Jelenkor, 1943 (5. évfolyam, 2-24. szám)

1943-01-15 / 2. szám

száraz Hortobágyon­ át, a gyümölcsös Ceglédig mennyire sok­színű, mennyire gazdag és titkolt szépségeket rejt. A Balaton Adriává nőtt s oly gazdag lett színekben s alkonyatokban, hogy az Óceánt ezentúl már csak udvariasságból tartjuk nagyobbra. „A táj, a magyar táj!“ — mondják a jobbak és révü­lten álltak egy fenyőfa mellett Tihany hegy fokán. Juhász Gyula tiszamenti mélabúja egy más műfajban mélyebbet alkot, mint Hugo Viktor óceánparti romantikája a „Les parsans au bord de la mer“-ben. hí­v Ezt gondoltam a tájról, melyben minden magyarnak, szinte röge­szülésen kellene kutatnia, hogy mi benne a magyar. Ország­ban gondolkozni nagy dolog, de hazában s tájakkal színezett hazában gondolkozni mély és szép dolog. Mert ennek a szónak. ..ország“ szélessége és hosszúsága van; de ennek a szónak „haza“, vagy „táj“, mélysége van. A táj fürdő, mely erőt ad, kutatni kell élményben, történetben, irodalomban. 11a emlékszem régi kárpát­­alji nyárra, fenyőszagú fürdőkre, gyors hegyipatak mezítelen gyereklábak közt elsikló ezüst halaira — elég-e? Ha láttam a fe­nyők növését s a hegyek vonalát — elég-e? Érteni és érezni a tájainkat: olyan szomjúság ez, melyet alig lehet kielégíteni, halá­lig reménytelen és halálig izgalmas viszony egy egy részével a hazának. Tudnunk kell mindezt és keresnünk kell mindezt,­­ úgy érzem mostanában. Mert ennyivel lesz bennünk magyarabb e föld s ennyivel lesz bennünk gazdagabb a haza. _ „Az állam alattvalója vagy — mondja a társadalom — magyar nyelved és útleveled és szereped szerint. Az országban élsz, a térképen meg­jelölt ponton és része vagy egy rendnek, mely a közösségért van s te érted“. — „A táj fia vagy — tenném hozzá — s ha apád az állam, anyád a haza! Nézz körül kék hegyeken és barna síkokon, nézd a földek színét, a dombok hajlását, füleld zúgását a nyugati szélnek és nézz, hosszan faragott köveket templomkapukon. Négy­­része nemcsak államnak, hanem a tájnak is és tudd, hogy Dunán­túl nélkül nincs magyarság s Tiszántúl nélkül nincsen szabadság­­harc. Engedd, hogy formáljon s gazdagítson a táj. Mert a táj nemcsak hegy, fa s füvek együtt. Hanem haza is, magyarság is és élet is.“ *Non praevatebuntu Vll. PIUS PÁPA karácsonyi szózata egyike volt a háborús korszak leg­nagyszerűbb s egyben legemberibb meg­nyilatkozásainak. Embersége mély és ter­mészetes s éppen ezért egyben magas isteni alapelvek foglalata volt. XII. Pius az­ emberi egyenlőségről és boldogságról beszélt, azzal a hittel és hévvel, mely a maga szent lelkesültségében nem ismer különbséget ember és ember, nép és nép, állam és állam között. Miközben újra hangoztatta a felséges isteni és természet­­jogi alapelveket, egyben az emberek közti egyenlőségről, a munka jogáról, a termé­szetjogi igazságról is beszélt. A jogrend és az állam feladatait fejtegette s ki­mutatta: a jogrend és az állam nem lehet­nek öncélú intézmények, hanem irányuk az emberi tökéletesedés és igazságosság felé mutat. A békés együttműködés, a tár­sadalom életerejének növelése és foko­zása, a jogrend és az állam által terem­tett egyensúly és harmónia, mindezek a sokszor figyelemre alig méltatott princí­piumok,­­ mind ott voltak a pápa beszé­dében. A jog eszméje nem lehe­t rideg és élettelen, hanem a szeretettel és az igaz­sággal kell ölelkeznie. A jognak és az igazságnak érvényesülnie kell a népek és az államok egymás közti viszonylataiban, éppen úgy, mint a nemzetközi kapcsola­tokban. Hiszen ameddig nincs valahol belső rend, biztonság, harmónia, addig a külső egyensúly is ingatag lábon áll. Az általános boldogulás útja egyre messzebb vezet az önzéstől, aminthogy mindenki­nek meg kell adni az embert megillető méltóságot. Erősek és gyengék között oly egyensúlyi állapotnak kell felemelkednie, amely végleg kizárja a viszályok és nyug­talanságok okait. A jogbiztonság egyik alapvető feltétele azonban, hogy az államról oly felfogás keletkezzék, mely észszerűségében, em­beriességében és keresztény felfogásában az államot újra az emberiesség és a tár­sadalom szolgálatába állítja. Az­ államnak éppen úgy vissza kell térnie az erkölcs útjára, mint ahogy a társadalomból is ki kell múlnia az anyagelvű felfogásnak, mely megbontja Isten, ember és társada­lom viszonylatát. Az uralkodásnak végső fokon a szolgálat és az emberies készség a lényege. Az emberiségnek nagy és szent fogadalmat kell tennie, hogy visszatér az isteni törvény megdönthetetlen súlypont­jához. ..Ezzel a fogadalommal tartozik az em­beriség“ — mondotta XII. Pius pápa — „a megszámlálhatatlan sok halottnak, az anyák, özvegyek és árvák szenvedé­sére- ZORD IDŐk gének, a bujdosók sokaságának, azoknak a százezreknek, akik önhibájukon kívül, néha csak nemzetükre és eredetükre való tekintettel ítéltettek lassú pusztulásra, tar­tozik ezzel a könny és keserűség folya­mának, a fájdalom és gyötrelem hegyé­nek, amely a hatalmas összecsapás okozta halálos romhalmazból emelkedett ki és az égre kiált, sürgetve, hogy szálljon le a béke, amely megszabadítja a világot az erőszak és a rémület áradatától“ ... Mily megrendítő és nagyszerű szavak ezek! Bennük korszakunk egész világtör­téneti tragédiája kiált: az igazság, a be­látás és az emberiesség követel elisraer­­tetést és józan észt a m­ai roppant heka­­lombák közepette. A leg­méltóbb és leg­­igazabb szavak szállottak az emberiség felé a pápa szózatából s ennek a negye­dik háborús karácsonynak szomorú ün­nepén: a bánat, fájdalom és a küzdelem, tombolása közepette talán XII. Pius fáj­dalmas szózata kölcsönzött e szent ünnep­nek oly ünnepélyességet, mely létünk ke­resztény lényegére emlékeztetett. Boldo­gok voltunk, hogy magyar nyelven is részesülhettünk a pápa szavaiban s saj­náljuk, hogy e megrendítő beszéd oly rossz fordításban talált tolmácsolást; de a helytelen fordítás sem ronthatja le az igaz szó nagy és megrendítő értelmét, melynek hallatára bánatos lélekkel hajol sorsának tragédiáira a szenvedő em­beriség. CEBÉDI JUSZTINIÁN hercegprímás­­ karácsonyi szózata méltón csatlakozott XII. Pius szavaihoz. Szent karácsony ün­nepének, a megváltás örök tényének ma­gyarázatával kezdődött e beszéd, mely az emberi egyenlőség és istengyermekség bátor dicsőítése volt. Az emberi ter­mészetnek a jászolnál való felm­agasz­­taltatása, az Isten visszavonhatatlan oka- "Ne bántsd a magyart!" rata alapja mi emberi egyenlőségünk­nek és egységünknek. Isten teremtett mindnyájunkat az ősszülőktől kezdve s bár vannak különbségek ember és em­ber között, származásunkra nézve mégis mind tökéletesen egyformák vagyunk. Isten minden embernek egyforma termé­szetet adott, min­d­en ember testből és lé­­lekből áll, a természetére nézve minden ember tökéletesen egyforma. A herceg­­prímás kiemelte, hogy minden ember egyenlő feltételekkel lép a földre s Isten általi megszabott céljaink szempontjából is egyformák vagyunk. A beszéd magasztos egyszerűségű sza­vakkal hirdette testvér mi volt­un­kat, bár­mennyire is megfogyatkozott sokakban a bennünket összefűző krisztusi szeretet. Az Istenségig felmagasztosuló krisztusi szeretetünkben is kell, hogy egyformák legyünk s Isten is egyforma szeretettel hajol le mindnyájunkhoz. Isten felséges példájára, aki minden embert egyformán szeret, nekünk is testvéri szeretettel kel­l viseltetnünk összes embertársaink iránt. A hercegprímás ezután természetjogi alapon magyarázta meg az emberek egy­más közti helyzetét. Az élethez minden­kinek egyforma joga van, hogy szabadon törekedhessék a természetfölötti célok felé. Joga van tehát emberséges elbá­nást, méltányosságot követelnie ember­társaitól. Az anyagi javak éppen úgy idetartoznak, mint a szellemi értékek. A szeretet ellen vétkezik, aki elvonja em­bertársaitól­ az élet közvetlen javainak használatát. Szeressük a szenvedőket, mondotta a hercegprímás és szeressük a jókat, különös gyengédséggel viseltes­sünk a mai szomorú világban a szomor­­kodók­ iránt! E magasztos szavak ezután a harcolókról, a haza védőiről is meg­emlékeztek. A magyar emberiesség és a keresztény szeretet nagyszerű találkozása volt ez a megnyilatkozás. Alapelvei mindnyájunk­ra kötelezők. Gondolatai alapjai kell hogy­ legyenek emberi és nemzeti együtt­élésünknek. E mostani nagy küzdelem közepette kivált szükségünk van reá, hogy megértsük a szeretet és az igazság jelentőségét. Oly alapelvek ezek, melyek segítenek, hogy elviseljük a világtörté­net nagy válságait. Oly gondolatok, me­lyek nélkül nem élhetünk emberi életet abban a társadalomban, mely szeretet és igazság nélkül összeomlik. A keresztény emberség tisztaságának és fenségének minden szerető áradása ott vibrált a bí­boros hercegprímás szavaiban. Végtelen melegséggel fűtötték át ezek az igék a 3 JELENKOR Beteg századokért lakolva Minden olyan reménytelenség, • Ami ma a szívünkben magyar, Minden olyan szomorú törvényt, Titkot, bűnt és bünhödést takar, Minden percünk kis, magyar fátum. Fejünkre lassan-lassan nőnek A beteljesedett végzetek Tegnapján és mostanján az Időnek. Mindenki mindenkiért beteg. Beteg századokért lakolva. Ady Endre

Next