 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám

Dr. Lábán József* A „cost benefit" analysis hazai realitása Nemrég jelent meg E. J. Misham Költség-haszon elemzés című könyve a Közgazdasági és Jogi Könyv­kiadó gondozásában. Cikkünk mégsem könyvismerte­tés akar lenni — bár ajánlani lehet, hogy közgazdá­szaink ezt az értékes művet elolvassák —, megírására inkább jelenlegi gazdasági szabályozóink alkalmassá­ga, de nyugodtan mondhatjuk: alkalmatlansága adta az indítékot. A cost-benefit analysis magyar fordítása (költség­­haszon elemzés) valójában nem adja vissza kellően az elemzés lényegét a maga egészében. Több annál, mint a tényleges költségek egybevetése a haszonnal, főképp azért, mert nemcsak a beruházások megtérülésére, hanem a beruházások által kiváltott másodlagos hely­zetek (kereslet-kínálat, szokások, társadalmi hatások) alakulására is tekintettel van. A gazdálkodó egységek vonatkozásában pedig nemcsak a közvetlenül a keres­let-kínálat módosulására, hanem a többi azonos vagy helyettesítő ágazatban megvalósuló beruházások ered­ményei által keltett kölcsönhatásokat is figyelembe veszi, illetve figyelembe véteti a tervező teammel, amelyik a javaslatot készíti egy adott beruházás szük­ségességéről vagy szükségtelenségéről. Azt hiszem ennek a néhány tényezőnek alapos vé­giggondolása is elegendő arra, hogy általánosságban kijelentsük: nagyon távol áll tőlünk az ilyen ráfordí­tás-, eredmény-, összhatás és kölcsönhatás-elemzés. A folyó termelés költségelemzésének problémái Az élőmunka-ráfordítás megjelenési formája a bér­költség. Csakhogy ez ma nem egyszerűen a képzett­ségnek és képességnek megfelelő bértarifák és a szük­séges optimális létszámnak a szorzata, hanem annak a pontos számításnak az elvégzése, hogy a tervezett akció milyen átlagbérszínvonal-módosulást idéz elő a vállalati (jogi) szervezet szerinti bérszintben. A válla­lati bérszínvonal igen kismértékű (az 1983. évi szabá­lyozás szerint már 2—3 százalékos) elmozdulása ugyanis a progresszív adó szempontjából olyan vissza­szabályozási igénnyel jár, amely az eredetileg üzem­­gazdasági szakképzettség szerinti, alsó és középirányí­tási szempontból optimális létszám és bérköltség ki­alakítását nem teszi lehetővé. Ezek szerint tehát nem a költség-haszon elemzés eredménye befolyásolja a tervezett akcióhoz szüksé­ges betanított szak- és irányító létszámot és annak részben a kialakult tarifák, de feltehetően a munka­erőpiac kereslete és kínálata alapján kialakult bérét, hanem a már meglévő vállalati létszám és bérarányok fogják visszafelé megszabni a kifizethető béreket. Erre a körülményre másképp kérdeznek az üzem­gazdászok és másképp a gazdaságirányítás felelősei. Az üzemgazdász hiába számítja ki a termékegységre jutó bérköltség (unit labor cost) optimumát, pénzügyi és számviteli kollégái más feltételeket fognak szabni. A unit labor cost igen fontos tényező a fejlett ipari és fejlett kereskedelemmel rendelkező országok kalkulá­cióiban. A versenyképességet erősen befolyásolja a termékre fordított bérköltség. Nemzetközi verseny­helyzetben az összehasonlításnak még az árfolyamok változásainak tendenciáit is figyelembe kell vennie, gondoljunk akár a mikroelektronika, de akár a könnyűipar termékeire, ha például Hong-Kong, Taj­van, Pakisztán, Japán, az NSZK, az USA hasonló ter­mékeinek ráfordításai között keressük a dollárra számított unit labor costot. Világosan következik ebből, hogy a mi sajátos bér­szabályozó rendszerünk nincsen tekintettel arra, hogy valamely termék összes bérköltségében a legjobb és legkevesebb munkaerő indokolt piaci bére (juttatása) jelenjen meg, hanem azt tűzi ki elsődleges célul, hogy a vásárlóerő alakulása szempontjából indokolható vállalati összes bérköltség és bérszínvonal az elvárá­soknak megfelelően alakuljon. A szabályozó rendszer egyébként jogosan támasztja valamely új termékkel szemben azt a követelményt, hogy legalább annyi pótlólagos nyereséget hozzon, amennyiből a részese­dési alap adóztatása könnyen elviselhető. Csakhogy ez a felfokozott nyereségigény nem feltétlenül találkozik az optimális keresleti-kínálati viszonyokat tükröző árral, azaz olyan árral, amely nem a legmagasabb nyereségszázalékot hanem az optimális árbevételt biz­tosítja. * Magyar Nemzeti Bank IPARPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ 1983/1

Next