Jelenkor, 1960 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1960-02-01 / 1. szám - Jankovich Ferenc versei
Jankovich Ferenc versei Találkozás a gonddal Vaderdőn, késő éjt, mikor már álomba dermedt minden madár, mentem a holddal, más társam se volt: egyetlen hű kisérgetőm, a hold. Vitt a lábam ... Ifjonc búslásaim követtem az éj sajdulásain, hallgatva a lét csendülő fülét, ágroppanást s kis levélzizzenést S a gyerekkori, árva kis csalit jános-bogaras álmodásait a harmat-ült, bársonyporos kis ösvény avarral tarkált-barnult szőnyeg-szövetjén — S ő szemben támadt fel, egyszerre, velem: láttam, amint nős-nől, nagyhirtelen, meztélláb jó s vállon függő kaszája, csillogva hosszan, mintha volna szárnya , szürkült, elől, a nyélen ökle-marka s orra alatt, a holdban, ősz gubanca... „Jó estét” — szóltam, mellette elsuhanva. „Jó estét” — morgott, mintha életet adna. Az élet valóságai Az élet sok valósága: a föld, a víz, az ég, és bennük mindennemű tünemény — folyton múló, alakuló, legyen az lény vagy nem-lény: mindig szövődő szövevény. Ezért oly állhatatlan minden itt, tudva-tudatlan szárnyon osonó, mást mondok, mire mondok valamit: az élet valósága ily változó. Változik ember, állat és növény mindig másra, és az égi tető, s a pára, nedv, víz, a fém és a fény, az is, és maga a temető sem változatlan. Sem nem az idő.