Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2006. 37/87. évfolyam
Tanulmányok - Fried István: Egy regény regénye. Az új földesúrról – másképp. [Jókai] 378–391. p.
FRIED ISTVÁN Egy regény regénye (Az új földesúrról - másképpen) „Gyakorlatilag minden elbeszélés - egy ideális történethez mérve - már önmagában is hordozza önnön ellentmondásait. Az irodalmi elbeszélés alapjában véve mindig több, mint csak annyi, amennyit az említett kutatások elbeszélésen értenek. Nem pusztán az események jelzett folyamatának téridős változása, viszonylag stabil szintagmatikai és pragmatikai szerkezetek meghatározott következménye (stabilitás, mely Greimas szerint kiváltképpen a mitikus elbeszélést jellemzi), hanem morfológiai egész, amelyben az elbeszélt (a történet) az elbeszélendővel (a diszkurzussal) szerfölött bonyolult házasságot kötött. Ezáltal majd az egyik, majd a másik fél dominál, ám egyik sem képes a másiktól független életet élni. A narratív szöveg - bármennyire törekszik is a tárgyszerűségre és az objektivitásra, így tárgya tiszta eseményszerűségének érzékeltetésére nem tudja tagadni szubjektumvonatkozásait. Ez sokféleképpen nyilatkozik meg: az elbeszélői perspektívában, kommentárokban és reflexiókban, leírásokban, idős eltolásokban, retorikai figurákban, tematikai átköltésben, sőt a szekvenciák »plot«-tá elrendezésében, egyáltalában, az anyag kiválasztásában." Ez a hosszabb idézet az európai regény egy igen jelentékeny alakzatának, a labirintusos diszkurzusnak változatait bemutató értekezés egyik bevezető megállapítása, amely azonban nemcsak azért tetszik feltűnőnek, mert a labirintusszerkezetre rájátszó alapformát véli a regény fontos jellegzetességének, hanem mindenekelőtt azért, mert a regényt az eposztól elszakítva, attól eltávolítva véli olyan műfajnak, amely változandóságában, történeti befejezhetetlenségében, szó szerint vett alakulástörténetében is rendelkezik (műfaji) állandókkal. Sőt, éppen ez állandók invariáns jellege teszi lehetővé azt a variabilitást, amely „nyitott mű"-ként főleg talán a regénynek leginkább sajátjává vált. Minek következtében viszonylag korán, e variabilitásra akár kedvezőtlennek mondható periódusban lehetővé lesz egy, az uralkodó regényelméleti megfontolásoknak nem vagy alig megfelelő mű méltányos bírálata. Méghozzá annak tudatában, hogy a szubjektivizált eposznak tekinthető regény (Goethe nyomán többen minősítették ekképpen a regényt) lényegi, általánosított vonásaiban megfelel az igényeknek, egyediségében azonban eltér a konvenciótól, vagy szembeszegül a kritikusi igényeknek, netán olyan válto-