Jelenkor, 1996. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)

1996-07-01 / 7-8. szám - Pákolitz István † 1919-1996 - Pákolitz István verse

594 PÁKOLITZ ISTVÁN Válogatás Nem szégyen, ha ruhád foltos, az a szégyen, hogyha rongyos. Ez a nagy ihletettségű, el­képesztően bárgyú klapancia préselte belénk a ruha és cipő kíméletét; ez erősítette tu­datunkban a tisztes szegénység mesztérlábas eszméjét, a tűrj békességgel tűrhetetlen i­­géjét, megnyugtatni akaró álbölcsességét. A szigorú szabály diktátuma értelmében mindig megkapta a magáét, ki a cipőjét, ruháját és iskolás-tarisznyáját h­iúni merészelte. Nem hánytuk szemétre a viseltes holmit, így jön padlásgrádicsunk a kiszuperált lábbelik el­­dorádója, legalábbis számomra, mivel itt ó­­hajtottam megtalálni a szánkózáshoz, főként a csúszkáláshoz alkalmatos lábravalót. Pár­jával is találtam nem egyet, de jórészt in­kább szólóban öltögette rehültes, megkopott nyelvét a temérdek kimustrált, jobb napokat látott cipőféleség. Az elégnél jócskán több volt a papucs, pacsker, a tutyi, de ezekből mit se vehettem számításba. A női cipők nem érdekeltek, minden lábtyűnek magasabb sarka volt a kelleténél, meglehetősen ferdére ta­posva. Terusunk avíttas báli topánkája meg­­kopottságában is pipeskedve idézte a hajdan jókora port fölvert farsangi táncmulatságot és a vele járó mellékzöngét. Azt végezték u­­gyanis a néném felől, hogy nem maradhat to­vább a Mária-lányok ájtatos csapatában. An­géla kedves nővér, a lepkebóbitás priorissza szigorúan a szemébe mondta apámnak, hogy aki bálozni jár, pláne ha sekrestyés a papá­ja, az méltatlan magaviseletet tanúsít, nem maradhat a Mária-lányok között, mert fertő­zi, megrontja a többi egészségeset, akár ő-

Next