Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1973. 5/55. évfolyam
Figyelő - [Szerkesztőségi bevezető a Petőfi Sándor-különszám elé.] 5–10. p.
, Babits, Juhász, József Attila, Benjámin László, Juhász Ferenc versei, prózaművei,. . . hogy csak példaként hivatkozzunk néhány névre. Nem filosz-félénkség vagy álszerénység íratja velünk e bevezető cikk élére a magyar költők neveit. Még csak az a meggondolás sem szól bele a szerkezet kialakításába, hogy Petőfit ünnepelve illik felvonultatni a költőtársakat. Az irodalomtörténetnek mint tudományos tevékenységnek, legfőbb feladata a gondolattermelés. Érvényes gondolat nélkül nincs érvényes értékelés, helytálló elemzés, s még a pozitivista adatszolgáltatás értelme is a gondolattermelés elősegítésében rejlik. A gondolattermelés pedig nem a diploma- vagy tudományos fokozat biztosította privilégium, hanem — mondhatnánk — a kívánt gyakorlat szerint : a gondolattermelő képesség az, ami minősít. Egy költői mű értékeléséről szólva azokról kell említést tenni, akik — címeiktől függetlenül — valóban hozzájárultak az érvényes értékeléshez. Mint a magyar költők Petőfi megvilágításához. De korunk és körünk irodalomtörténészeinek sem kell szégyenkezniük a hazai Petőfi-kutatások állása miatt. S ha már erről szólunk, nyugodt lelkiismerettel hivatkozhatunk arra, hogy folyóiratunk, az Irodalomtörténet felszabadulása utáni újjáalakulásától kezdve tevékeny részt vállalt Petőfi marxista értékelésének kollektív munkájából. Jelképesnek is tekinthető, hogy az újjászervezett lap első — 1949-ben megjelent — számában látott napvilágot Lukács Györgynek a Petőfi-értékelésben is orientáló előadása, amelyet az újjászervezett Magyar Irodalomtörténeti Társaság alakuló ülésén mondott el; folyóiratunk második számában jelent meg József Attila Petőfi tüze című verskéziratának fakszimiléje, Király István Petőfi mint vízválasztó című fontos tanulmánya, s a korai publikációk között találjuk azokat a cikkeket, amelyek Petőfi orosz — illetve szovjet-orosz — recepciójának fejezeteit ismertetik. S a további évfolyamokban is találkozunk a Petőfi-kutatás — nem mindig egyenletesen kirajzolódó — nyomaival. Ennek a több mint két évtizedes munkának is szerves folytatása ez a Petőfi-szám. Ha arra a kérdésre keressük a választ: mi újat hozott a Petőfikutatásban, Petőfi-értékelésben az elmúlt negyedszázad irodalomtörténészi erőfeszítése, akkor erre a kérdésre bizonyára kötetnyi