Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1924. 13. évfolyam

Tanulmányok - Zoltvány Irén: Elnöki megnyitó beszéd a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1924. évi közgyűlésén 3–13. p.

TANULMÁNYOK ELNÖKI MEGNYITÓ BESZÉD A MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNETI TÁRSASÁG 1924. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉN Tisztelt Közgyűlés! Irodalmi társaságban az elnöki megnyitóban is irodalmi dolgokról szokás és illő szólam­; én sem akarok ettől eltérni, de­ a mai időben nehéz minden reflexió nélkül teljesen elvonatkozni nemzetünk jelen állapotától. Közéletünk, a sokféleképen és szerfölött meggyötört magyar­ságnak úgyszólván egész élete a világháború utáni hatodik évben is még mindig szomorú képet tár föl előttünk. Nem szólva az anyagiak terén reánk nehezedő s egyre súlyosbodó viszonyokról, szellemi életünk is bizonyára kevés vigasztaló látványt nyújt. S mégsem szeretem hallani, ha valaki a magyar szellemi élet válságát emlegeti, még kevésbbé, ha azt kell látni, hogy nem pusztán múlékony érzelmi hangoltság fakasztja az ilyen nyilat­kozatot, hanem kislelkű elcsüggedés, amely másokat is meg akar győzni a maga igazáról. A válság­­­ogalma igen baljóslatú s a végleges elbukást, a megsemmisülést, a­ h­alált is magában rejti; már pedig ettől távol állunk s rajta is leszünk, hogy ne következzék be. E végből mindenekelőtt rendületlenül hinnünk kell jövőnkben. Hit nélkül nincs igazi erő, erő nélkül nincs kitartó cselekvő munka, ez utóbbi nélkül pedig nincs sikeres alkotás. A válságos állapot balra fordulásainak ijesztő réme ellenében méltán lehet hivat­kozni ezeréves történetünkre, melynek bizonysága szerint a magyarság életereje nem egyszer megroppant ugyan a nagy megpróbáltatások súlya alatt, de megint csak nekiduzzadva és hű fiaitól megedzve, nemzetünket nemcsak anyagi tekintetben, hanem szellemileg is a korábbi lehanyatláshoz képest szinte nem remélt módon újra föllendítette. Mai, kétségtelenül rendkívül súlyos helyzetünkben nemzeti

Next