Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1976. 8/58. évfolyam
Tanulmányok - Wéber Antal: Irodalomtudományunk három évtizede 3–16. p.
I* WEBER ANTAL IRODALOMTUDOMÁNYUNK HÁROM ÉVTIZEDE Régi tulajdonsága az emberi elmének, hogy kedveli a szabályosságot. A kiemelkedő évfordulókhoz is kerek időegységeket tekintetbe véve viszonyít. Ez az immár konvenciónak tekinthető, megismétlődő ünnepi alkalom azonban, ha helyesen értelmezzük, mindig több az emelkedett hangulatú formalitásnál:azeltelt időt a munka, a tevékenység tölti ki, s az emlékezés, mindig számvetés is. A számvetés pedig akkor jó, ha nemcsak összegez, mintegy lezár egy folyamatot, a jogos és indokolt elégedettség hangulatában merevítve ki a múlt filmjét, mozgóképét , hanem a teendők sokaságára is figyelmeztet, s a megoldatlan feladatok okozta termékeny nyugtalanság-érzetet is ébren tartja. Öt esztendővel ezelőtt alkalmam volt irodalomtudományunk negyedszázados fejlődését áttekinteni. Az eltelt esztendők nyomait valamennyien magunkon viseljük, de sokkal nagyobb mértékben árulkodik róluk az elmúlt öt esztendőtörténete, benne tudományszakunk fejlődése, új eredmények, új kérdések, új viták és új gondok jelzik haladását. Tehát nemcsak újabb öt esztendővel egészült ki az akkori huszonöt, hanem az egész, immár harmincra gyarapodott év története sok vonatkozásban más megvilágításba került: örvendetesen és eredményesen oldódtak meg régi gondok, tisztázódtak és nyugvópontra jutottak régi viták, s helyükbe azon nyomban újak léptek vagy régiek mélyültek el, éleződtek ki. Mármost, nem térve ki a korszakká terebélyesedő évtizedek irodalomtörténetírásának remélhetőleg nemsokára kézikönyvben is olvasható fejlődésmenetére, az akkor adott kép legjellegzetesebb vonásait szeretném emlékezetbe idézni. A felszabadulás után az első és legfontosabb feladat a polgári